Mi lesz veled, Szőke Tisza?

Sokan vélik úgy napjainkban, hogy a Szőke Tisza, az utolsó magyar kétkéményes gőzhajó története bő hat és fél évvel ezelőtt véget ért, amikor 2012. február 26-án a jég szorításában megrepedt az öreg hajótest és a víz elöntötte az alsó szinteket. A hajó azonban, noha már csak szomorú árnyéka egykori önmagának, még mindig nem pihent meg.

Többen, több helyen leírták az elmúlt évek során a Szőke Tisza történetét, amely 101 évvel ezelőtt, 1917-ben készült el az újpesti hajógyárban és az utolsó magyar király, IV. Károly nevére keresztelték. Pályafutását a változások sokasága kísérte végig, ami a nevét sem hagyta érintetlenül. Az aktuális trendeknek megfelelően többször átnevezték, így már két évvel a létrejötte után, amikor az uralkodó neve idejét múlttá vált és a gőzösök madárneveket kaptak, az előkelő Sas név jutott számára, majd 1930-ban Szent Imre herceg lett az új névadó.

E név alatt érte a megtiszteltetés, hogy 1938-ban az Eucharisztikus Világkongresszus rendezvényeinek egyik meghatározó szereplőjévé válhatott az ünnepi hajófelvonulás egyik tagjaként. A második világháború idején Ausztriába került, ahonnan később visszatért és 1950-től az akkori kornak megfelelően a Felszabadulás nevet akasztották rá. 1958-tól turistahajóként üzemelt közel két évtizeden át, majd 1976-ban kivonták a forgalomból.

Két évig még állóhajóként teljesített szolgálatot a fővárosban, majd 1978-ban leúsztatták Szegedre, hogy helyére lépjen az egykori Táncsics, majd Szőke Tisza gőzösnek, amely 1960-tól állomásozott a városban, míg végül szét nem bontották. Innentől kezdve a lassú haldoklás lett a második Szőke Tisza névre keresztelt gőzhajónak, amely ennek ellenére az évtizedek folyamán valamennyi társát túlélte.

Talán kevesen tudták azok közül, akik 1979 és 2000 között a diszkóhajóvá lefokozott Szőke Tisza fedélzetén szórakoztak, hogy mekkora hajózástörténeti jelentősége van az öreg gőzösnek. A hajó állagmegóvását ekkor már nem igazán vették komolyan, néha kapott egy-egy újabb réteg festéket, amikor már nagyon kopottá vált, valamint ebben az időszakban esett meg vele az a csúfság is, hogy a fenekét betonnal öntötték ki, megtakarítva a kiemeléssel és a fenéklemez érdemi javításával járó költségeket.


2000-re a hajó már arra is alkalmatlanná vált, hogy évente kétszer megmozgassák: tavasszal a tápéi téli kikötőből a szegedi belvárosba, majd ősszel vissza. A Szőke Tisza ott maradt a tápéi öbölben sorsára hagyva, csak a tulajdonosai változtak időnként: úgy adogatták egymásnak, mint a forró krumplit. Egy ideig úgy tűnt, hogy a kikötőt üzemeltető Tiszayacht Kft. veszi gondjaiba, mivel ők rendelkeztek a hajó kiemeléséhez szükséges technológiával, ami ahhoz kellett volna, hogy az elrozsdásodott fenéklemez cseréje végre megtörténhessen. Ez elengedhetetlen lett volna ahhoz, hogy a hajó pályafutása bármilyen formában folytatódhasson.


A kétezres évek közepén átmenetileg az Európa Rendezvényiroda is feltűnt a tulajdonosok közt, ami esélyt kínálhatott volna arra, hogy a Szőke Tisza elhagyja Szegedet és visszatérjen a Dunára, ahonnan származott, és ahol a többi megmaradt magyar gőzhajót kezelő Zoltán Alapítvány vehette volna gondjaiba. Persze ehhez is ki kellett volna először emelni a gőzöst a fenéklemez javítása miatt, de erre nem került sor. Akkoriban elhangzott, hogy a kiemeléshez magas vízállásra van szükség az öbölben, vízállásfüggő, ám a 2006-os árvíz után egyértelművé vált, hogy nem ezzel van a gond, a gőzös hiába várta a kiemelést végző munkások megjelenését.

