VII. Szatymazi Repülőnap – 2014. szeptember 13.

A napok óta tartó borongós, csapadékos időjárás ellenére ismét nagy sikert aratott a hetedik alkalommal megrendezett, pörköltfőző versennyel egybekötött Szatymazi Repülőnap. Ugyan a felhők folyamatosan vonultak az égbolton, a komolyabb esők és zivatarok elkerülték a repülőteret, mindössze néhány perc erejéig kellett kinyitni az esernyőket és akkor sem hullott jelentős mennyiségű csapadék.

Su-29 modell

Ahogy azt már megszokhattuk, ezúttal is légi bemutatókban gazdag programmal készültek a szervezők. Először a modellezők kapták meg a légteret. Közülük Vomberg Ádámot érdemes megemlíteni, aki egy füstölővel felszerelt Su-29-es modellel nagy gépekhez méltó bemutatót tartott. Hársfalvi Pál egy Fox vitorlázógéppel (HA-7023) zenére műrepült. A füstölő még a földet érés után is működött a gép szárnyain, sejtelmes ködbe burkolva a gépből kiszálló pilótát.

HA-7023

A Szatymazi Repülőnap különlegességei közé tartozik, hogy a más repülős rendezvényeken kizárólag utasrepültetést végző típusokat is meg lehet tekinteni bemutató-repülés közben. Molnár Gusztáv egy Cessna-172-es géppel tartott rövid bemutatót.

 

A forráskúti sárkányrepülők négy motoros sárkánnyal tartottak bemutatót, először kötelékben, majd az egyes gépek szólóban.

 

Ugyancsak a szatymazi specialitások közé sorolható a transzparens-vontatás, amelyet a tavaly óta megújult festésű Piper Pawnee PA-25-235 típusú vontatógéppel (HA-TNB) hajtott végre Molnár Mihály. Ezúttal egyből sikerült a levegőbe emelni a transzparenst.

 

Ábrányi Tamás, a Magyar Műrepülő Klub elnöke, magyar bajnok műrepülő pilóta Matkópusztáról érkezett Szatymazra egy Xtreme Air Xtreme 3000 típusú géppel, és látványos műrepülő-bemutatót rögtönzött a repülőtér légterében.

A műrepülő bemutatót az éppen eleredő esőben látványos kötelék követte. Két vitorlázógépet emelt a magasba a helyi Z-37 Cmelák vontatógép (HA-MFY), amely igazi veteránnak számít, a néhány üzemképes példányból álló hazai üzemképes állomány korelnöke, még a mezőgazdasági repülés fénykorából. Leoldást követően a két vitorlázógép kötelékben repült szinte egészen a földet érésig. A vitorlázógépeket Molnár Géza és Móczán János, a vontatógépet pedig Szabó Péter irányította.

A Szatymazi Repülőnapon első alkalommal vett részt a Magyar Honvédség, melynek köszönhetően a nap egyik fénypontja Tősér Péter százados bemutatója volt egy Gripen vadászgéppel.

Gripen

Veres Zoltán műrepülő Európa-bajnok MXS típusú gépével már többször megfordult Szatymazon. Ezúttal is a tőle megszokott színvonalas bemutatóval ajándékozta meg a közönséget, azután, hogy tíz percig kerülgette a zivatarfelhőket, mire megérkezett a szatymazi légtérbe.

 A rendezvény a program másik jelentős fénypontjával, az An-2-es mezőgazdasági repülőgépek ötgépes kötelékének bemutatójával zárult. Az öt Ancsa a repülőtér mellett húzódó kis erdő mögül lepte meg a közönséget, majd két gép hamar leszállt, másik kettő piros-fehér-zöld színben permetezett vizet a repülőtér fölött, az ötödik gép, az utasszállításra berendezett, az elmúlt év során teljes felújításon átesett HA-YHD lajstromjelű gép fölöttük körözött. Ez alkalommal egy hatodik An-2-es is a repülőtéren tartózkodott, de a HA-MEN jelzést viselő madár a földön, leponyvázva pihent. A bemutatón részt vevő öt Ancsát (HA-YHD, HA-MBD, HA-MBL, HA-MES, HA-MKB) Kerekes László, Molnár Géza, Molnár Mihály, Páli Attila és Szabó Péter vezette.

 

A rendezvényen lehetőség nyílt a sétarepülésre An-2 géppel (HA-YHD), Falke motoros vitorlázóval (HA-1234), Cessna 150 (HA-SZP, HA-VEJ) és Cessna-172 (HA-CTO) gépekkel. Statikus kiállításon meg lehetett tekinteni a nap folyamán a Magyar Honvédség 3305 oldalszámú Mi-8-as helikopterét.

3305 Mi-8

Köszönet a szervezőknek a nagyszerű programért és azért, hogy a bizonytalan időjárás ellenére kitartottak a rendezvény lebonyolítása mellett.

További fényképek a VII. Szatymazi Repülőnapról itt találhatók, valamennyi saját felvétel (Sármási Zoltán).

4 hozzászólás “VII. Szatymazi Repülőnap – 2014. szeptember 13.” bejegyzéshez

  1. Nagyon jó élménybeszámoló, csak egy icipici hiba csúszott bele: Ábrányi Tamás nem extrával hanem XtremeAir XA-41 Sbach 300-assal repül. 🙂

  2. Ne haragudj Zoli a tesómra, de elrontotta. Xtreme Air Xtreme 3000-s az a gép 😀
    Ja, meg rám se, hogy beleszóltam.

    Balazs, várom a kekecezést. 😀

Hozzászólás a(z) Zoli bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .