Tíz év a járművek és a repülés szolgálatában

Egy évtized telt el azóta, hogy 2009. január 8-án született meg a Lesz-e jövőjük? – kiöregedett kedvenc járműveink weboldal első verziója. Tíz év hosszú idő, ezért érdemes megállni egy pillanatra és visszanézni, honnan hová sikerült eljutni, mennyire teljesültek a célok, amiért az oldal létrejött.

Amikor 2009 elején létrehoztam az oldalt, elsősorban az volt a szándékom, hogy azok a jármű-típusok, amelyek több évtizedes szolgálat után a kétezres évek második felére elkezdtek egyre jobban háttérbe szorulni, ne tűnhessenek el nyom nélkül. Ezzel párhuzamban az is feltűnt, hogy a korábbi évekhez képest erősen lecsökkent azoknak a rendezvényeknek a száma, ahol ilyen járművekkel az őket szerető közönség találkozhatott.

A Budaörsi Repülőnap akkor már néhány éve szünetelt, az augusztus 20-i vízi és légi parádé gyengélkedett, a megmaradt rendezvények programja felhígult és a gyerekkoromat meghatározó típusok egyre ritkábban tűntek fel a levegőben. A többi közlekedési ágazatban kevésbé volt feltűnő ez a változás. Ott inkább egy-egy konkrét jármű került veszélybe, vagy az volt a kérdés, hogy sikerül-e megnyugtató módon rendezni a kivonásra ítélt típusok múzeumi, valamint nosztalgia célra történő megőrzését.

Az oldal összeállítását a Mi-2 helikopterekkel kezdtem, amikor kiderült, hogy mindössze 4 üzemképes példány van belőlük az országban (ma már csak 1, miután a Légirendészet tavaly év elején végleg megvált a Mi-2-eseitől). Ezzel párhuzamban létrehoztam egy aloldalt a vidéki városokban akkor még menetrend szerint közlekedő FVV csuklós “Bengáli” villamosoknak, a még fellelhető magyar gőzhajóknak és néhány magyar gyártású motoros hajónak is.

Később az évek során főleg légi járművekkel bővítettem az oldalt, mivel ezen a területen láttam a legnagyobb széttagoltságot. Itt nem egy kézben vannak egy adott típus példányai, mint a vasút, vagy a városi tömegközlekedés esetében, hanem magántulajdonban, ahol gyakran a tulajdonos jóindulatától függ egy-egy gép jövője, képviseljen az bármekkora repüléstörténeti értéket.

Helyet kapott az oldalon a PZL-101 Gawron, a PZL-104 Wilga, a Zlin-42M, 43, 142, 143 típuscsalád képviselői, a Zlin Trénerek különböző változatai, a Z-37 Cmelák és a PZL M-18 Dromader, a Kamov Ka-26 helikopter, valamint néhány jobb sorsra érdemes An-2 is. Két aloldalt szüntettem meg a közelmúltban: a vasúti járművekkel foglalkozó oldalt az ott szereplő járművek többségének felújítása miatt, valamint a Mi-8 helikopterek oldalát, mivel egyrészt a Honvédségnél megerősödött a típus jelenléte a használt orosz gépek beszerzésével, másrészt Siófok-Kilitin is kettőre nőtt a polgári Mi-8-asok száma, ezért úgy véltem, a típus jövője pillanatnyilag nincs veszélyben.

A veszélyeztetett járműtípusokat bemutató aloldalak elkészítése és frissítése mellett évről évre hírt adtam azokról a rendezvényekről, ahol ezekkel a járművekkel a közönség találkozhatott. Szerencsére az idő múlásával ezekből egyre több lett, ma úgy gondolom, van annyi járművekkel kapcsolatos rendezvény az országban, ami elég alkalmat biztosít a velük való találkozásra.


A honlap jó bázisul szolgált a konkrét járművek megmentését, illetve nagy múltú rendezvények feltámasztását célzó törekvéseim számára is, noha ezen a téren már kevésbé vagyok elégedett az elért eredményeimmel. Tíz év alatt ugyanis legalább ennyi alkalommal kezdeményeztem repülős rendezvények létrehozását különböző repülőtereken, amelyek közül csak egy, a legelső tudott érdemben megvalósulni 2009. szeptember 26-án Farkashegyen. Ezt akkor azért találtam ki, mert nem akartam elhinni, hogy senki semmilyen formában nem tervez megemlékezést Blériot magyarországi repülésének a 100 éves évfordulójára.

 

Éveken keresztül próbáltam feltámasztani a Budaörsi Repülőnap hagyományát, de voltak kísérleteim más repülőtereken is, amelyek néhány e-mail váltás, telefonbeszélgetés, vagy éppen személyes megbeszélés után elenyésztek, a legtöbb esetben az anyagi támogatók hiánya miatt. Ma már úgy vélem, ha nem éppen a gazdasági válság idején próbálok ezen a téren tevékenykedni, messzebbre jutottam volna, de az is igaz, hogy ha lett volna elég repülőnap, valószínűleg eszembe se jut elkezdeni ilyesmivel foglalkozni.

