A Let Z-37 Cmelákok magyarországi pályafutása két részre osztható. Egyrészt az 1967-től az 1980-as évek elejéig tartó időszakra, amikor a mezőgazdasági repülésben tömegesen teljesítettek szolgálatot, majd a rendszerváltást követő évekre, amikor a transzparens-vontatás, majd egyre inkább a vitorlázó-vontatás vált az elsődleges feladatukká. Jelenleg mindössze két üzemképes példány található belőlük az országban.
Gyermekkorom meghatározó típusai közül a Cmelák annak idején kimaradt, mivel a kilencvenes években már viszonylag kevés volt belőlük és repülőnapokon akkoriban nem volt jellemző a feltűnésük, így leginkább transzparens-vontatás közben láttam őket a Duna és a Balaton fölött, jellegzetes sárga színben.
Napjainkra összesen két Cmelák maradt üzemben országszerte és egyik sem a klasszikus sárga festésben. A HA-MFY jelzésű gép Szatymazon állomásozik és a vitorlázó-vontatás a legfontosabb feladata. Ebben a szerepkörben az ország más repülőterein is fel szokott tűnni vitorlázóversenyek alkalmából, továbbá több alkalommal szerepelt már a Szatymazi Repülőnap programjában is, régebben transzparens-vontatással, később páros vitorlázó-vontatással, legutóbb, 2018-ban pedig látványos önálló bemutatóval. Ennek a gépnek egyébként az is az érdekessége, hogy már a típus első, mezőgazdasági korszakában is részt vett 1971-től 1982-ig HA-MCO lajstromjel alatt, majd társaival együtt külföldre került, ahonnan 2005-ben tért haza.
A HA-MGP jelzésű kétüléses gép Kunmadarason lakik 1994 óta, egyik meghatározó jellegzetessége a különleges hadi festés. Ugyancsak a vitorlázó-vontatás a legfontosabb feladata, ám ezen kívül többször szerepelt már hadijátékokon, évfordulós megemlékezéseken, 2018-ban pedig Budaörsön és Szegeden is részt vett az ottani repülőnapokon vitorlázó-vontatással, illetve utóbbi helyen látványos, pirotechnikával kísért bemutatóval.
Rajtuk kívül a HA-MFH és a HA-MFI Telekgerendáson a szabad ég alatt várja sorsa jobbra fordulását. A HA-MFJ Dunavarsányban egy magángyűjteményben pihen, ahol remélhetőleg előbb-utóbb kiállítva meg lehet majd tekinteni. A HA-MFK és a HA-MFO sokáig Gyúrón állt üzemen kívül, de jelenlegi tartózkodási helyük számomra nem ismert. A HA-MGD Kaposújlakon pihen a szabadban, ugyancsak üzemen kívül. A HA-MGO pedig Budapesten a gyengénlátók általános iskolájának kertjében látható kiállítva.
Meg kell még említeni a típus továbbfejlesztett változatát, a Z-137 Agro Turbo gépeket is, amelyek a kilencvenes évek közepén jelentek meg hazánkban. Belőlük sincs már túl sok üzemképes példány, a hozzánk került gépek többsége ma már külföldön teljesít szolgálatot.
A HA-MFA jelzésű gép Kadarkúton állomásozik, de már évek óta eladó. Ugyanott üzemen kívül fellelhető még a HA-MGJ jelzést viselő gép is. A HA-MFC és a HA-MFD Jászapáti térségében teljesít szolgálatot, utóbbi gép egy időben különleges piros festést viselt, cápafogas orral. Ugyanott dolgozik a HA-MGS jelzésű gép is. Ők hárman 2012-ben feltűntek Budapesten az augusztus 20-i vízi és légi parádé keretében, ahol színezett víz permetezésével jelenítették meg a nemzeti lobogót.
A HA-MFS lajstromjelet viselő kék színű madár talán ma a legismertebb a típus hazai képviselői közül, mivel 2017-ben Szegeden, 2018-ban pedig Budaörsön és Szegeden egyaránt részt vett a helyi repülőnapokon, illatos víz permetezésével és vízdobással fűszerezett mezőgazdasági bemutatója látványos eleme volt a programoknak. Egyébként Kunmadarason állomásozik a már említett HA-MGP mellett.
Bár az üzemen kívül tárolt gépek jövője kérdéses, az üzemképes példányok remélhetőleg még sokáig szolgálják a magyar repülést és színesítik jelenlétükkel a repülős rendezvényeket országszerte.
A típus hazai példányairól további információk itt találhatók.
Fotók: Sármási Zoltán