PZL-101 Gawron repülőgép

Magyar néven „Holló”, a magyar mezőgazdasági repülés egyik meghatározó típusa volt 1959-től. Alkalmanként vitorlázó gépeket is vontattak, a sportrepülésben azonban csak 1967-ben rendszeresítette őket az MHSZ. Emellett a katonai helikopter-pilóták is kaptak alapképzést a típuson. Néhány példányt a mai napig használnak vitorlázó repülőgépek vontatására. Sajnos számuk jelentősen lecsökkent, nagy részüket selejtezték, és a meglévő gépek egy része is üzemen kívül van, köszönhetően a magas üzemanyag-fogyasztásnak. Ebből kifolyóan a működő Gawronok is ritkábban emelkednek a levegőbe, így került a típus a honlapra. Az alábbiakban felsorolom a magyar lajstromban repült gépeket, majd részletesen ismertetem a még meglévő példányokat. Remélhetőleg sokáig megtalálhatóak lesznek hazánk légterében.

Gawronok 1968-ban

Gawron 1969-ben

A PZL-101 Gawron hazai szolgálatának kezdetei

Fotók: Farkas Imre gyűjteményéből

Az első Gawronok a gyár neve után a PZ kezdetű lajstromjeleket kapták. 1960-ban és 1961-ben úttörőként érkeztek hazánkba, és a mezőgazdaságban alkalmazták őket permetezésre. Közülük két gép van meg: a HA-PZF Pákozdon található Féner Tamás magángyűjteményében, a HA-PZO  pedig kiállítva az FVM DASzK Szakképző Iskola – FVM Középiskola – Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium területén tekinthető meg Vépen. A HA-PZF korábban a farkashegyi katlanban volt egy ideig a MÉM RSZ oktatási központjában a HA-PZT-vel együtt.

HA-PZF-1

HA-PZF-2

HA-PZF téli időben is szolgálatban az 1960-as években
(Fotók: Farkas Imre gyűjteményéből)

gawronFotó: Balogh Attila jóvoltából

HA-PZF-3

HA-PZF-4

HA-PZF napjainkban Féner Tamás pákozdi gyűjteményében
(Fotók: Horváth Balázs)

HA-PZA, HA-PZB, HA-PZC, HA-PZD, HA-PZE, HA-PZF, HA-PZG, HA-PZH, HA-PZI, HA-PZJ, HA-PZK, HA-PZL, HA-PZM, HA-PZN, HA-PZO, HA-PZP, HA-PZQ, HA-PZR, HA-PZS, HA-PZT, HA-PZU, HA-PZV HA-PZW, HA-PZX, HA-PZY, HA-PZZ.

HA-PZX 1970-ben

HA-PZZ 1964-ben

HA-PZX és HA-PZZ a mezőgazdaság szolgálatában
(1971-ben és 1975-ben selejtezték őket)

Fotók: Farkas Imre gyűjteményéből

A típushoz fűződik a hazai mezőgazdasági repülés első katasztrófája, melynek során 1960. szeptember 28-án 08:44-kor Mezőnagymihálynál Tiborcz László emelkedő fordulóból lecsúszott a géppel, és életét vesztette. A lezuhant gép a HA-PZI volt.

HA-PZZ

Fotó: Farkas Imre gyűjteményéből

A HA-PZJ-t Kaposújlakon helyezték el selejtezése után, ma már nincs meg.

A HA-PZS lehetett az a gép, amely Vecsésen, majd Alsónémediben a Roncs Ranch gyűjteményben volt látható.

A HA-PZT alkatrészei még fellelhetők voltak Dunakeszin 2012-ig, akkor eladták Fehéroroszországba.

2008-ban Bulgáriából hoztak be egy újabb Gawront, amely a HA-PZL lajstromot kapta, és Gödöllőn állomásozott, szinte végig üzemen kívül. Mindössze öt órát töltött a levegőben. 2013 elején gazdát cserélt, pályafutását Dél-Afrikában folytatja.