Bár születtek tervek a hajó kiemelésére és felújítására, akár a parton múzeumként, akár állóhajóként, sőt, a teljes újjáépítés is elhangzott, amelynek eredményeként újra üzemelhetett volna a Dunán, mindebből semmi nem valósult meg.

A hajó később visszakerült a Tiszayacht Kft. tulajdonába, majd 2010-ben egy nonprofit kht. lett a tulajdonos, akiknek elvileg sikerült európai uniós támogatást szerezniük a felújításhoz. Azért csak elvileg, mert a hírek szerint az elnyert támogatást a szükséges önrész hiányában vissza kellett fizetniük. A Szőke Tisza így már egy évtizede ringatózott a hullámokon anélkül, hogy érdemben bármi történt volna vele. 2011-ben a kikötő üzemeltetője az öböl közepéről a part mellé vontatta a hajót, attól félve, hogy ha az addigi helyén esetleg elsüllyed a szebb napokat látott gőzhajó, akkor a kikötő használhatatlanná válik. Erre akkor már minden pillanatban számítani lehetett.


A baj 2012. február 26-án valóban bekövetkezett. A part mellett az elmerült hajó persze rögtön megfeneklett, így szerencsére nem került teljes terjedelmében a víz alá, ám hiába próbálták meg lelkes önkéntesek kiszivattyúzni belőle a vizet és felúsztatni a felszínre. a művelet nem járt sikerrel. Mivel valamit mindenképpen kezdeni akartak a kissé elmerült hajóval, az akkori  tulajdonos pedig tehetetlen volt, jobb híján elárverezték a Szőke Tiszát, melynek eredményeként egy olyan konzorcium birtokába került, amelynek az egyik fele a hajó néhány értékes elemének megőrzését tűzte ki célul maga elé, a másik fele pedig a hasznosítható nyersanyagok felhasználását. Noha az utolsó kétkéményes magyar gőzösről volt szó, a teljes hajót nem sikerült védetté nyilvánítani, csak néhány alkatrészt.


2012 őszén nagy erőkkel estek neki a hajó elbontásának, ami 2013-ban is folytatódott. Szomorú látvány volt, ahogy a hajó felépítménye egyre inkább elvesztette az eredeti alakját, a lángvágók feldarabolták az egyes részeket és nagy halomban gyűltek a parton az értéktelenné vált faelemek. Miután a felépítményt szinte a felismerhetetlenségig sikerült lebontani, következett volna a záró motívum, az értékes gőzgép és a megmaradt fenékrész kiemelése. Ezt 2013 novemberére ígérte a tulajdonos. A kiemeléshez szükséges daru azonban végül nem érkezett meg, sem akkor, sem azóta.

A Szőke Tisza torzója ott maradt félig a vízbe merülve, benne az elvileg megőrzésre szánt gőzgéppel és még arról sem lehet semmit tudni, hogy hová kerültek a bontás során kiemelt, védetté nyilvánított alkatrészek. Mindez öt évvel ezelőtt történt. A hajó ma is ott várja Tápén, hogy befejezzék a bontást és megnyugtató módon rendeződjön a gőzgép és a többi védett alkatrész sorsa. Amíg ez nem történik meg, a Szőke Tisza kálváriája nem ér véget.


Szomorú sors ez az utolsó magyar kétkéményes gőzhajó, az egykori IV. Károly, Sas, Szent Imre, Felszabadulás, majd Szőke Tisza számára. Tavaly volt 100 éves, amit végül ilyen méltatlan állapotban kellett megérnie. Azoknak a felelősségre vonásáról, akiknek bármilyen közük volt a történtekhez, nincsenek információk. A legjobb, ami ezután még történhet, talán az lenne, ha befejeződne a bontás és a megmaradt alkatrészek kiállításra kerülnének egy erre alkalmas helyen. De persze az eddigiek fényében nem meglepő módon jelenleg még ez is az elérhetetlenség homályába borul…

Fotók: Sármási Zoltán (a képek 2012. április 1-én készültek az elsüllyedés után, kivéve az utolsó hármat, amelyek a jelent ábrázolják 2018. november 1-én)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .