A kétezres években többfelé felbukkant országszerte egy különleges lila, fehér és sárga színekben pompázó An-2, az Air Church, magyarul Légi Templom.

Az 1979-ben Magyarországra érkező HA-YHC lajstromjelet viselő Ancsa eredetileg az egyike volt a térképészeti célokra készített speciális, An-2PF típusjelzést viselő kétfedelűeknek, amelyekből összesen öt példány érkezett hazánkba az 1970-es évek közepétől az 1980-as évek elejéig. A rendszerváltást követően ezek a gépek egy kivétellel a rövid életű Air Service légitársaság flottájában repültek tovább, majd némelyek a földön rekedtek, egy közülük pedig még ma is gyakran látható a levegőben.

A HA-YHA, amely 1974-ben elsőként érkezett az országba, 1995-ben külföldi tulajdonba került, majd visszaköltözött hazánkba és most már hosszú évek óta a fertőszentmiklósi repülőtér hangárjában állomásozik üzemen kívül OM-EIB lajstromjel alatt. Az 1979-ben érkezett HA-YHB pályafutása 2008-ban ért véget egy szélviharban Budaörsön, ahol máig fellelhető romos állapotban a szabad ég alatt. Az 1981-es évjáratú HA-YHD az Air Service után rövid ideig a Primex Kkt. színeiben dolgozott jellegzetes zöld festéssel, majd kisebb állás után Szatymazon kötött ki a Szemp-Air Kft. flottájában, ahol megkapta a cég sárga arculatát. Ebben a minőségében évek óta állandó résztvevője elsősorban a szatymazi és a szegedi repülőnapoknak, mint utasrepültető gép, vagy éppen a mezőgazdasági bemutató-kötelék vezérgépe. Az ugyancsak 1981-ben érkezett HA-YHE Kaposújlakon pihen hosszú évtizedek óta, az elmúlt évek során teljes felújítást kapott és most arra vár, hogy végre visszatérhessen a levegőbe.

Az eddig említett sorból egyedülálló pályafutása miatt kiemelkedik az elején említett HA-YHC, amely az Air Service után Lipp László atyához került, aki Budapesten a Gazdagréti Szent Angyalok templom szervező lelkészeként teljesített szolgálatot, és emellett az egyedi berendezéssel és arculattal ellátott repülőgépen esküvőket és gyászszertartásokat végzett. Nekem személy szerint két alkalommal volt szerencsém a géphez aktív korában, először a 2000-es Budaörsi Repülőnapon láttam statikus kiállításon, majd 2008-ban a Dunakeszi Repülőnapon végzett utasrepültetést három másik An-2 társaságában a HA-ANV, a HA-MAG és a HA-YHF mellett (közülük ma a HA-ANV Budaörsön, a HA-MAG Kaposújlakon üzemen kívül álmodik szebb napokról, a HA-YHF pedig Csehországban repül OK-IMP lajstromjel alatt.

Lipp László atya 2009-ben elhunyt. Szolgálatát nem akadt, aki folytassa, így a gép egy ideig Budaörsön a hangárban álldogált, majd eladták külföldre. Ebből az igen rövid időszakból mindössze egy biztosító cég reklámjával lett gazdagabb a gép, majd nagyjából egy évtizeddel ezelőtt hazaérkezett Magyarországra és a bőnyi repülőtéren állították le a szabad ég alatt. Ma is ott van egyre romosabb állapotban és körüllengi a kérdés, hogy lesz-e még számára feltámadás. Lesz-e, aki egy bő évtizedes szünet után esetleg folytatja László atya szolgálatát, lehet-e a mai világban piacképes kereslet arra amit ő annak idején nem csak megálmodott, de meg is valósított, amíg csak élt.
