Már csak néhány nap választ el bennünket attól, hogy búcsút vegyünk 2019-től és a kétezertízes évektől, ami remek alkalom egy kis visszatekintésre, értékelésre nem csak éves, hanem évtizedes távlatokban is.
Amikor tíz (lassan tizenegy) évvel ezelőtt elindítottam a Lesz-e jövőjük? – kiöregedett kedvenc járműveink oldalt, akkor azt azért tettem, hogy reagáljak valamilyen formában arra a lassú hanyatlásra, ami a kétezres évek közepe táján kezdett kibontakozni és amely egyre több legendás járműtípus közelgő eltűnését vetítette előre.
Ha visszagondolok az oldal létrejötte óta eltelt évtizedre, vegyes érzések fognak el, mert mára sok dolog újjászületett, ami a kezdetekkor éppen nem volt, viszont jócskán lettek pótolhatatlan veszteségek is az elmúlt évek során, amelyek megelőzésére máig nem sikerült megtalálni az ideális megoldást.
Nézzünk először néhány pozitív fejleményt a repülős rendezvények világából! A kétezres évek végén igen ínséges időket éltünk repülőnapok szempontjából. Akkoriban több nagy múltú rendezvény is a gazdasági válság áldozatává vált és kérdéses volt, hogy az a néhány új kezdeményezés, ami abban az időben próbált éppen szárnyra kapni, hogy betöltse a régi rendezvények megszűnése után támadt űrt, hosszú távon mennyire lesz életképes.
Nos, ma azt nyugodtan elmondhatjuk, hogy idén, de már általában az évtized második felében is kifejezetten bővelkedtünk a repülős programokban szerte az országban. Egyrészt mára megerősödtek a nagyjából egy évtizeddel ezelőtti kezdeményezések, másrészt megújult formában feléledtek régi, nagy múltra visszatekintő repülőnapok is. Végre megint vannak olyan stabil programok a naptárban, amelyekre jelen állás szerint legalábbis megbízható módon lehet évről évre számítani.
Ilyen a Goldtimer Alapítvány tavaszi nyílt napja Budaörsön, a tavaly óta V4 Airshow névre hallgató rendezvény Dunakeszin június elején, vagy a Legendák a Levegőben sorozat, amely tavasztól őszig több alkalommal, állandó és változó helyszíneken is megrendezésre kerül, így ebben az évben Szolnok-Szandaszőlősön, Hajdúszoboszlón, Balatonkeresztúron és Szombathelyen. Aztán ott van a Baracs-Kisapostag Repülőnap július elején, ahol remélhetőleg a tavalyig megszokott módon jövőre megint lesznek légi bemutatók, majd augusztus végétől jön a nagyüzem. Először az idén már másodszor megtartott, a régi hagyományt újragondoló és folytató Budaörsi Airshow, majd szeptember második hétvégéjén szombaton a Szatymazi Repülőnap, vasárnap a Börgöndi Repülőnap, szeptember közepén pedig a már nemzetközi méretekben is számon tartott Szegedi Repülőnapok és Légiparádé, amely jövőre már Szeged International Airshow (SZiA) néven lesz meghirdetve.
Ezek tehát mindenképpen örömteli és előremutató fejlemények, ahogy az is, hogy az utóbbi három évben megint volt augusztus 20-án vízi és légi parádé, nem csak Szolnokon, hanem a fővárosban is. Kicsit árnyalja a képet, hogy ebben az évben hivatalosan nem ismert okból kimaradtak a polgári résztvevők a budapesti programból és csak a szépen erősödő Honvédség légiereje tette tiszteletét az Országház előtti Duna-szakasz fölött (a hajósok is hiányoztak, de ők kegyeleti okból, a május végi Hableány-baleset miatt maradtak távol az ünnepről).
Ami ebben az évben még hiányzott a megszokott programok közül, az a május 1-i budapesti Nagy Futam légi szekciója, illetve a Kecskeméti Nemzetközi Repülőnap, amelyből 2013-ban rendezték az utolsót és változatlanul nagy kérdés, hogy mikor lesz a következő. Ugyanakkor voltak kisebb rendezvények a pécs-pogányi és a gyöngyös-pipishegyi repülőtéren, viszont idén nem volt ilyesmi sem Békéscsabán, sem Nyíregyházán, ahol a korábbi években került már sor komolyabb repülőnapokra is.