A saját kezdeményezések mellett igyekeztem más rendezvényekbe is betársulni, így 2012-ben a Budaörsi Reptéri Napokra javasoltam egy-két résztvevőt, valamint készítettem tájékoztató anyagokat a résztvevő gépekről, 2014-ben pedig a szolnoki Legendák a Levegőben Repülőnapra juttattam be résztvevőt és kezeltem a program weboldalát. Az idő múlásával és a gazdasági helyzet javulásával aztán tőlem függetlenül is elkezdtek feléledni a repülős rendezvények. Például Szegeden, amely az egyik kezdeti próbálkozásom helyszíne volt annak idején, tavaly már a harmadik nagy sikerű, nemzetközi résztvevőket is megmozgató rendezvényt tartották meg zsinórban. Változás történt a főváros környékén is, ahol évekig nagy csönd honolt: júniusban Dunakeszin, szeptember elején pedig végre Budaörsön is nagyszabású repülőnapra került sor.


Ma úgy látom, hogy a repülőnapokkal kapcsolatos terveim többnyire elvesztették az aktualitásukat, mivel a néhány éve még létező űrt sikerült betölteni, van elég sok színvonalas repülőnap szerte az országban. Mostanra kissé bele is fáradtam a dologba a sok elutasítás és néhány egyéb kellemetlen élmény miatt. Mindazonáltal nagy öröm lenne számomra, ha azokat a pilótákat, akik az évek során mindig első szóra igent mondtak a felkérésemre, egyszer sikerülne valahová összehozni egy repülős alkalomra a gépeikkel együtt (például ha újra kinyitna Hármashatárhegy, csodálatos helyszín lenne nekem erre a célra, mivel a közelben nőttem fel, az első meghatározó repülős emlékeim oda kötődnek).

Az elmúlt évtized során több évre hozzám került az augusztus 20-i vízi és légi parádé ügye is, mégpedig abban az időszakban, amikor nem volt. Most is, hogy két éve megint van parádé, megdöbbenve gondolok vissza azokra az évekre, amikor nem volt, és hogy mennyire egyedül éreztem magam amiatt, hogy nem volt sehol egy illetékes, aki érdemben foglalkozott volna a témával. Az is igaz, hogy 2013-tól négy éven át egyébként soha nem tapasztalt látogatottsága volt az oldalamnak minden augusztus 20. környékén, mivel az egész ország nálam kereste a parádét.


A rendezvények mellett többször álltam egy-egy konkrét jármű megmentése mellé is, sajnos ezen a téren több volt a csalódás, mint a siker. Annak idején nagyon megviselt, hogy fél év kemény munka után nem sikerült itthon tartani a dunakesziek Malév-festésű An-2-esét. Később támogatók hiányában elakadt a HA-ANA projekt (Szarvas mellől sikerült kimenteni a sorsára hagyott HA-MBF jelzésű Ancsát, de a felújításra nem került sor, a gép ma is Kadarkúton várja a sorsa jobbra fordulását), valamint elhagyta hazánkat sok más, számomra is fontos gép mellett az egyetlen üzemképes Aero-45, amely minden repülőnap-kezdeményezésem állandó résztvevője lett volna, de végül egyetlen nagyobb rendezvényen sem tűnt fel. A repülőgépek mellett nagy szomorúsággal tölt el az utolsó magyar kétkéményes gőzhajó, a Szőke Tisza története is, annak idején többször felszólaltam a megmentése érdekében, teljesen eredménytelenül.


Mindent összegezve azért bízom benne, hogy nem volt hiábavaló a Lesz-e jövőjük? – kiöregedett kedvenc járműveink weboldal létrehozása és sokan találtak, találnak rajta hasznos információkat az egyes típusokkal kapcsolatban, amit továbbra is igyekszem a lehetőségeimhez képest naprakészen tartani. Jó lenne, ha az elmúlt évhez hasonlóan a következő években is hasonló színvonalú repülőnapokra kerülne sor szerte az országban, sikerülne megoldani a jelenleg még hangárban, vagy a szabad ég alatt üzemen kívül várakozó gépek helyzetét és biztosítani a múzeumi megőrzést is azon típusok esetében, ahol ez ma nincs megoldva. Amiben tudok, szívesen közreműködöm, de csak mértékkel, mert az elmúlt években annál jóval több időt, és energiát vett el tőlem ez a történet, mint amennyi eredményt hozott.

Végül, de nem utolsósorban köszönöm mindenkinek a segítségét, aki bármilyen formában támogatott engem az elmúlt tíz év során akár fényképekkel, akár információkkal, akár azzal, hogy vállalta a részvételt a kezdeményezéseimben. Nélkülük biztosan nem jutottam volna idáig sem. No és persze köszönöm az olvasóimnak, akik követik az oldalamat, olvassák és terjesztik az írásaimat. Sokszor miattuk érzem úgy, hogy érdemes foglalkozni a dologgal.

Fotók: Sármási Zoltán

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

kettő × egy =

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..