Évzáró repülős körkép – sok repülőnap, kevés változás
Januárban évindító repülős körképben foglaltam össze az oldalon bemutatott repülőeszközökkel kapcsolatos magyarországi helyzetet. Most, az év végén az idei változásokról nyújtok rövid áttekintést.
„Évzáró repülős körkép – sok repülőnap, kevés változás” bővebben
Szegedi Repülőnapok és Légiparádé – 2016. szeptember 16-17-18.
Látványos, légi bemutatókban rendkívül gazdag programmal várták a Szegedi Repülőnapok és Légiparádé szervezői a szegedi repülőtérre kilátogató közönséget a hétvégén, amellyel egyrészt pótolták az eredetileg tavalyra, a reptér megnyitásának századik évfordulójára tervezett rendezvényt, másrészt eleget tettek sokunk kívánságának, hogy a hosszú, évtizedes szünet után végre Szegeden is legyen repülőnap.
A rendezvény már péntek délután elkezdődött ejtőernyős ugrásokkal, siklóernyősökkel, sárkányrepülőkkel, sétarepülési lehetőséggel, majd a szürkülő égbolton az Olaszországból érkezett Pioneer Team kötelék, valamint Hársfalvi Pál tartott bemutatót vitorlázó műrepülőgéppel, görögtűzzel. Miután besötétedett, hőlégballonok látványshow-ja, illetve a Mi-2-es helikopter zárta az első nap programját, a helikopter a forgószárnyra vetített reklámokkal nem csak a repülőtér, hanem a város fölött is repült.
„Szegedi Repülőnapok és Légiparádé – 2016. szeptember 16-17-18.” bővebben
Idős gépek és fiatal szívek – Ahol még van becsülete és jövője az értékeknek
Többszörös évfordulót ünnepeltek a Börgöndi Repülőnap szereplői és látogatói. Székesfehérvár idén ünnepli repüléstörténetének centenáriumát. Év közben az Albatrosz Repülő Egyesület és a Székesfehérvári Repülésért Alapítvány már több rendezvénnyel emlékezett meg a 100. évfordulóról. A nagyközönség pedig minden bizonnyal a Nemzetközi Légi-parádét várta a legnagyobb érdeklődéssel.
Ugyanakkor meg kell említeni egy másik évfordulót is, ami csendesebb emlékezést váltott ki: 25 éve, 1991. őszén számolták fel (jogutód nélkül) az Asbóth Oszkár Futár Helikopter Ezredet, és ezzel Börgöndön megszűnt a katonai repülés.
„Idős gépek és fiatal szívek – Ahol még van becsülete és jövője az értékeknek” bővebben
Farkashegyi Repülőnap 2009
Farkashegyi Repülőtér, 2009. szeptember 26.
Rendezvényünkkel a 100 évvel ezelőtti, 1909. október 17-i rákosmezei légi bemutatóra emlékeztünk, melyet Louis Blériot, a La Manche csatorna első átrepülője tartott a hazai közönségnek. Ez volt az első repülés Magyarországon. Egyben tisztelegtünk a 80 éves farkashegyi vitorlázórepülés előtt is. „Farkashegyi Repülőnap 2009” bővebben