HA-PZL

HA-PZL Dunakeszin évekkel ezelőtt

A második széria 1963 és 1967 között érkezett hozzánk. A PX sorozatot kapták lajstromjelnek. Szintén a mezőgazdaságban alkalmazták őket. Közülük három gép maradt meg többé-kevésbé: a HA-PXA és a HA-PXB Csepelen lelhető fel a Kossuth Lajos Kéttannyelvű Fővárosi Gyakorló Műszaki Szakközépiskola és Szakiskola területén, a HA-PXG pedig Fóton.

HA-PXA

HA-PXA – Csepelen kiállítva taneszköznek

HA-PXB

HA-PXB – Csepelen kiállítva taneszköznek

HA-PXG

HA-PXG – jelenleg Fóton lehet megtalálni

HA-PXA, HA-PXB, HA-PXC, HA-PXD, HA-PXE, HA-PXF, HA-PXG, HA-PXH, HA-PXI, HA-PXJ, HA-PXK, HA-PXL, HA-PXM, HA-PXN, HA-PXO, HA-PXP, HA-PXQ, HA-PXR, HA-PXS, HA-PXT, HA-PXU, HA-PXV

HA-PXL-1

HA-PXL-2

HA-PXL-3

HA-PXL-4

HA-PXL-5

HA-PXL-6

HA-PXL a mezőgazdasági repülés szolgálatában 1968-ban

Fotók: Farkas Imre gyűjteményéből

A HA-PXV az őrmezői lakótelepen lett kiállítva, ahol rövid idő alatt megrongálódott.

HA-PXK 1968-ban

HA-PXK 1968-ban

HA-PXR 1969-ben

HA-PXR 1969-ben

Fotók: Farkas Imre gyűjteményéből

A harmadik csoport tagjai 1970-ben jelentek meg nálunk. A PY jelzéseket kapták. Egy közülük a mai napig megvan, a HA-PYC, de már nem repül. Hosszú időn keresztül Dunakeszin lakott, majd Bőnyben a Kobo Coop Kft. flottájának tagja lett, ahol a tervek szerint a szúnyoggyérítésbe lett volna befogva. A felújítása 2011-ben félbemaradt, végül meghirdették eladásra és 2018-ban a Veszprémi Állatkertbe került kiállításra.

HA-PYC

HA-PYC – a veszprémi állatkertbe került kiállítási célra

HA-PYA, HA-PYB, HA-PYC, HA-PYD

Napjainkban a legtöbb üzemképes Gawron az 1967 és 1969 között Magyarországra érkezett SB sorozatba tartozik, amelyek már inkább a sportrepülésben kaptak szerepet. Közülük néhány külföldre került, némely gép felújításra vár, a többi üzemben van és a vitorlázó gépeket vontatják.

HA-SBA, HA-SBB, HA-SBC, HA-SBD, HA-SBE, HA-SBF, HA-SBG, HA-SBH, HA-SBI, HA-SBK, HA-SBL, HA-SBM, HA-SBN, HA-SBO, HA-SBP, HA-SBU

Ezeket a gépeket egyforma sárga fényezéssel látták el, sok példány ma is így néz ki. A ’70-es években volt egy időszak, amikor sötétzöld színt kaptak katonai megfontolásból, hogy háború esetén ne legyenek könnyen felismerhetőek a feltűnő sárga gépek. Háború nem lett, és a zöld füvön oktatás közben nehezen lehetett észrevenni a gépeket, így aztán piros, és fehér csíkokkal látták el a szárnyakat, illetve a szárnyak vége némely gépeknél fehér, másoknál piros színt kapott, ahogy az az alábbi képeken látható.

HA-SBH fehér szárnyvéggel HA-SBB piros szárnyvéggel

HA-SBC csíkos szárnyakkal

Eltérő színezésű szárnyvégek a katonai festésnél

Jelmagyarázat:

Üzemképes repülőgépek. (4)

Meglévő repülőgépek, jelenleg üzemen kívül. (9)

Lezuhant, megsemmisült, összetört repülőgépek. (17)

Külföldre eladott repülőgépek. (10)

Selejtezett repülőgépek. (28)

 

HA-SBA:

1967-ben érkezett hozzánk a széria első darabjaként. Kecskéden üzemelt sokáig vontatógépként, majd 2006 után Gödöllőn állomásozott. 2008-ban szerepelt a II. Gödöllői Repmajális programjában, ejtőernyősök ugrottak belőle. 2010-ben Szigethalomra került egy gyűjtőhöz, jelenleg üzemen kívül van Dunavarsányban. Kiállítása szerepel tulajdonosa tervei közt.

HA-SBA

HA-SBB:

Előző társával azonos évben került Magyarországra. Korábban Kenderesen lakott, később Szolnokon üzemelt, 2014-től ott, majd Kunmadarason pihent üzemen kívül. 2018-ban Gyöngyös-Pipishegyre került felújítási célból. Jelenleg Surjányban lakik és üzemképes. Érdekessége, hogy egy ideig fordítva viselte a ma is látható MHSZ festést (felcserélték a sárga és a kék színeket).

HA-SBB-1

HA-SBB-2

HA-SBB

Fotó: Sármási Zoltán

HA-SBC:

Ugyancsak 1967 óta viselte a magyar lajstromjelet. Pécs-Pogány repülőterén szolgált. 2000-től hosszú ideig üzemen kívül volt, Kaposújlakon, majd Gyúrón pihent. 2012 őszén megint Kaposújlakon jelent meg, igen rossz állapotban. Hazai hányattatásai 2013 őszén értek véget, amikor eladták Lettországba.

Archív képek a gépről Fáth József jóvoltából:

HA-SBC-2

HA-SBC-1

HA-SBC-3

2010-ben a Gyúrói Repülő Majálison üzemen kívül:

HA-SBC-4

Fotó: Sármási Zoltán

HA-SBD:

1968-ban került hozzánk. Hosszú ideig Szegeden vontatta a vitorlázó gépeket, illetve volt rá példa, hogy városi ünnep alkalmából ejtőernyősök ugrottak belőle. 2009-ben lejártak az engedélyei. Gazdái tervezték, hogy újra fog repülni, ehhez a motorját szerették volna korszerűbbre cserélni. 2012-ben azonban inkább eladták Fehéroroszországba.

HA-SBD

Fotó: Sármási Zoltán

HA-SBE:

1968-tól negyven éven keresztül repült nálunk. 1999-ben a Hármashatárhegyi Juniálison találkoztam vele, amikor ott vendégeskedett. Győrben volt az állandó otthona. 2008-ban eladták Franciaországba.

HA-SBE

HA-SBF:

1968-tól repült nálunk. Korábban Farkashegyen, később Makláron teljesített szolgálatot vontatógépként. Utóbbi helyen éveken át a földön pihent. 2013 tavaszán eladták, pályafutása Dél-Afrikában folytatódott.

HA-SBF

HA-SBG:

Előbbi három társával együtt került hazánkba. 1977-től Nyíregyházán teljesített szolgálatot. 2019 júliusától Dunakeszin folytatja aktív pályafutását.

HA-SBG

HA-SBH:

Szintén 1968-as évjárat, hosszú ideje a kaposújlaki sporthangár lakója.

HA-SBH

HA-SBI:

Ugyancsak 1968-ból származik. Hajdúszoboszló repülőterén üzemelt vontatógépként. 2009-től nem repült. 2012-ben gazdát cserélt, 2013-ban elvitték hazánkból. Jelenleg Fehéroroszországban teljesít szolgálatot RA-2203G lajstromjel alatt.

HA-SBI

HA-SBK:

1968-tól van nálunk. A rendszerváltás után Farkashegyen dolgozott vontatógépként. 2003 óta szétszerelt állapotban várja újjászületését Budaörsön2013 nyarán nagyjavításra vitték Esztergomba, ahonnan előbb visszakerült Budaörsre, majd 2020 őszén Dunakeszire továbbra is darabokban.

HA-SBK

HA-SBL:

Előző társait egy évvel később, 1969-ben követte hazánkba. Dunakeszin találkoztam vele 2007-ben, majd 2008-2009-ben Ferihegyen állomásozott. 2009-től Budaörsön található. 2012-től három év szünet után ismét repül. 2012. szeptember 1-2-án részt vett a pécs-pogányi Pilótatalálkozón, valamint a Budaörsi Reptér Napokon is láthatta felszállni a közönség szeptember 23-án. 2013-ban Budaörsön a II. Goldtimer Nyílt Napon és a Börgöndi Repülőnapon láthatta a közönség. 2014-ben Szolnokon a Legendák a Levegőben Repülőnapon vontatta Hársfalvi Pál Fox típusú műrepülő vitorlázógépét, valamint a Cimborát. 2014 nyarától 2015 őszéig pihent, de azóta újra repül.

HA-SBL-1

HA-SBL-2

HA-SBL-1

Fotók: Sármási Zoltán

Néhány további felvétel a gépről Dóka Tamás jóvoltából:

HA-SBL-2

HA-SBL-3

HA-SBL-4

HA-SBM:

Az 1969-es évjáratba tartozik ez a gép is, hosszú ideig Békéscsabán teljesített szolgálatot. 2019-ben eladták Új-Zélandra.

HA-SBM

HA-SBN:

Számomra a típus alappéldányát jelenti, mivel kicsi korom óta rengetegszer láttam repülni Hármashatárhegyen, ahol a Műegyetemi Sportrepülő Egyesület üzemeltette 2013 márciusáig.

2007-ben teljes felújításon ment keresztül, beceneve „Vakegér”. Nem is látszik rajta, hogy 1969 óta repül, és 1975.12.03.-án a Pilisben összetört, mivel szerencsére kijavították.

Szerepelt Gothár Péter 1984-es Idő van c. filmjében. Ennek kapcsán a gépet temperával átfestették terepszínűre.

2009. szeptember 26-án jelenlétével megtisztelte a Blériot 1909-es repülésének emlékére szervezett repülőnapot Farkashegyen.

2011-ben a szezon nagy részét a magas költségek miatt a hangárban töltötte, szeptemberben szerencsére újra repülhetett. 2012 ismét a hangár mélyére űzte a szárnyai vásznazása miatt a nagy múltú gépet, majd év végén eladásra hirdették meg.

Sajnos bekövetkezett az, amitől lehetett tartani, így „Vakegér”  2013. március 10-én elhagyta a magyar légteret, hogy kapjon egy lehetőséget a további repülésre Fehéroroszországban, ahol azóta EW-382 LL lajstromjel alatt repül. Utódaink már nem repülhetnek vele, nem láthatjuk rendezvényeken és idehaza nem vontat több vitorlázó gépet mindannyiunk örömére, akik az elmúlt több, mint negyven év során találkozhattunk vele Hármashatárhegyen és környékén földön és levegőben. Azt a sok szép emléket megőrzöm, ami a gép látványához, a sok-sok vontatókörhöz fűződik, amelyeket végignéztem, a lajstromjeléhez, amelyet elsők közt tanultam meg, és a hangjához, amelyet mindig szívesen hallgattam.

2009. szeptember 26-án a farkashegyi „mini” repülőnapon:

HA-SBN-1

Fotó: Sármási András

Új otthonában, Fehéroroszországban:

HA-SBN-2

Fotó: www.byavia.net

HA-SBO:

1969-től 1995-ig repült nálunk, majd az Egyesült Államokba került, ahol 2007-ben összetört.

HA-SBO

HA-SBP:

