Ma már kevesen ismerik a PZL M-18 Dromadert, ezt a hazai mezőgazdasági repülést az 1980-as években meghatározó lengyel-amerikai gyártású típust, amely napjainkra majdnem teljesen eltűnt az országból. Mindössze két példány lelhető fel közülük idehaza, Mezőhegyesen.
Fotó: www.avia-info.hu
Ezzel a típussal nem volt még szerencsém élőben találkozni, csak fényképekről és videókról ismerem ezt a jellegzetes formával rendelkező repülőgépet. Noha a régi felvételek tanúsága szerint a rendszerváltás előtt meghatározó résztvevői voltak például a Budaörsi Repülőnap programjának, ahol annak idején kötelékben permeteztek színezett vizet, később teljesen eltűntek az összes rendezvényről, csak úgy, mint a mezőgazdasági repülés világából.
Ezek a permetezésre és légi tűzoltásra is alkalmas gépek a rendszerváltás után jelentős részben az Egyesült Államokban folytatták pályafutásukat, de jutott belőlük Ausztráliába, Kubába, Lengyelországba, Romániába és Szlovákiába is. Ma összesen két példány, a HA-MTY és a HA-MVB lajstromjelet viselő gép lelhető fel az országban. Ők Mezőhegyesen állomásoznak, illetve ugyanott megvannak még az 1994. június 29-én összetört HA-MUI maradványai is.
2015-től Győr térségében is feltűnt egy Dromader, amelyet Szerbiából szereztek be szúnyoggyérítés céljából és a HA-BNI lajstromjelet kapta, ám ez a gép 2016. május 27-én balesetet szenvedett és a pótlására azóta nem került sor.
2016-ban az első Szegedi Repülőnapok és Légiparádé előtt a plakátokon a mezőgazdasági repülők blokkjában megemlítették a típust, így nagyon bíztam benne, hogy végre megjelennek a mezőhegyesi gépek nagyközönség előtt, de a végleges programból már kimaradtak és persze nem is tisztelték meg jelenlétükkel a rendezvényt.
Sajnos múzeumban megőrzött példány nincs belőlük itthon, a meglévő gépek és így a típus jövője is kizárólag a mezőhegyesi tulajdonostól függ. Remélhetőleg nála még sokáig üzemben marad a két utolsó hírmondója ennek a különleges madárnak és persze az sem lenne baj, ha időnként feltűnnének itt ott a nyilvánosság előtt is, a repülés szerelmeseinek nagy-nagy örömére.
A típus magyarországi történetéről bővebben itt lehet olvasni.