A kétezertízes évek a repülőtér-bezárásoktól is hangosak voltak. Az első években Dunakeszin kellett szembenézni ilyesmivel, majd Hármashatárhegy zárt be öt évre. Tudomásom szerint voltak gondok Szolnok-Szandaszőlősön, Kiskunfélegyházán és Miskolcon is, de elvileg, ha minden igaz, jelenleg valamennyi repülőtér működik, miután néhány hete Hármashatárhegy is újranyitott.
Ami az eltűnés által veszélyeztetett repüléstörténeti emlékeket illeti, az évtized első felét meghatározó tömeges külföldre történő kiáramlás napjainkra szerencsére alábbhagyott, ahogy az is örömteli fejlemény, hogy sem Bőnyben, sem Hajdúszoboszlón nem tárolnak már üzemen kívüli vászonborítású Gawronokat a szabad ég alatt (nem minden hazai példány üzemel, de tudtommal az üzemen kívüli gépek mind hangárban vannak Kaposújlakon és Budaörsön). Azért idén is elhagyott minket egy üzemképes Gawron, a békéscsabai HA-SBM Új-Zélandon talált új otthonra.
Az már kevésbé jó hír, hogy jelen állás szerint hivatalosan nincs üzemben lévő Wilga az országban, ami egyben azt is jelenti, hogy egy évtized is kevés volt a sokak által kedvelt balatonfüredi sétarepülési lehetőség újjáélesztésére. Aztán a napokban tudtam meg, hogy nem sikerült eredeti formájában megőrizni a néhai For Life Mentőszolgálat utolsó Mi-2 helikopterét, a hányatott sorsú, évek óta egyik gyűjteményből a másikba vándorló HA-BCR nemrég új festést kapott és várhatóan filmforgatáshoz fogják használni.
Erősen fogyatkoznak a Ka-26-os helikopterek is, nem csak azért, mert öregszenek a gépek, hanem azért is, mert elegendő munka hiányában egyre több velük dolgozó vállalkozás fejezi be a mezőgazdasági repülésben végzett tevékenységét. Azért van még néhány hadra fogható gép az országban, amelyek néha a nagyközönség előtt is megjelennek: idén Budaörsön és Börgöndön tartottak bemutatót, a szegedi gép sajnos nem repült a helyi rendezvényen.
Végül, de nem utolsósorban a hajózás is megérdemel néhány szót ebben az összeállításban. Örömteli hír, hogy az elmúlt két hónap változást hozott a tragikus sorsú Szőke Tisza gőzös helyzetébe. A 2012 elején Szeged-Tápén elmerült gőzhajót október elején felúsztatták a felszínre és előkészítették a partot a kiemelésére. Remélhetőleg 2020 során véget ér Magyarország utolsó kétkéményes gőzhajójának a kálváriája és eldől, hogy mi lesz a sorsa annak, ami megmaradt belőle, értve ez alatt a hajótest alsó részét és az értékes gőzgépet.
Kérdés továbbá, hogy mi lesz a Beloiannisszal, a balatoni flotta egykori zászlóshajójával, amely 2014 óta a Dunán, többnyire a neszmélyi hajóskanzenben állomásozik hiányos állapotban, üzemen kívül (ugyanezt teszi 2003 óta a Petőfi gőzhajó még rosszabb állapotban). Idén végeztek rajta munkálatokat a révkomáromi hajójavítóban, ám a legfrissebb hírek szerint újabb neszmélyi veszteglés vár rá. Az is kérdés, hogy mi lesz a klasszikus váci gyártású vízibuszokkal a Balatonon, amelyek az utóbbi években erősen megfogyatkoztak: jelenleg már csak az Akali (korábban Ederics) és az Arács motoros tagja a flottának.
Vegyes tehát a kép, sok fejlődést tartalmazott az elmúlt évtized, de bőven maradtak kihívások a következő évekre is a közlekedési eszközökhöz köthető hagyományok, történelmi jelentőségű járművek megőrzése terén. Remélhetőleg a fejlődés fogja inkább meghatározni a kétezerhúszas éveket.
Ezen gondolattal kívánok nagyon boldog karácsonyt és eredményes új esztendőt a Lesz-e jövőjük? – kiöregedett kedvenc járműveink oldal minden látogatójának!
Fotók: Sármási Zoltán
