Búcsú “Vakegértől”

HA-SBN sárga

Vakegér vontat az 1980-as években viselt színekben

Fotó: www.avia-info.hu

2013. március 13-án kaptam a hírt, hogy a 119296 gyári számú, HA-SBN lajstromjelet viselő PZL-101 Gawron típusú repülőgép március 10-én, vasárnap elbúcsúzott otthonától, a hármashatárhegyi repülőtértől, hogy hamarosan útnak induljon új hazája, Fehéroroszország irányába, ahol az elmúlt két év javarészt hangárban töltött időszaka után talán ismét több időt tölthet a levegőben. Két társával, az elmúlt éveket a hajdúszoboszlói hangárban átbúsuló, HA-SBI és az öt évet Gödöllőn töltő HA-PZL lajstromjelet viselő géppel együtt távozik az országból. Egy negyedik Gawron, a szegedi HA-SBD már 2012-ben búcsút mondott hazánknak, és Oroszországban folytatta pályafutását.

HA-SBD

A szegedi Gawron 2009-es leállítása után itt még
hazai jövőről álmodik a takaró alatt

Fotó: Sármási Zoltán

“Vakegér” 1969-ben látta meg a napvilágot a lengyelországi PZL gyárban, ahonnét egyenesen hazánkba vezetett az útja, és az MHSZ kötelékében kezdte meg szolgálatát, mint akkoriban a legtöbb magyar repülőgép.

1975. december 3-án kis híján véget ért a pályafutása, amikor Budaörsről útban Esztergom felé a pilótával és három utassal a fedélzetén a Pilisben sziklának ütközött és összetört. A totálkáros gépet selejtezni akarták és kis híján törölték a lajstromjelét is. Szerencsére Sajti János közreműködésével és az akkori  MÉM RSZ vezetőinek támogatásával nem kevés munka révén sikerült megmenteni a gépet, így miután a MÉM RSZ műhelyében újjáépítették, Hármashatárhegyre került vontatógépnek a Műegyetemi Sportrepülő Egyesület kezelésébe, ahol egészen a legutóbbi időkig szolgált. Erről bővebben itt lehet olvasni.

A HA-SBN ekkor még szép hosszú hazai pályafutás elé nézett. 1984-ben például szerepet kapott Gothár Péter Idő van című filmjében. Erre az alkalomra temperával átfestették a gépet terepszínűre.

HA-SBN zöld

Vakegér ezzel a festéssel lopta be magát a szívembe a kilencvenes években

Fotó: www.avia-info.hu

Jómagam valamikor a kilencvenes évek közepén találkoztam vele először családi kirándulás keretében Hármashatárhegyen, hat-hét éves lehettem talán. Az biztos, hogy a legutóbbit megelőző zöld-fehér festést viselte.
Akkoriban három motoros gép is szolgálatot teljesített a hármashatárhegyi repülőtéren, közülük ő volt a legnagyobb. A másik a HA-SER lajstromjelet viselő PZL-104 Wilga volt, amely 1997. július 13-án összetört. Nem tudtam, mi lett vele, ezért 1999-ben meglepődtem, amikor a Hármashatárhegyi Juniálison a Győrből érkezett (2006-ban Romániába eladott) HA-SEA képviselte a típust. Később mintha láttam volna egy szárnyak nélküli Wilgát felsejleni a hangár homályában, de hogy mi történt vele, azt csak 2009-ben tudtam meg, amikor a magyar Wilgák állományát kutattam. Addigra már nem lehetett megmenteni a hazai repülés számára, bár voltak rá kísérletek. Végül 2008-ban bő évtizedes tárolás után új, angol tulajdonosa elvitte az országból.
A harmadik motoros gép a HA-SGN Zlin-142 volt. Ő még ma is repül, igaz messzire került Hármashatárhegytől, a nyíregyházi ötgépes köteléket erősíti.
Most is emlékszem, amikor a hangár előtt melegítették a motorját, villogtak a jelzőfényei, és a Vörös Kővár tetejéről figyelve hangja betöltötte az egész környéket, ahogy arra is, amikor egy téli napon hozott valahonnan egy vitorlázógépet. Úgy kellett helyet készíteni neki a hóban a kirándulók és kutyasétáltatók gyűrűjében.

HA-SER

Itt még repülőképes volt a HA-SER, a kilencvenes évek első felében

Fotó: www.avia-info.hu

Miután a Zlin elkerült Hármashatárhegyről, a Wilgára pedig rácsukódott a hangárajtó, Vakegér volt számomra “A vontatógép”. Számtalan alkalommal láttam vitorlázó gépeket vontatni, csodáltam lassú szárnyalását, mély hangját. A 2000-es évek elején még előfordult, hogy hét közben is volt repülés Hármashatárhegyen, és mivel a közelben jártam iskolába, a szünetekben az udvarról gyönyörködtem a Gawronban, amikor látótávolságban repült, sőt a tanterembe is beszűrődött a hangja. Jó volt őt látni 2003. december 17-én is a “Száz év – száz gép” kötelék soraiban.