1968-ban HA-YGA lajstrommal kezdte meg magyarországi szolgálatát az OVSZ-Dél-Dunántúli Vízügyi Igazgatóságának gépeként. 1976-ban kapta jelenlegi lajstromjelét, eredeti festését egy darabig még ezután is viselte. Dunaújvárosban vontatta a vitorlázógépeket, társaitól jelentősen eltérő sötétkék festéssel. Néhány évig nem repült, de még kiállítva is nagy sikere volt az I. Baracs-Kisapostag Repülőnapon 2012. június 23-án. Egy évvel később, 2013. június 22-én beüzemelték, így  vitorlázókat vontatott, és egész nap vitte az utasokat a II. Baracs-Kisapostag Repülőnapon. Szeptemberben még részt vett utasrepültetéssel a Börgöndi Repülőnapon, majd elvileg egy olasz gyűjtőhöz került, azonban csak Bőnyig jutott, ott állomásozott üzemen kívül 2019-ig. Ekkor gazdát cserélt és Tökölre szállították felújításra. 2020 decemberében leendő aktív állomáshelyére,  Kiskőrösre került, majd 2021-ben visszavitték Tökölre2022-ben újra Kiskőrösre vitték, remélhetőleg nem kell már sokat várni az üzembe állására.

Vízügyi repülőgépként:

HA-YGA

Kiállítva 2012-ben az I. Baracs-Kisapostag Repülőnapon:

HA-SBP-1

Fotó: Sármási Zoltán

Felszállásra várva 2013-ban a II. Baracs-Kisapostag Repülőnapon:

HA-SBP-2

Fotó: Sármási Zoltán

HA-SBU:

2009-ben használtan érkezett Bulgáriából. Egy ideig Kaposújlakon állomásozott, majd 2014-től Hajdúszoboszlón lehetett megtalálni üzemen kívül. 2018 végén visszaszállították Kaposújlakra. 2022 tavaszától újra repül, nyáron Balatonfüreden lehet találkozni vele.

HA-SBU

A Közlekedési Múzeumban is látható egy Gawron, mely eredetileg az SP-KZU lajstromjelet viselte. 1966-ban gyártották, gyári száma 85164. 2009. március 28-29. óta van nálunk, jelenleg a HA-PXY fiktív lajstrom látható rajta.

Köszönettel tartozom Horváth Balázsnak, aki értékes információival és fotóival hozzájárult, hogy az oldal minél teljesebb képet mutasson a PZL-101 Gawronok magyarországi működéséről.

Külön nem jelölt fotók: www.aviainfo.hu

9 hozzászólás “PZL-101 Gawron repülőgép” bejegyzéshez

  1. Kedves Zoltán, Szombathelyen is repült egy sárga- fekete, majd sárga – kék festésű.. Gyermekkorom meghatározó emléke, első repülésem is vele történt . Ezt( ezeket) nem említetted, nem tudsz róluk valamit?
    Szép anyag jó volt olvasni,
    Üdv, A

    1. Kedves Ákos!

      A kérdéses gép a HA-PYC lajstromjelű gép lehetett. 1970-ben került hazánkba mezőgazdasági célokra, én már csak jóval később, bőven a rendszerváltás után találkoztam vele Dunakeszin. Jelenleg Bőnyben várja sorsa jobbra fordulását motor nélkül.

      Üdv,

      Zoltán

      1. Zoli!
        A HA-PXG Fóton az én magángyüjteményemben van . Teljes felújítás alatt
        30 267 3561

  2. A HA-PZL lajstromjelű gépről van egy -úgy emlékszem- 1960-ban készült fekete-fehér fotóm a Pankotai Állami Gazdaság „libalegelői” repülőterén. Akkor Császár Károly, „A Csaszi” védte vele a növényeket. (A képen a sötét ruhás gyerek vagyok.)
    Ha kérik, szívesen elküldöm e-mail-ben.
    Üdvözlettel, Kálmán

    1. Kedves Kálmán!

      Igen, minden szempontból érdekel a kép. Kérem, küldje a leszejovojuk[kukac]leszejovojuk.hu e-mail címre!

      Köszönettel:

      Sármási Zoltán

  3. HA-SBN istenem mennyit mentem vele Hármas Határ Hegyen. Nagypapám és édesapám is ott repült majd én is. De csak utasként sajnos. Van valahol képem 2006 környékéről, mikor világos zöld volt. Nekem személy szerint az tetszett. De bánom, hogy anno nem mentem bele, hogy legyen repülős papírom. Egy motor generál után első indítás a hangár előtt ott voltam és uuu az a hang jaaj de benne van az emlékeimben.

Hozzászólás a(z) Ákos bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .