Mintha ma lett volna, pedig lassan már egy évtized is eltelt azóta, hogy 2009. január 8-án egy ingyenes honlapszerkesztő segítségével megszületett a Lesz-e jövőjük? – kiöregedett kedvenc járműveink weboldal (2013-ban felváltotta saját tárhelyen a jelenlegi oldal, a régi 2023. január 20-án megszűnt). Minden évforduló jó alkalom a visszatekintésre, az értékelésre és a továbbvezető út mérföldköveinek kijelölésére, ezért most megragadom a lehetőséget arra, hogy megosszam az olvasóimmal az egyik nagy álmomat, amelynek az elérése rengeteg időt és energiát vett igénybe részemről az elmúlt kilenc évben, de a beteljesülése a mai napig várat magára.
Egy évvel ezelőtt, a nyolcéves születésnapon ebben a bejegyzésben arról írtam, hogy miért hoztam létre annak idején a weboldalt, milyen élményekből táplálkozva döntöttem úgy, hogy összeállítok egy olyan felületet, ahol szebb napokat látott járművekre, járműtípusokra hívom fel a figyelmet, remélve, hogy hozzá tudok járulni az enyészettől való megmentésükhöz, az utókor számára való megőrzésükhöz. Azóta annyi változás történt, hogy 2017 nyarán saját domain névre költöztettem a weboldalt.
A veszélyeztetett járművek adatbázisának összeállításán túl azonban többet is szerettem volna tenni azért, hogy néhány járműtípus hosszú távon is megmeneküljön attól, hogy rövid időn belül eltűnjön a köztudatból. Gyermekkorom nagyszerű repülőnap-élményei, majd a 2009-es Szatymazi Repülőnap arra ösztönöztek, hogy megkíséreljem betölteni a kétezres évek végére kialakuló űrt egy olyan repülős rendezvény létrehozásával, ahol azok a repülőgép- és helikopter-típusok tartanak légi bemutatókat, illetve kapcsolódnak be az utasrepültetésbe, amelyek számomra annak idején hatalmas élményt jelentettek, viszont az említett évtized végére éppen kezdtek eltűnni a repterekről és az ugyancsak csökkenő számú repülőnapok programjából is.
A cél elérésének első állomása volt a 2009. szeptember 26-án Farkashegyen tartott rendezvény, amelyen számos repüléstörténeti jelentőségű típus képviselve volt, azonban a programot támogatók hiányában nem sikerült olyan szintre emelni, mint amit az apropó, Louis Blériot magyarországi repülésének 100 éves évfordulója megérdemelt volna. Akkor még nem sejtettem, hogy néhány ott megjelent gép akkor repült utoljára rendezvényen, magyar közönség előtt. Mindazonáltal a mai napig hálás vagyok azoknak a pilótáknak, akik megkeresésemre első szóra vállalták a rendezvényen való részvételt, úgy, hogy még alig volt féléves a honlapom és előtte egyáltalán nem voltam ismert repülős körökben.
Az elmúlt kilenc évben többször próbálkoztam repülőnap összehozásával különböző reptereken, majd mások által szervezett rendezvényekre javasoltam résztvevőket azok közül a pilóták közül, akik a honlapomon is szereplő veszélyeztetett típusokkal repülnek. 2012-ben tájékoztató anyagokat is készítettem az egyes típusok legfontosabb műszaki adatairól, illetve az adott gépek történetéről, hogy a közönség közelebbről is megismerhesse a rendezvényen részt vevő gépeket. Ezekből néhány darabot a 2012-es Budaörsi Reptéri Napokon láthatott a közönség, azóta sajnos nem akadt olyan alkalom, ahol előkerülhettek volna.
Az évek során egymás után hagyták el az országot, vagy kerültek üzemen kívül olyan gépek, amelyek részvételére számítottam volna a programban, utoljára az egyetlen üzemképes Aero-45-ös gép távozott Oroszországba. Amíg lehetett, szerettem volna egyszer egy kötelékbe összehozni a két utolsó üzemképes Wilgát Budaörsről és Dunakesziről, de sikerült addig elhúzni a dolgot, amíg a dunakeszi gép üzemen kívül került és a budaörsi gép helyzete is gyakorlatilag folyamatosan veszélyeztetve van.
Most, 2018 elején, komolyan elgondolkoztam azon, hogy még mennyi időt és energiát ér meg nekem a küzdelem azért, hogy a nálam fiatalabb generációk is láthassanak például An-2-es bemutatót, vagy éppen Cmelákot, Ka-26-os helikoptert, Gawront, Wilgát és különböző Zlin gépeket repülőnapon. Szeretném, ha a főváros környékén is lehetne színvonalas légi bemutatókat, például lufivadászatot, vagy éppen égi kígyót, esetleg mezőgazdasági gépeket látni, ha a Li-2-est nem csak vidéken, hanem otthon, Budaörsön is megcsodálhatnánk bemutató-repülés közben.
Mindezt azonban egyedül elérni nem lehet, még akkor sem, ha az elmúlt években a gépek pilótáira mindig számíthattam, amiért most ebben a formában is köszönetet mondok. Szükség van fogadó repülőtérre, anyagi háttérre, hatósági engedélyekre, szervezőkre és még ezer más dologra, de mindenekelőtt jó szándékra és tettre készségre. Ha találok ehhez partnereket, a magam részéről megteszek mindent, amit tudok, de a szélmalomharcba belefáradtam. Bízom benne, hogy a tízéves évfordulón a mostaninál jobb hírekkel tudok szolgálni és még egyszer köszönöm mindazok munkáját, segítségét, akik bármilyen módon mellettem voltak és vannak hosszú évek óta. Remélem, hogy a sok fáradozás gyümölcse egyszer, talán ebben az évben, végre beérik.
Fotók: Sármási András, Sármási Zoltán