2006-ban teljes felújításon esett át a HA-SBN, akkor kapta mai, fehér színét. Idővel egyre csökkent a vontatásos üzemnapok száma, hétvégén is több időt töltött a hangárban a gép, mint korábban. Közben leérettségiztem, és egyetemi tanulmányaim miatt három évre elkerültem a környékről. Az utolsó üzemnap, amire emlékszem, hogy közelről láttam a Gawront repülni Hármashatárhegyen, még 2006 októberében volt.

2009-ben, amikor a Blériot-repülés százéves évfordulója előtt tisztelgő “mini”-re sikerült repülőnapot szerveztem Farkashegyen, hatalmas öröm volt számomra, amikor ígéretet kaptam rá, hogy Vakegér átjön Farkashegyre egy régi Foka vitorlázót vontatva a rendezvényre. Néhány nappal a program előtt visszamondták a részvételt, ezért minden követ megmozgattam, hogy másik Gawront szerezzek a rendezvényre. Nem jártam sikerrel, ezért óriási meglepetésként ért, amikor a a kora délutáni órákban mégis  Vakegér megjelent Farkashegy fölött egy vitorlázóval. Rövid időt töltött csak a repülőtéren, leoldotta a vitorlázót, leszállt, feltankolt, és indult vissza Hármashatárhegyre.

HA-SBN fehér

Bravo November tankoláshoz gurul a farkashegyi “mini” repülőnapon
2009. szeptember 26-án

Fotó: Sármási Zoltán

Akkor elhatároztam, hogy legközelebb beszervezem egy rendes, “nagy” repülőnapra, ahol majd külön bemutatót tart és utasként is lehet vele repülni. Abban bíztam, hogy erre kiváló alkalom lesz 2010-ben a Magyar Motoros Repülés 100 éves évfordulója, de nem lett az. 2012-ben nyílt rá lehetőségem legközelebb, hogy javaslatokat tehettem repülőnapok résztvevőire, de a HA-SBN akkor már nem repült. 2011-ben is ősz volt, mire beüzemelték, majd a szárnyai vásznazása miatt 2012-t teljes egészében a hangárban töltötte. Ezzel együtt még volt rá remény, hogy 2013-ban újra repülni fog.

Egyfajta “karácsonyi ajándék” volt számomra, amikor megláttam az ünnepek előtti napokban a feladott hirdetést. A január és a február azzal telt, hogy kerestem a lehetőségeket a gép megmentésére, mert tudtam, csak idő kérdése, hogy mikor követi hajdúszoboszlói és szegedi testvérét a határon túlra. A próbálkozás, hogy Vakegér, ha nem is Hármashatárhegyen, de tovább szolgáljon hazánkban, a megkeresett támogató elutasítása miatt kudarcot vallott.

Aztán jött a hír, hogy Vakegér elment. Itt hagyott bennünket 44 év után, hogy új hazájában repüljön tovább, mivel Magyarországon erre nem kapott több lehetőséget. Sajnos úgy tűnik, ma már nincsenek köztünk olyan emberek, akik képesek csodát tenni, mint 1975-ben, így a HA-SBN nem maradhatott tovább sem Hármashatárhegyen, sem az országban. A mai korszerű gépek pedig már elvesztették azt a varázst, amivel elődeik bírtak, így a két Bellanca nálam sosem fogja pótolni a Gawront, és korábbi társait, a Wilgát és a Zlin-142-est.

HA-KYE

HA-KYE az egyik…

Fotó: www.avia-info.hu

Természetesen csalódott vagyok, hogy a sok fáradozás kútba esett, de még inkább azért, mert újból bizonyítást nyert, hogy a magyar repülős társadalom ma képtelen arra, hogy megvédje értékeit, és megfelelő választ adjon az őt érő kihívásokra. Hármashatárhegyen tudomásom szerint 1999-ben (!) volt utoljára komoly repülős rendezvény, és a Gawron sem látogatta a repülőnapokat a környéken, ahol bevételt termelhetett volna. Ilyen körülmények közt nem meglepő, hogy az üzemeltetés költségeit gazdái nem tudták előteremteni.

HA-KYL

…HA-KYL pedig a másik új vontatógép Hármashatárhegyen

Fotó: www.avia-info.hu

Kívánom, hogy a Bravo November eladása elgondolkodásra és új megoldások keresésére késztesse azokat a repülőklubokat és vállalkozásokat, akik az elmúlt évtizedek legendás típusait egyedül próbálják üzemeltetni ahelyett, hogy közösen dolgoznának értékeink megőrzésén magunk és utódaink számára.

Ha eljön az ideje, talán lesznek olyan helyek és alkalmak, ahol sokad magammal együtt átadhatom gyermekeimnek a repülőgépek szeretetét. Biztos vagyok benne, hogy az én történetem csak egy a sok közül, amelyek a HA-SBN-hez kötődnek az elmúlt négy és fél évtizedből, és remélem, hogy a következő generáció is kap lehetőséget hasonló élmények megéléséhez a magyar repülős társadalom jóvoltából.

HA-SBN Fehéroroszországban

Vakegér új otthonában, Fehéroroszországban

Fotó: www.byavia.net

 

Isten veled Vakegér, köszönöm, hogy bő két évtizeden át
időről időre része voltál az életemnek!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

6 + egy =

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..