Évindító hajós körkép
A januári évindító repülős körkép folytatásaként következzen most egy összeállítás a magyar hajózástörténet azon emblematikus darabjairól, amelyek sorsa inkább előbb mint utóbb rendezésre vár.
Lesz-e jövőjük? – váci vízibuszok a Balatonon
Öt hajót készül kivonni a forgalomból a Balatoni Hajózási Zrt. a közelmúltban napvilágra került reorganizációs terv szerint. Bár konkrétan nem nevezték meg mind az öt hajót, annyi már kiderült, hogy a két néhány éve vásárolt gyorshajó mellett érintett az utolsó 301-es váci vízibusz, az Akali motoros és nem tartom kizártnak, hogy az utolsó 3011-es, az Arács motoros is veszélyben lehet.
Februári írásomban hosszan soroltam azokat a magyar hajózás és hajógyártás történetét meghatározó emblematikus hajókat, amelyek évek, évtizedek óta várnak szebb napokra. Azt a kérdést pedig, hogy maradnak-e vízibuszok a Balatonon, három éve tettem föl először, amikor a Bahart részéről azt a tájékoztatást kaptam, hogy nem tervezik a nosztalgiaflotta bővítését az említett típusokkal.
Jobb sorsra érdemes hajóink – a Szőke Tisza tanulsága
Egy hónappal ezelőtt végre megtörtént az a hajózástörténeti jelentőségű esemény, amit sokan nagyon régóta vártunk: a média kiemelt figyelmének a kereszttüzében egy lelkes csapat egy hazánkban még soha nem alkalmazott technológia segítségével partra vontatta a szebb napokat látott Szőke Tisza gőzhajó maradványait.
„Jobb sorsra érdemes hajóink – a Szőke Tisza tanulsága” bővebben
Búcsú a kétezertízes évektől – tíz év változásai
Már csak néhány nap választ el bennünket attól, hogy búcsút vegyünk 2019-től és a kétezertízes évektől, ami remek alkalom egy kis visszatekintésre, értékelésre nem csak éves, hanem évtizedes távlatokban is.
Amikor tíz (lassan tizenegy) évvel ezelőtt elindítottam a Lesz-e jövőjük? – kiöregedett kedvenc járműveink oldalt, akkor azt azért tettem, hogy reagáljak valamilyen formában arra a lassú hanyatlásra, ami a kétezres évek közepe táján kezdett kibontakozni és amely egyre több legendás járműtípus közelgő eltűnését vetítette előre.
Előremutató változások 2019 őszén
2019 ősze több pozitív változással is megörvendeztette azokat, akik évek óta figyelemmel kísérik a Lesz-e jövőjük? – kiöregedett kedvenc járműveink oldalt, illetve a kérdéses sorsú közlekedési eszközök helyzetét.
Ami a repülés világát illeti, november közepén öt év szünet után újra megnyílt a hármashatárhegyi repülőtér. Az üzemeltető Műegyetemi Sportrepülő Egyesület kálváriája ezzel remélhetőleg véget ért és a sikeres birtokba vételt követően visszatér a korábban megszokott repülős élet gyermekkorom kedvenc repülőterére.
Fotó: Sármási Zoltán „Előremutató változások 2019 őszén” bővebben
8 éves a Lesz-e jövőjük? – kiöregedett kedvenc járműveink weboldal
8 évvel ezelőtt, 2009. január 8-án indítottam útnak a Lesz-e jövőjük? – kiöregedett kedvenc járműveink weboldalt. Az volt a célom az induláskor, hogy felhívjam a figyelmet a közelmúltnak azokra a járműtípusaira, amelyek száma sok esetben hosszú évtizedek aktív szolgálata után hirtelen néhány év alatt ijesztően megfogyatkozott úgy, hogy semmit sem lehetett tudni a típus jövőjéről, arról, hogy marad-e belőlük tudatosan megőrzött üzemképes, vagy legalább múzeumi példány az utókor számára.
Gyermekkorom meghatározó járműves élményei elsősorban a kilencvenes évekhez és a kétezres évek első feléhez kötődnek. Szerencsésnek mondhatom magam, mert jelen állás szerint ahhoz az utolsó generációhoz tartozom, aki még láthatta az utolsó napjait annak a kornak, amelyet leginkább az oldalamon szereplő járműtípusok határoztak meg.
„8 éves a Lesz-e jövőjük? – kiöregedett kedvenc járműveink weboldal” bővebben
Három éve süllyedt el a Szőke Tisza
Három évvel ezelőtt, 2012. február 26-án a tápéi öbölben megrepedt az akkor 95 éves Szőke Tisza gőzhajó jég fogságába szorult teste és az alsó szinteket elöntötte a víz. Az előző év során a part közelébe vontatott öreg gőzös megült az iszapban. Hiába próbálták elzárni a nyílásokat és kiszivattyúzni a beömlött vizet, a hajó a fenéken maradt.