Jégtörők jég nélkül, vontatók vontatmány nélkül

Mióta a klímaváltozásnak köszönhetően melegebbé váltak hazánkban a telek és jégtáblákat is ritkán látni a Dunán, nemhogy jégtorlaszokat, viszonylag kevés szó esik a jégtörő hajókról. Néhányan ma is készenlétben vannak, néhány hajó sorsa azonban bizonytalanná vált az utóbbi évek során, mivel 2012-ben kellett utoljára jeget törniük. Nincs jég, kevesebb a vontatási feladat, így kérdéses milyen jövő vár ezekre a szebb napokat látott, a jelenleginél minden szempontból jobb sorsra érdemes hajókra.

A Jégtörő nevet hivatalosan 11 hajó viseli, de van egy tizenkettedik társuk is, a Széchenyi, amely a Hajóregiszter szerint a legnagyobb és legerősebb ikerdöngölős jégtörő Magyarországon.  Ő jelenleg is üzemben van, ahogy rajta kívül a 11 Jégtörőből még 7 hajó. Közülük a legöregebb hajó, az 1959-ben gyártott Jégtörő I. ma már a hivatalos állományon kívül, a Magyar Hajózásért Egyesület üzemeltetésében teljesít szolgálatot Budapesten. Az egy évvel fiatalabb Jégtörő II. a Közép-Dunavölgyi Vízügyi Igazgatóság (KDV-KÖVIZIG), az 1964-es Jégtörő VI. Jégtörő VII. és Jégtörő VIII. az Alsó-Dunavölgyi Vízügyi Igazgatóság (ADUVIZIG), az 1965-ös Jégtörő IX. a Tiszán az Észak-Magyarországi KÖVIZIG, az 1972-es évjáratú Jégtörő XI. pedig, amely csak kis mértékben tér el a Széchenyitől, az ADUVIZIG állományában dolgozik, illetve áll készenlétben napjainkban is.

Van azonban négy másik Jégtörő, amely jelenleg nincs üzemben, így esetükben kérdés, hogy ez csak átmeneti jelleggel van így, esetleg felújításra várnak, vagy már elindultak az enyészet felé vezető úton. Az 1961-ben gyártott Jégtörő III. 1993 óta hivatalosan Palágyi Ferenc tulajdonában van, napjainkban üzemen kívül. A vele egyidős Jégtörő IV. a Tiszán van és 2014 óta Szegeden az ATIVIZIG állományába tartozik, de állítólag nem üzemel. Az 1962-es Jégtörő V. 2010-től tűzoltósági feladatokat látott el, ezért a többi hajó fehér színétől eltérően pirosra festették. 2014-től a Mahart Passnave Kft. állományába tartozik, de elvileg üzemen kívül van. A legnagyobb veszélyben azonban a negyedik hajó, az 1966-ban gyártott Jégtörő X. van, amelynek a tulajdonosa a Jégtörő III.-hoz hasonlóan szintén Palágyi Ferenc, azonban az utóbbi években a pilismaróti hajótemetőben állomásozik, és csak remélni lehet, hogy nem azért, mert befejezte a pályafutását.

Ha valaki rendelkezik pontosabb információval a négy üzemen kívüli Jégtörővel kapcsolatban, kérem, hogy ossza meg velem hozzászólásban, vagy e-mailben a honlap Kapcsolat oldalán keresztül. Remélhetőleg egyik nagy múltú hajó sem fog dicstelen véget érni a közeljövőben.

Ugyan nem jégtörők, hanem vontatók, érdemes megemlíteni az alábbi két hajót is. Egyikükről már csak múlt időben beszélhetünk, mivel az 1963-ban gyártott Közép-dunai típusú Szombathelyet, amely 2010-ben leállításra került, 2015-ben, mivel nem kellett senkinek, Révkomáromban elbontották. Ez különösen szomorú dolog azok után, hogy a típus utolsó képviselője volt a Tatabánya szomorú végét követően. A másik hajó, az 1965-ös évjáratú sekély merülésű Inota, amely 2011 óta leállítva várja sorsának jobbra fordulását, azonban még megvan. Jó volna, ha nem valamelyik hajótemetőben, vagy a bontóban végezné.

Szombathely

InotaForrás és fotók: Hajóregiszter

5 hozzászólás “Jégtörők jég nélkül, vontatók vontatmány nélkül” bejegyzéshez

  1. A Sopronból ami pedig a legnagyobb zuhatagi vontató újpesten vesztegel 1 évben van kb három útja amire kifejezetten rá van szükség de a közel jövőben asztalos műhelyé lesz átalakítva. Egyszer sem volt teljes motor generálon. Teljesen fel lehetne újítani ha sikerülne valahonnan pár alkatrészt kukázni a motort kormolni kéne Stb .Ami amúgy nem olyan vészesen tropa esetleg ha nincs hozzá akkor egy cég öntöde vagy eszterga múhely biztos tudna hozzá alkatrészt gyártani . Szerintem megérné a pénzt és vissza is termelné ha gyakrabban kapna vontatásokat mentéseket stb….

    1. Az utóbbi 3-4 évben a Sopron iskolahajó-szerűségként funkcionál(t) vagy a Bánki Donáth ÉPTISZK vagy a Magyar Hajózási Szakközép-pel szerződésben (a hazai hajósképzés haldoklása egyre követhetetlenebb, ezért nem tudok biztosat mondani).

      Ha jól tudom, szintén a Magyar Hajózásért Egyesület próbálja megmenteni az enyészettől, de megmondom őszintén, nem tudom milyen anyagi keretük lehet rá.

  2. a megjegyzés pontatlan 2015-ben a jégtörő VI,VII.VIII ,és a XIes az Alsó-Dunavölgyi Vízügyi Igazgatóság tulajdonában van. A JXI és a Széchenyi azonos tervek alapján készült,kisebb felépítményi és egyébb vátoztatásokkal. Tisztelettel Mészáros György ADUVIZIG:

  3. Az édes Inota! <3 De sokat utaztam rajta! Napoztam a havaria ládán, vontattunk, csatoltunk, rundóztunk! Vártam a komáromi kikötőben, hogy végre megérkezzen Fittipaldival. 🙂

Hozzászólás a(z) Zoli bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .