A Kamov Ka-26 típusú helikopterek magyarországi pályafutása 1970-ben kezdődött, amikor az első gépek megjelentek a mezőgazdaságban. Őket a Honvédség flottája követte, ahol 1971-ben állították hadrendbe a Ka-26 gépeket futárhelikopter kategóriában. Egyikük, a 401-es számú gép később a Rendőrségnél is szolgált R-401 jelzéssel (és 2015-ig repült HA-MRJ lajstromjellel). Néhány gép 1984-ig teljesített szolgálatot, majd 1990-ben az összes gépet kivonták a Honvédségtől. Egy-két gépet kiállítottak, többségük a magánszférában folytatta a repülést, azon belül a mezőgazdaság területén, ahol az összes többi, később érkezett Ka-26 is dolgozott, és dolgoznak a mai napig, bár fogyatkozó létszámban. Napjainkban a típus időnként repülőnapokon is szerepel, óriási sikerrel!
Látványos Ka-26 bemutató 2012. augusztus 4-én Nyíregyházán
Fotó: Horváth Balázs
A rendőrségi, illetve katonai alkalmazásban álló Ka-26 gépek a következők:
401 (HA-MRJ), 402 (HA-MRK), 403 (HA-MRY), 404 (DDR-SPW), 405 (HA-MRL), 406 (HA-MRM), 408, 501 (HA-MRS), 502 (HA-MRU), 503, 504 (HA-YTV/HA-MCQ), 505, 506 (HA-MRN), 507, 508 (HA-MRZ), 509 (HA-MRW), 510 (HA-MRQ), 601 (HA-MRV), 602 (HA-MRX), 603, 604 (HA-MRO), 701 (HA-MRP), 702 (HA-MRT)
R-401 a rendőrök egyetlen Ka-26-a
402 katonai gép – már nincs meg
Az MC sorozat az újabb gépeket tartalmazza, már ami a hazai alkalmazásukat illeti. Valamennyi helikopter 1994 és 1997 között érkezett Magyarországra, közülük ketten vannak ma is szolgálatban a mezőgazdasági repülés, illetve szúnyoggyérítés területén. Ennek a szériának a gépei a következők:
HA-MCA, HA-MCB, HA-MCD, HA-MCE, HA-MCF, HA-MCH, HA-MCI, HA-MCJ, HA-MCK, HA-MCL, HA-MCM, HA-MCN, HA-MCO, HA-MCP
HA-MCE – Győrújbarát környékén repült, 2013-ban leállították
Az MM széria többek közt a legöregebb gépekből áll össze, az első hét gép 1970-ben, a többiek 1973-ban, illetve 1974-ben kezdték meg a szolgálatot a mezőgazdasági repülés területén. Fontos megjegyezni, hogy az 1970-ben érkezett gépek közül kettő (HA-MME és HA-MMG) egészen 2015-ig dolgozott. A sorozat tagjai a következő gépek:
HA-MMA, HA-MMB, HA-MMC, HA-MMD, HA-MME, HA-MMF, HA-MMG, HA-MMH, HA-MMI, HA-MMK, HA-MML, HA-MMN, HA-MMO, HA-MMP, HA-MMQ, HA-MMR, HA-MMS, HA-MMT, HA-MMU, HA-MMV, HA-MMW, HA-MMX, HA-MMY, HA-MMZ
HA-MMG kártyanaptáron – a gép 2015-ig repült
HA-MMI – 1995. június 26-án Szombathely mellett vezetéknek repült és elégett
HA-MMZ – 1981-ben a tápi egyesült tsz-ben végez munkát
Fotók: Farkas Imre gyűjteményéből
1974 és 1977 között érkeztek további Ka-26 helikopterek a mezőgazdasági repülés területére, ők az MN lajstrom-sorozatot kapták.
HA-MNA, HA-MNB, HA-MNC, HA-MND, HA-MNE, HA-MNF, HA-MNG, HA-MNH, HA-MNI, HA-MNK, HA-MNL, HA-MNM, HA-MNO, HA-MNP, HA-MNQ, HA-MNR, HA-MNS, HA-MNT, HA-MNU, HA-MNV, HA-MNW, HA-MNX, HA-MNY
Fotó: Farkas Imre gyűjteményéből
Fotó: Keller Tamás gyűjteményéből
HA-MNF – 1991-ben leállították, 2002-ig Budaörsön tárolták az alkatrészei miatt, majd nyoma veszett
Fotó: Farkas Imre gyűjteményéből
Fotó: Keller Tamás gyűjteményéből
HA-MNI – 1992 után Soltvadkerten a Főnix-Air flottájában dolgozott, később eladták és nyoma veszett
HA-MNP – 1991. augusztus 4-én Farkashegyen lezuhant
Fotók: Farkas Imre gyűjteményéből
1977–1978-ban folytatódott a mezőgazdasági célra alkalmazott helikopterek beszerzése, a két év alatt érkezett gépek az MP lajstromokat kapták. Egy gép van ma is szolgálatban.
HA-MPA, HA-MPB, HA-MPC, HA-MPD, HA-MPE, HA-MPF, HA-MPG, HA-MPH, HA-MPI, HA-MPJ, HA-MPK, HA-MPL, HA-MPM, HA-MPN, HA-MPO, HA-MPR, HA-MPS, HA-MPT, HA-MPU, HA-MPV, HA-MPW, HA-MPX, HA-MPY, HA-MPZ
HA-MPE – a Sárvári Agrokémiai Társulás telepén 1978-ban
Fotó: Farkas Imre gyűjteményéből
HA-MPI – 1992-ben selejtezték. A fekete-fehér kép Farkas Imre gyűjteményéből származik, és a gép fénykorában készült a Kiskunhalasi Állami Gazdaság területén. 1996. június 15-én Budaörsön örökítették meg. 2001-ben Alsónémedi mellett, a Roncs Ranch területén látták utoljára, majd miután elkerült onnan, beolvasztották.
1978-tól 1980-ig tartott az utolsó gépek beszerzése, amely a hetvenes éveket végigkísérte. Ezek a gépek az MR jelzéssel lettek ellátva. Mivel ez a széria már nem telt be újonnan beszerzett gépekkel, ide sorolták be a rendőrök és a Honvédség által 1984-ben, majd 1990-ben kivont, de a mezőgazdaság területén tovább alkalmazott helikoptereket. 2 gép ma is repül, de az egykori katonai helikoptereket, és a rendőrgépet 2015-ben leállították.
HA-MRA, HA-MRB, HA-MRC, HA-MRD, HA-MRE, HA-MRF, HA-MRG, HA-MRH, HA-MRI, HA-MRJ (401, R-401), HA-MRK (402), HA-MRL (405), HA-MRM (406), HA-MRN (506), HA-MRO (604), HA-MRP (701), HA-MRQ (510), HA-MRS (501), HA-MRT (702), HA-MRU (502) HA-MRV (601), HA-MRW (509), HA-MRX (602), HA-MRY (403), HA-MRZ (508)
HA-MRG – Gyöngyöspatán tárolják
Fotó: Farkas Imre gyűjteményéből
HA-MRA – első körben 1978-tól 1992-ig üzemelt. 2011-ig Lovasberényben tárolták, majd teljes felújítást követően Agárdon állt ismét szolgálatba 2012 tavaszán. Júniusban Dunaújvárosban, szeptemberben pedig Börgöndön tartott bemutatót a nagyközönség előtt. 2013 tavaszától utaskabinnal felszerelve az egyetlen ejtőernyős ugrásra alkalmassá tett Ka-26-os volt a világon. Júniusban ezúttal is szerepelt Dunaújvárosban, ahol a bemutató-repülés mellett már az utasrepültetésből is kivette a részét. Ugyanezt megismételte szeptemberben Börgöndön is. 2014 májusában ismét bemutatót tartott Börgöndön a repülő majálison. 2014. július 16-án Tabajd közelében összetört.
2013-ban a II. Baracs-Kisapostag Repülőnapon Dunaújvárosban, utaskabinnal:
Fotók: Sármási Zoltán
A rendszerváltás után sor került még egy adag Ka-26 beszerzésére, ők 1992-1993-ban érkeztek hazánkba. Természetesen valamennyi gép használtan került bevetésre nálunk. Közülük ma már egy gép sem repül, utoljára a HA-MZC állt meg 2021-ben.
HA-MZB, HA-MZC, HA-MZD, HA-MZE, HA-MZF, HA-MZG, HA-MZH, HA-MZI, HA-MZJ, HA-MZK, HA-MZL, HA-MZM, HA-MZN, HA-MZO, HA-MZP, HA-MZR, HA-MZS, HA-MZT, HA-MZU, HA-MZV, HA-MZW, HA-MZX
HA-MZX – Sárváron teljesített szolgálatot 2012-ig
Üzemben lévő helikopterek. (5)
Kiállítva megtekinthető, illetve kiállításra váró helikopterek. (23)
Üzemen kívüli, meglévő helikopterek. (38)
Lezuhant, megsemmisült, összetört helikopterek. (29)
Selejtezett, elbontott helikopterek. (25)
Külföldre eladott helikopterek. (20)
A napjainkban is üzemben lévő Ka-26-os helikopterek a következők:
HA-HSF:
2011-ben Ukrajnából érkezett Őcsénybe az 1976-ban gyártott, 7605508 gyári számot és korábban CCCP-19668, majd UR-19668 jelzéseket viselő gép. 2013-tól teljesít szolgálatot.
Fotó: Sármási Zoltán
HA-MCB:
Hosszú ideig Szécsény környékén teljesített szolgálatot a mezőgazdasági repülés területén. 2014-től a balesetben összetört HA-MRA helyett dolgozik Agárdon.
HA-MPL:
Hosszú ideig Ópályi környékén lehetett vele találkozni 2012-es leállításáig (Léna névre hallgat a vele dolgozók körében). 2018-tól újra repül, de most már Ikerváron. Az alábbi felvétel az eredeti festésével ábrázolja munka közben 1979-ben:
Fotó: Farkas Imre gyűjteményéből
Később így nézett ki:
HA-MRC:
Cegléd-Huszárdűlő térségében repült 2020-ig, majd Nyíregyházán folytatja aktív pályafutását.
2022 tavaszán megújult festéssel kezdte meg a szezont:
HA-MRF:
Sokáig Kunfehértó környékén vette üldözőbe a mezei kártevőket, 2018-tól Sátoraljaújhelyen vetették be a szúnyogok ellen. Ő a 100. a magyarországi Ka-26 gépek sorában, egyben a meglévő gépek közül a legfiatalabb Kamov az országban. 2020-tól Nyíregyházán teljesít szolgálatot.
Kiállítva 21 gép tekinthető meg az ország különböző pontjain, továbbá 10 gép külföldön melyek a következők:
404:
1971-1990 között szolgált a Honvédség kötelékében, ma pedig Németországban lehet megtekinteni, ahol Peenemünde múzeumában állították ki német jelzéssel (DDR-SPW).
408:
Előző társával ugyanabban az időben szolgált együtt. Kivonását követően kiállították Csepelen a Weiss Manfréd út mellett, a Kossuth Lajos Középiskola tanhangárának a kertjében.
505:
Kivonását követően ma a Szolnoki Repülőmúzeum állományának tagja, nemrég teljes külső felújítást kapott. Több alkalommal megfordult a Kecskeméti Repülőnapon, a légierő kiállításán. 2016-tól a RepTár kiállításán lehet megtekinteni, fedett helyen.
Fotó: www.airport-data.com
HA-MCI:
1997-ben kezdte meg a szolgálatot idehaza. Nagyatádon repült 2007-ig. 2015-ben kiállították a helyi haditechnikai parkban.
HA-MCJ:
1996-tól repült nálunk. Elég későn került az országba. Leállítását követően külső felújítást végeztek rajta, majd kiállították Székesfehérvár közelében, a 8-as főút 13-as kilométerénél PJ-HUN jelzéssel. Jelenleg Sárpentelén lehet megtalálni.
HA-MCM:
1996-tól repült nálunk ő is, egy időben mentési feladatokat is ellátott. 2004. július 31-én Dunaújváros mellett apróbb, 2005-ben Kalocsa mellett komolyabb sérüléseket szenvedett. Rendbe hozták, körülbelül 2008-ig ismét repült. 2009-ben Hernádnémetiben állt lapátok nélkül. 2010-től Szigethalmon tárolták egy ideiglenes telephelyen, majd 2012 őszén átszállították Dunavarsányba, ahol majd kiállításra fog kerülni.
HA-MCQ:
1971-ben kezdte pályafutását a Honvédségnél 504-es oldalszámmal. 1986-tól 1996-ig a Magyar Televízió helikoptereként dolgozott HA-YTV lajstromjellel, majd Zsámbékon tárolták üzemen kívül. 2012-ben Budaörsön újjászületett, azóta ismét Zsámbékon lakott és a környéken dolgozott. 2015 őszén eladták Csehországba kiállítási célra, majd Észtországban talált új otthonra.
Fotó: Keller Tamás
HA-MME:
1970-től 2015-ig dolgozott, az utolsó években Ikerváron. Jelenleg Németországban, Ribnitz-Damgartenben van kiállítva.
1970-ben kezdte a pályafutását. Utolsó éveiben Gyöngyöspatán dolgozott 2015-ös leállításáig. 2022 tavaszán kiállították az Aeroparkban.
2022. május 8-án az Aeroparkban:
Fotók: Sármási Zoltán
HA-MMW:
1974-től repült nálunk, utolsó aktív éveit Csányban töltötte. Leállították, mivel elfogyott belőle az üzemidő. 2017-től a Szigethalmi Vadasparkban látható kiállítva.
HA-MNR:
1976-tól 1992-ig teljesített mezőgazdasági szolgálatot. Leállítását követően Csopakon, a Veszprém Megyei Növény- és Talajvédelmi Szolgálat telephelyén állították ki. 2008-ban még ott volt, majd átkerült a Fejér Megyei Növény- és Talajvédelmi Szolgálat telephelyére, Velencére.
HA-MNU:
1977 és 1999 között teljesített szolgálatot. Napjainkban Nagylókon található kiállítva.
Fotó: Farkas Imre gyűjteményéből
HA-MNV:
1977-től teljesített szolgálatot, aktív pályafutása Őcsényben ért véget 2015-ben. 2021-től Szegeden a Hadiparkban látható kiállítva, egyelőre hiányos állapotban.
HA-MNX:
1977-től 2003-ig szelte a levegőt, majd Székesfehérváron egy fészerben várt a sorsára motorok és reduktor nélkül 2015 tavaszáig. 2018-ban Hollandiába került kiállítási célra.
HA-MPA:
1977 és 1994 között repült. Ma Sárszentmihályon látható kiállítva több, más típusú gép társaságában.
HA-MPC:
Ő is 1977 és 1994 között teljesített szolgálatot. Napjainkban Bodajkon található a kabinja kiállítva, jelenleg felújítás alatt áll.
HA-MPN:
1978-tól repült nálunk. Leállítását követően ő is Szigethalmon várta 2012 őszéig, hogy már korábban odakerült társával együtt kiállítsák, majd átköltözött Dunavarsányba, ahol elvileg idővel megtekinthető lesz.
HA-MPO:
Szegeden teljesített szolgálatot ez az 1978-ban hazánkba érkezett gép. 2013 tavaszán műszaki hiba következtében megsérült, ezzel az aktív pályafutása véget ért. Domaszéken tárolták 2019 őszéig, amikor gazdát cserélt és Ráckevére került egy ház udvarára kiállítási célból.
Fotó: Sármási Zoltán
2013. november 7-én, üzemen kívül Szegeden:
Fotó: Sármási Zoltán
HA-MPU:
1978-tól 2004-ig repült, amikor június 9-én Tatánál légvezetéknek repült és összetört. Ami maradt belőle, előbb Szigethalomra, majd Dunavarsányba került a HA-MCM és a HA-MPN mellé. Gazdát cserélt, jelenleg Dömsödön található, a már korábban oda került HA-MRQ mellett.
HA-MPX:
1978-tól 1994-ig repült nálunk ez a gép, utána eladták az USA-ba. Ma Miltonban, Vermont államban tekinthető meg itt: 44°35’58.54″É , 73° 9’50.10″Ny
1979-ben még így nézett ki:
Fotó: Farkas Imre gyűjteményéből
HA-MPZ:
1978-tól 2011-ig teljesített szolgálatot. Agárdon lakott, a kukacbombázás mellett repülőnapokon is feltűnt. 2009-ben ő képviselte a típust Budaörsön, a magyar mezőgazdasági repülés 50. születésnapján, valamint 2010-ben május 1-én a Gyúrói Repülőmajális lelkes közönségét kápráztatta el látványos programmal. Leállítását követően Bodajkra került megőrzésre, emléknek.
Fotó: Sármási Zoltán
HA-MRJ:
1970-ben kezdte a szolgálatot, ő volt a 401 számú, első katonai gép (majd egy ideig R-401 számon egyedüli Kamovként rendőrgép). Miután magánkézbe került, más gépekkel együtt Ikerváron dolgozott egészen 2015-ig. 2018-tól Agárdon pihent egy családi ház udvarán, ahol a tervek szerint visszakapta volna a régi rendőrségi arculatát. Ehelyett 2020-ban eladták Svájcba kiállítási célra.
HA-MRM:
1984-től repült polgári lajstromban. Leállították, majd évekig Sümeg közelében, Gyepükaján mellett tárolták. 2015-ben Székesfehérvárra került egy gyűjtő udvarába, motorokkal, reduktorral, indítható állapotban. 2019-ben eladták Kínába kiállítási célra.
HA-MRN:
Előző társával egy időben került polgári lajstromba. Őcsény repülőterének egyik színfoltja volt 2015-ös leállításáig. Később eladták Kínába, ahol a Jiangxi Helicopter Museum-ban talált otthonra.
HA-MRO:
1971-től 1984-ig a Honvédség kötelékében szolgált 604-es oldalszámmal, majd kivonását követően polgári lajstromban repült tovább 1993-ig. Selejtezését követően helyreállították eredeti katonai festését és Seregélyesen kiállították.
HA-MRP:
1984-től 2008-ig teljesített szolgálatot, majd Rábapatyon tárolták motorok nélkül. 2021-ben Budapestre került, ahol a Dózsa György út és az Angyalföldi út kereszteződésénél állították ki egy épület földszintjén.
2022. május 7-én a jelenlegi kiállítási helyén:
Fotó: Sármási Zoltán
HA-MRQ:
1970-től 1990-ig katonai szolgálatban 510 oldalszámmal, majd 1990-től polgári lajstromban repült nálunk. Jelenleg Dömsödön található kiállítva.
HA-MRS:
1971-től 1990-ig katonai színekben repült, majd Őcsényben dolgozott 2015-ig, amikor leállították, mert a sárkány élettartama elérte a gyár által megadott maximumot. 2021-ben Börgöndre került kiállítási célra, ahol az eredeti honvédségi állapotát tervezik visszaállítani.
HA-MRW:
1971-től 1990-ig a Honvédség kötelékében szolgált 509-es oldalszámmal. Utána Gyöngyöspata lett a telephelye, ahol több zöld Kamovval együtt repült 2012-ig, amikor kifogyott belőle az üzemidő, ezért leállították. 2021-től utaskabinnal kiállítva látható Gyöngyösön.
HA-MRZ:
1971-től 1990-ig katonai szolgálatot teljesített, majd 2002-ig a For Life mentőgépeként repült. Leállítását követően Kadarkúton tárolták. 2013 végén eladták Hollandiába kiállítási célra.
Fotó: www.kamov.hu
HA-MZE:
1992-től 2000-ig repült, majd Őcsényben tárolták üzemen kívül. 2017-ben újra üzembe helyezték és 2021 végéig repült. Aktív pályafutása befejezését követően Kiskőrösön állítják ki.
HA-MZP:
1993-ban került hazánkba. Kiskunfélegyházán és környékén dolgozott évekig, majd 2016-ban Kaposújlakra került. 2017. június 23-án az állóhelyén szélviharban felborult és összetört. 2018-ban Németországba, Bad Driburgba került kiállítási célra.
Fotók: Fazekas Gergely
Számos gép van hazánkban, amelyek jelenleg üzemen kívül ugyan, de még megvannak valamilyen állapotban. Közülük még kerülhetnek ki olyan gépek, amelyek valahol kiállítva idézik majd fel a típus fénykorát, és olyanok is, amelyek visszatérnek a levegőbe. Ezek a gépek a következők:
HA-HCF:
2022-ben Romániából került Nyíregyházára és kezdte meg hazánkban aktív szolgálatát felújítás után a korábban YR-DDD lajstromjelet viselő gép. 2023-tól munka hiányában pihenőre vonult.
Fotók: Jávor János
HA-MCE:
1994-től teljesített szolgálatot. Győrújbarát volt a telephelye. 2013-ban leállították.
HA-MCN:
1996-ban került hazánkba. 2013-tól Győrújbarát térségében dolgozott az akkor leállított HA-MCE helyett 2021-ig. 2022-től pihen.
HA-MCO:
Pápa-Tapolcafőn dolgozott 2015-ös leállításáig, jelenleg Gyarmaton tárolják.
HA-MCP:
Pécsváradon és vidékén teljesített szolgálatot. 2013-ban kifogyott belőle az üzemidő, ezért leállították.
HA-MMD:
Az őcsényi repülőtér lakója. Többi társához hasonlóan mezőgazdasági gépként dolgozott 1970-től 2013-as leállításáig.
HA-MMF:
1970-től 2011-ig dolgozott. Az utolsó években Zsámbék volt a telephelye, az aktív szolgálatot Budaörsön fejezte be.
HA-MMO:
1973-tól 1993-ig tartottak az aktív évei. Őcsényben ért véget a pályafutása.
Fotó: Farkas Imre gyűjteményéből
HA-MMQ:
1974 és 1993 között repült. Később az alsó képen látható állapotban leledzett Pápán. Egy rövid veresegyházi időszak után jelenleg Hatvanban található meg. Érdekessége, hogy ő volt az 50-edik új Ka-26 az országban, ki is állították a BNV-n 1974-ben.
Fotó: Farkas Imre gyűjteményéből
Fotó: www.kamov.hu
HA-MMS:
1973-tól repült. Régebben Kadarkúton és környékén teljesített szolgálatot, majd évekig üzemen kívül tárolták. 2016-ban üzembe helyezték, de 2018-ban ismét leállították.
HA-MMT:
1974-től repült magyar lajstromban. Leállították, sokáig lakott egy társával együtt Sümegen. 2013 nyarának elején Szegedre került a megsérült HA-MPO pótlására. 2016-ban még bemutatót tartott az I. Szegedi Repülőnapok és Légiparádé keretében, de később ilyesmire már nem került sor. 2022 tavaszáig üzemen kívül pihent a szokásos állóhelyén egyre romosabb állapotban, majd ismeretlen helyre szállították.
2013. november 7-én Szegeden:
Fotó: Sármási Zoltán
HA-MMX:
1974-től repült, aztán sokáig Ikerváron pihent. Jelenlegi tartózkodási helye nem ismert.
HA-MNE:
1974-től repült nálunk, ma Kadarkúton található üzemen kívül.
1970-es években mezőgazdasági munkát végez (Fotó: Farkas Imre gyűjteményéből)
2004. augusztus 13-án Szolnokon a MAYDAY 2004 nemzetközi mentési gyakorlaton a HA-MCM kabinjával repül
HA-MNH:
1975-ben kezdte a szolgálatot. Rádpusztán lakott, a Balaton déli partján és környékén is lehetett vele találkozni. 2017. július 10-én Karádon viharban felborult, összetört. A maradványai Kaposújlakra kerültek.
HA-MNM:
Ágostonpuszta volt a gép törzshelye, innen indult bevetésre a mezőgazdaság kártevői ellen 1996-tól 2013-as leállításáig.
HA-MNO:
1976-tól dolgozott, az utolsó időkben Koroncó térségében teljesített szolgálatot 2017-ig.
HA-MNQ:
1976-ban kezdte meg a szolgálatot. Ikerváron és környékén dolgozott 2017-es leállításáig. Jelenleg Pápa-Pálházán tárolják üzemen kívül.
HA-MNT:
1977-től repült Magyarországon, jelenleg már nem üzemel. Valószínűleg Kunfehértón lakik.
HA-MNW:
Eredetileg 2012-ig repült, majd Velencén pihent leállítva. 2017-től az összetört HA-MNH helyett dolgozott Rádpusztán 2022-ig. 2023-tól pihen.
HA-MNY:
Encs környékén ijesztgette sokáig a termőföldek kártevőit. 2016-tól Pápa-Tapolcafő térségében dolgozott. 2018-tól Pápa-Pálházán pihen.
HA-MPB:
Ez a különleges festésű gép Kéthelyen üzemelt 2015-ig, majd átköltözött előbb Őcsénybe, majd Kadarkútra. 2019-ben a II. Budaörsi Airshow keretében láthatta a nagyközönség bemutató-repülés és kötelékrepülés közben más helikopterekkel együtt. 2020-tól üzemen kívül pihen.
HA-MPD:
1977-től teljesített szolgálatot, ma Cegléd-Huszárdűlőn lakik. 2010-től üzemen kívül van.
HA-MPT:
Sokáig Olasz vidékén hangzott fel a típusra jellemző jól ismert hangja, 2021-től Kadarkúton dolgozott. 2021 telén Budaörsön újrafestették, 2022. március 15-én az Aeroparkban vendégszerepelt közönség előtt. 2023-tól pihen.
HA-MRE:
1978-ban állt szolgálatba. Hosszú ideig Csány környékén riogatta a kártevőket. 2017-től Győrújbarát az állomáshelye. Jelenleg nem üzemel.
HA-MRG:
1979-től 1993-ig tartó pályafutását követően szétszedték és összecsomagolták. Jelenleg Gyöngyöspatán tárolják.
Fotó: Farkas Imre gyűjteményéből
HA-MRH:
1979-től 2003-ig repült, amikor augusztus 31-én összetört. Valahol Budapesten még megvan.
HA-MRY:
1971-től 1990-es kivonásáig katonai szolgálatot látott el, majd az újonnan megalakult For Life Mentőszolgálat első mentőhelikoptereként üzemelt 1998-ig, amikor kényszerleszállás közben összetört. Napjainkra mindössze a törött kabin maradt meg belőle, amely Kaposújlakon található.
HA-MZB:
1992-ben kezdte hazai pályafutását. Sokáig Hármashatárhegyen lakott és alkalmanként sétarepülésen lehetett vele részt venni. Később ő is mezőgazdasági területen tevékenykedett. 2009-ben összetört. Sokáig Budaörsön várta sorsa jobbra fordulását, illetve új gazdáját. Jelenleg Mátyásföldön az egykori Ikarus gyár területén tárolják, továbbra is romos állapotban.
HA-MZC:
1992-től 2021-ig Nyíregyházán és környékén eredt a kukacok nyomába.
HA-MZF:
1992-ben kezdte meg a szolgálatot Gyöngyöspatán, ahol több év szünet után 2016-tól újra repült 2019-ig. Jelenleg eladásra vár.
HA-MZG:
1992-ben került az országba, de tényleges üzemre nem került sor. 1993-ban már selejtezték is. Magyar lajstromjelét nem kapta meg. Sokáig Pápa-Tapolcafőn, majd Veresegyházon pihent a szabad ég alatt előző jelzésével (19288). Jelenleg Hatvanban teszi ugyanezt.
Fotó: www.kamov.hu
HA-MZH:
1992-től repült. 2005. július 21-én Csanádpalotán összetört. A baleset utáni maradványai ma Békéscsabán vannak.
HA-MZI:
Pápa-Pálháza és térsége hallhatta a hangját, amikor bevetésre ment 1992-től 2013-as leállításáig. Jelenleg Kadarkúton pihen.
HA-MZJ:
1993-tól 2005-ig üzemelt Pécsváradon. Kilenc év pihenő után 2014-ben reaktiválták a leállított HA-MCP helyett, majd 2015-ben ismét leállították.
HA-MZN:
1992-től repült magyar lajstromban. Sátoraljaújhelyen és vidékén lehetett őt a levegőben látni 2017-es leállításáig.
HA-MZR:
1993-1997 között repült nálunk. Ma darabokban lelhető fel Kisújszálláson.
Fotó: www.airport-data.com
HA-MZX:
Bár ő is zöld Kamov, nem Gyöngyöspatán lakik, 1998-tól 2014-ig repült, amikor Sárváron leállították az üzemeltető cég felszámolása miatt. Jelenleg új gazdáját várja Rábapatyon.
Az oldal összeállításában segítségemre volt információkkal, fényképekkel Horváth Balázs, Keller Tamás és Timár Zoltán. Ezúton mondok nekik köszönetet!
Külön nem jelölt fotók: www.avia–info.hu
Tisztelt Géptulajdonosok!
Üzemen kívüli Kamov helikoptert keresek kertembe amit felújítanék!
köszönettel:
csaba
Tisztelt Németh Csaba!
Zsámbékon van egy eladó üzemen kívüli Kamov helikopter, amely kiállítási célra alkalmas lehet. Az alábbi hirdetésben részletes információkat talál a gépről és az eladóról.
https://www.planecheck.com?ent=da&id=25412
Üdvözlettel:
Sármási Zoltán
Üdvözlet Mindenkinek!
Keresnék katonai gyűjteményembe egy megmentendő Kamov ka26 ot kiállításra .
Bármilyen megoldás ( több darabból összeállítani ) is érdekelne.Sajnos millióim nincsenek rá,de hátha egy valahol porladozónak szebb nyugdíjas évei lennének!
Köszönettel :Szalai Norbert 06209938347
szalaiautoszerviz@gmail.com
Jó lenne egy a kertbe kiállítva 😀 De sajnos sosem lesz rá pénz…
A HA-MCJ jelenleg sárpentelén található.
https://www.avia-info.hu/talalat.php?KeresettSzo=HA-MCJ
Nagyon tetszett.A 403 kopteren voltam EMO s, 1988/89.
Használt helikopter
408:
A Kossuth Lajos Középiskola tanhangára nem Tökölön van hanem a XXI.kerületben a Weiss Manfréd út mellett.
Köszönöm a pontosítást, javítottam az oldalt.