A PZL-104 „Wilga” a PZL-101 „Gawron” módosított változata, amelyből már csak kevés példány található hazánkban. 1962-től gyártották Lengyelországban. Elsősorban vitorlázó gépek vontatására használták.
Az alábbiakban felsorolom, majd részletesebben is bemutatom az egyes gépeket. Összesen 24 gép repült hazánkban, ebből ma már csak 4 van meg, a többit eladták külföldre, vagy baleset áldozata lett.
Üzemképes repülőgépek. (1)
Üzemen kívüli repülőgépek. (2)
Kiállított repülőgépek (1)
Lezuhant, megsemmisült, összetört repülőgépek. (8)
Külföldre eladott repülőgépek. (11)
Eltűnt repülőgépek. (1)
HA-SEA, HA-SEB, HA-SEC, HA-SED, HA-SEF (R-07), HA-SEH, HA-SEI, HA-SEJ, HA-SEK, HA-SEL, HA-SEM, HA-SEN, HA-SEO, HA-SEP, HA-SER, HA-SES, HA-SET, HA-SEU, HA-SEV(1), HA-SEV (2), HA-SEW, HA-SEZ, R-06, HA-UGA
HA-SEA:
1977-ben került Magyarországra. A Győri Aero Club üzemeltette a Győr-Péri repülőtéren. Volt szerencsém látni ezt a gépet 1999-ben Hármashatárhegyen, ahol az abban az évben megrendezett Juniálison vett részt az utasrepültetésben az akkor már nem üzemelő HA-SER helyett. 2006-ban eladták Romániába.
HA-SEB:
Farkashegyen kezdte hazai pályafutását 1978-ban. 1986-ban Miskolcon vontatta a vitorlázókat, majd Szentesen repült. 2006-ban eladták Franciaországba, ahol F-GYSB lajstromjel alatt üzemelt tovább. Napjainkban eladó.
HA-SEC:
1980-tól 2002-ig repült. Kezdetben Farkashegyen teljesített szolgálatot, ahol 1984. május 16-án kényszerleszállást hajtott végre. Később Budaörsre került, ahol 1997-ben, 2000-ben és 2002-ben is láttam utasrepültetés közben a Budaörsi Repülőnapon. 2002. július 14-én leállt a motorja Békéscsabán, a kényszerleszállás során az orrára bukott, minek következtében komoly sérüléseket szenvedett. A hivatalos vizsgálat eredménye szerint az üzemanyag kifogyása okozta a motor leállását. A gépet Budaörsre szállították, helyreállítására nem került sor. Maradványai 2013 tavaszán az Életjel Mentőcsoport kunmadarasi telephelyére költöztek, ahol mentési gyakorlatokhoz használják.
HA-SED:
1981-óta van nálunk. Egy időben Kiskunfélegyházán repült, majd 2009-től műszaki okok miatt üzemen kívül tárolták ugyanott. 2018-ban gazdát cserélt és Úrhidára került további tárolásra papírok nélkül. 2024-ben nyár végén Kiskőrösön talált új otthonra a MiGálló és Szuhoj fészek gyűjteményében.
HA-SEF:
Ma a legöregebb Wilga az országban. 1970-1978 között a Rendőrségnél szolgált R-07 jelzéssel, majd polgári lajstromban repült tovább Szombathelyen, Pogányban és Hortobágyon. Érdekessége, hogy szerepelt az egyik Ötvös Csöpi filmben, polgári jelzéssel, de rendőrségi szerepkörben. Korábban a nyári szezonban Balatonfüreden lehetett vele sétarepülésen részt venni. 2010-től 2019-ig az év nagy részében Budaörsön pihent, de 2012-től 2016-ig állandó résztvevője volt az évente több helyen is megrendezett Legendák a Levegőben Repülőnapnak. 2019-től 2021-ig Szlovákiában volt, napjainkban pedig Dunaújvárosban állomásozik.
Fotók: Sármási Zoltán
HA-SEH:
1983-tól 2005-ig üzemelt. 2005. június 3-án Kisapostag és Baracs között vontatás közben lezuhant, javíthatatlan károsodást szenvedett. Az ok itt is a HA-SEC-hez hasonlóan az üzemanyag kifogyása volt. Maradványait Dunaújvárosba vitték, ahol egyébként üzemelt. A szárnya a repülőtéren található, a farokrésze pedig Rácalmáson egy ház falán. Az orr része a balesetben megsemmisült.
HA-SEI:
1983-tól 1989-ig a Malév színeiben repült. 1989. május 12-én terepvontatás közben lezuhant.
HA-SEJ:
1984-től Budaörsön teljesített szolgálatot. Jelenleg Dunavarsányban található egy magángyűjteményben, ahol idővel kiállítva meg lehet majd tekinteni.
HA-SEK:
1987-től repült hazánkban a Malév Aero Club kötelékében Dunakeszin. 2008-ban láttam repülni a II. Ipoly-parti Repülőnapon, Balassagyarmaton. 2009. május 23-án részt vett a Világbajnoki Repülőnapon Dunakeszin. Sajnos 2009 nyarán eladásra került, így ez volt az utolsó hazai rendezvény, amelyen részt vett. Új tulajdonosa Németországba vitte, ahol D-EWBO jelzéssel repült.
Fotó: Sármási Zoltán
HA-SEL:
1988-tól repült magyar lajstromban. Szombathelyen alkalmazták, majd sokáig Budaörsön lakott, az MRSZ tulajdonában. Alkalmanként kisegített Balatonfüreden a sétarepülésnél, de 2010 után már nem repült. 2012-ben eladták. Nagyjavítását Rigában végezték el, majd Monacóba került új gazdájához.
HA-SEM:
Ugyancsak 1988-ban érkezett az országba. Évekig Dunakeszin tárolták. 2009-ben eladták, Németországba került. Most D-EWHV(2) lajstromjelet visel.
HA-SEN:
1988-tól Miskolcon alkalmazták vitorlázó-vontatásra és utasrepültetésre. 2012-ben csatlakozott hangárlakó társaihoz, gazdasági okok miatt nem emelkedett a levegőbe. 2013-ban gazdát cserélt, pályafutását továbbra is magyar kézben folytatja – az Egyesült Államokban.
HA-SEO:
Társaihoz hasonlóan szintén 1988 óta repült az országban. Gyöngyös-Pipishegyen szolgált vitorlázó-vontató gépként. 2009. május 1-én kényszerleszállás közben lezuhant és összetört.
HA-SEP:
Nyíregyházán üzemelt 1988-tól. Jelenleg Dunakeszin található, az Opitz Nándor Repülőklub tulajdonában. 2016-tól a hangárban pihent üzemen kívül. 2020-ban Atkárra került, ahol elvileg kis lépésekben halad a felújítása.
HA-SER:
1990-től 1997-ig Budapesten, a Hármashatárhegyi Repülőtéren vontatta a vitorlázó gépeket. Számos alkalommal volt szerencsém látni közelről és repülés közben is. 1997. július 13-án kényszerleszállást hajtott végre és eközben átesett, károsodást szenvedett. Helyreállítását tervezték, azonban 2008-ban végül megváltak tőle. Angol tulajdonoshoz került, aki elvitte az országból.
HA-SES:
1990-től az esztergomi repülőtéren vontatta a vitorlázókat. 2007-től a hangárban tárolták üzemképes állapotban. 2013 májusában Németországba távozott, ahol D-ENTY lajstromjel alatt repül tovább.
HA-SET:
1990-től a Malév Aero Club színeiben repült. Később Pipishegyen összetört. Maradványait Dunakeszin tárolják.
Még aktív korában
Ennyi maradt belőle (Fotó: Horváth Balázs)
HA-SEU:
1991-től üzemelt Magyarországon. Eladták, Nagy-Britanniában található, jelenleg szétszedve.
HA-SEV (1):
Hivatalosan nem kapta meg a magyar lajstromot. A Balaton fölött lehetett látni transzparens-vontatás közben. 1993-ban Tapolcán összetört.
Fotó: Ungár László
HA-SEV (2):
Viszonylag rövid ideig, 2001-től repült magyar lajstromban. Néhány éve eladták Romániába.
HA-SEW:
Pogányban, Tótvázsonyban, Úrhidán teljesített szolgálatot. Napjainkban D-EULA jelzés alatt repül a németeknél.
Az itt látható felvételen már új lajstromjelével látható, de a régi országjelzés is rajta van.
HA-SEZ:
A legfiatalabb magyar Wilga volt. 2003-tól Nyíregyházán állomásozott. Hivatalosan a Hortobágyra jelölték ki a korábban ott szolgáló HA-SEF helyére, ám végül nem került oda. 2010-ben eladták Romániába.
R-06:
A Légirendészetnél szolgált, az első Wilga volt az országban. Selejtezése után a Szolnoki Repülőmúzeumba került.
„2002.-ben Budaörsre vitték, repülőképessé szerették volna varázsolni. Sajnos egy korábbi törzssérülés miatt ezt a hatóság nem engedélyezte. Utána az Árkád üzletház alsó szintjén egy kanadai farmerszalonban szomorkodott talpig ezüstre festve, idegen légcsavarral, műszerek és motor nélkül, gyerekek ugráltak rajta. Azóta onnan is elkerült, ismeretlen helyre.”
(Hajnal Sándor www.repulomuzeum.hu )
HA-UGA:
A Repülőgépes Növényvédő Állomás (RNÁ) első Wilgája lett volna. Jegesedés miatt a hazarepülés során lezuhant 1972. február elsején Budakalászon. „A pilótája Kovács Pali bácsi volt, a rádiósa pedig Németh László, aki sajnos életét vesztette a baleset során.” (Horváth Balázs)
SP-EBK:
2022-ben Lengyelországból érkezett hazánkba Zirc-Tündérmajorba, így több év szünet után átmenetileg újra volt hivatalosan üzemben Wilga Magyarországon, még ha nem is magyar lajstromban. Nagy nyilvánosság előtt is megjelent a 2022. szeptember 11-én rendezett Börgöndi Repülőnapon. 2023-ban azonban véget ért a magyarországi szolgálata és külföldre távozott.
Külön nem jelölt fotók, információk: Horváth Balázs (www.avia-info.hu)