Kérdések kedvenc repülőgépeink túlélése körül

Az idei évet a Lesz-e jövőjük? – kiöregedett kedvenc járműveink oldal 15 éves fennállása okán egy kis visszatekintéssel indítottam előbb repülős, majd hajós szemszögből. A másfél évtizedes visszapillantás után most arra teszek kísérletet, hogy az elmúlt időszakban megfigyelt jelenségek nyomán megfogalmazzam azokat a kérdéseket, amelyek megválaszolása okvetlenül szükséges az oldalon tárgyalt típusok hosszabb távú túléléséhez.

Mire gondolok? Legyen szó An-2-esekről, Cmelákokról, Dromaderekről, Gawronokról, Wilgákról, Zlinekről, Kamovokról, Mi-2-esekről, ezeknek a típusoknak közös jellemzője hazánkban, hogy noha hosszú évtizedeken át meghatározták a magyar repülést, számuk az elmúlt tizenöt évben drasztikus mértékben lecsökkent.

Többségüket eladták külföldre, más részük hangárok mélyén, vagy a szabad ég alatt álmodik szebb napokról sokéves távlatokban. Az utolsó néhány üzemképes gép repülőképes állapotban tartásáért pedig legjobb esetben heroikus küzdelmet folytatnak gazdáik. Utóbbiért mindenkinek hatalmas elismerés jár, aki ebben részt vesz, de óhatatlanul felmerül a kérdés, miért nem lehet hazánkban nyugodt körülmények mellett üzemeltetni ezeket a történelmi típusokat.

Fotó: www.avia-info.hu

A kérdés már csak azért is figyelemre méltó, mert úgy tűnik, nem feltétlenül világméretű jelenségről van szó, amikor a fenti típusok üzemképes példányainak eltűnéséről beszélünk. Erre példa a külföldre eladott gépek sokasága, amelyek jó része idegen színekben a mai napig repül.

Felmerül a kérdés: miben rejlik azon országok sikere, ahová megvették tőlünk a nálunk évtizedeken át jó szolgálatot tevő gépeket? Miért fogyott el itthon körülöttük a levegő? Vajon a fenntartási költségek közti eltérés az oka ennek a különbségnek? Esetleg a szabályozások közti eltérés? Vagy mindkettő? Netán valami egész más tényező húzódik meg a háttérben?

Tovább haladva ezen a vonalon: miért nem sikerült tizenöt év alatt a gazdasági körülmények változásától függetlenül sem megoldást találni erre a krízisre. Kiknek áll érdekében a jelenlegi helyzet? Mert a felsorolt típusokkal dolgozó pilóták, szervezetek minden jel szerint nem tartoznak közéjük. Kinek jó az, ha ezek a gépek a földön rekednek, vagy ha a gazdájuk átviszi külföldi lajstromba?

Bármi is legyen a válasz ezekre a kérdésekre: egy dologban biztos vagyok. Ha rövid időn belül nem sikerül ezeket megtalálni és főként megoldást keríteni arra, hogy a felsorolt problémák, amelynek első számú tünete a gépek eltűnése, megszűnjenek, a végén mindannyian szegényebbek leszünk nélkülük. 

Egyik típusból sincs már túl sok példány üzemben. Van köztük olyan, amelyekből még több gép is repül, van, amelyből csak egyetlen egy és olyan is akad, amelyből jelenleg hivatalosan egy gép sem repül, de még van belőle levegőbe emelhető példány. Nem hagyhatjuk, hogy repüléstörténeti jelentőségű gépeink hosszú, sok évtizeden át tartó aktív szolgálat után nyom nélkül tűnjenek el a légtérből. Nem lehet és nem is kell feltétlenül egy-egy típus összes még fellelhető példányát üzemben tartani, de azt látnunk kell, melyek azok a példányok, amelyeknek minden körülmények mellett üzemben kell maradniuk hírmondóként az utókor számára is.

Többször hangot adtam annak az elképzelésnek, így most is leírom, hogy szükség lenne egy olyan központi programra, amely támogatást nyújt azoknak a repülőgép-tulajdonosoknak, szervezeteknek, amelyek vállalják ezeknek az emblematikus típusoknak az üzemeltetését. Olyan szabályozásra van szükség, amely megkönnyíti és fölöslegesen semmiképpen nem nehezíti az üzemeltetést. Védelemre van szüksége az utolsóként megmaradt példányoknak, hogy ne kerüljenek külföldre és semmiképpen se legyenek az enyészet áldozatai.

Mindezeken túl addig biztosan nem jó irányba tartunk, amíg bezárnak repülőterek, vagy bármikor bármelyik repülőnap léte megkérdőjeleződhet, veszélybe kerülhet csak úgy, mint a magyar repülés különböző ágazatainak részvétele a fővárosban az augusztus 20-i légi parádén.

Végső soron azonban ki kell emelni, hogy feltétlen megbecsülést érdemel mindenki, aki bármilyen módon közreműködött és ma is közreműködik abban, hogy minden nehézség ellenére az oldalon felsorolt típusok közül még vannak üzemképes példányok hazánkban és vannak kiváló repülőnapok is országszerte. Kívánom, hogy nekik és nekünk is sok örömünk lehessen ezekben a gépekben és rendezvényekben idén és a következő években egyaránt!

Külön nem jelölt fotók: Sármási Zoltán