Vízi és légi parádé Budapesten régi és új hajókkal, repülőkkel

A félévtizedes szünet után tavaly kissé kellemetlen időjárási viszonyok közt újraélesztett vízi és légi parádé után idén végre több szempontból is tökéletes időjárás mellett láthattunk remek légi és vízi programokat augusztus 20-án a Parlament előtt.

A légi parádéról részletes beszámolót lehet olvasni az IHO-n, ezért ebből csak egy-két meghatározó pillanatot szeretnék kiemelni. Egyrészt az alacsony vízállásnak köszönhetően sor kerülhetett egy eddig példátlan repüléstörténeti jelentőségű motívumra, amikor Imreh Lajos „Lujó” kétszer is átrepült a Mi-2 helikopterrel a Lánchíd alatt.

„Vízi és légi parádé Budapesten régi és új hajókkal, repülőkkel” bővebben

Öt év után újra lesz vízi és légi parádé Budapesten augusztus 20-án!

Nagy örömmel értesítek mindenkit, aki az elmúlt években figyelemmel kísérte az augusztus 20-i fővárosi vízi és légi parádé hagyományának helyreállításáért folytatott küzdelmet, olvasta a vonatkozó írásaimat, csatlakozott a Facebook-oldalhoz, illetve aláírta a petíciót, hogy a küzdelem nem volt hiábavaló. Az illetékesek felismerték a közönség rendezvény iránti igényét így ebben az évben végre visszakerült a parádé a hivatalos állami programok sorába!

Augusztus 20-án a délelőtti órákban a Duna Országház előtti szakaszán lesz látható a dunai hajósok és a hazai pilóták, katonai és polgári résztvevők ünnepi műsora. A hivatalos program 10 órától 11.15-ig fog tartani.

Hajós Ünnep április 16-án Budapesten

A Magyar Hajózási Országos Szövetség szervezésében idén is megrendezik a tavaszi dunai hajós kirajzást Budapesten. Ezúttal április 16-án, Húsvétvasárnap délután várják a hajózás barátait a Hajós Ünnepre.

 

Elmarad a május 1-i légi parádé Budapesten

„A 2013 óta megrendezett Nagy Futam nevű rendezvény az idei évben légi parádé nélkül kerül megrendezésre Budapesten” – adta hírül nemrég az Airshowinfo. A cikkből kiderül, hogy a földi programok természetesen idén is meg lesznek tartva, továbbá ebben az évben is láthatjuk majd a fővárosban a Flying Bulls Team legendás repülőgépeit, július első hétvégéjén látogatnak hazánkba a Red Bull Air Race alkalmából.

Túl azon, hogy tudomásul vesszük, idén szegényebbek leszünk egy repülős rendezvénnyel és május 1-én nem kell kimenni a Duna-partra repülőket nézni, érdemes elidőzni egy kicsit hosszabban is a hír fölött, mivel komoly tanulságokat lehet belőle levonni.

„Elmarad a május 1-i légi parádé Budapesten” bővebben

Újra elmarad az augusztus 20-i budapesti vízi és légi parádé

2016-ban, hasonlóan az elmúlt három évhez, ismét elmarad a hagyományos vízi és légi parádé a fővárosban augusztus 20-án. Ahogy azt már 2013 óta megszokhattuk, ezúttal sem tartja feladatának egyetlen érintett szerv sem, hogy erről értesítse a parádét országszerte váró közönséget, ezért helyettük igyekszem a rendelkezésemre álló információ-morzsák alapján felvázolni, hogy miért marad el ismét a hajósok és a pilóták fél évszázados múltú közös ünnepe.

Az elmúlt hónapokban több alkalommal írtam azokról az okokról, amelyek mások mellett ebben az évben is ahhoz vezetnek, hogy a hajózás, a repülés barátai, kisgyermekes családok sokasága marad hoppon az ünnep alkalmából, nem beszélve a vízi parádé állandó meghívott résztvevőiről, az állami gondozásban élő gyerekekről, fiatalokról. Ezek közül most újra felvázolom a legfontosabbakat, remélve, hogy írásomat olyan emberek is olvassák majd, akiknek lehetőségük van ezeken változtatni.

„Újra elmarad az augusztus 20-i budapesti vízi és légi parádé” bővebben

Red Bull Air Race vs. augusztus 20-i vízi és légi parádé

Nem éppen a tervek szerint alakult a mögöttünk álló hétvége, mivel az időjárás nem kímélte a Red Bull Air Race résztvevőit, szervezőit és közönségét. Az eső és a kedvezőtlen légköri viszonyok miatt elmaradt a teljes szombati program és vasárnap is csak arra nyílt lehetőség, hogy a pilóták egy-egy kört repüljenek a Parlament előtt kijelölt pályán, ami alapján legalább eredményt lehetett hirdetni.

Azonban nem csak az időjárás kavart vihart a rendezvény körül, hanem a tavalyi évhez hasonlóan maguk a résztvevők is, akik a versenyre való felkészülésükkel együtt járó motorzúgással borzolták a bázisként használt budaörsi repülőtér környékén lakók idegeit, majd pénteken már a fővárosi lakosokét is, jó néhány ellenséget szerezve a repülés ügyének. Több cikk is megjelent a témával kapcsolatban, nem éppen pozitív színezetet adva a versenynek, és paradox módon éppen az időjárásnak köszönhető, hogy a felháborodás nem lett még nagyobb, mivel a hétvégén elmaradt a verseny nagy részével együtt a folyamatos zajterhelés is.

„Red Bull Air Race vs. augusztus 20-i vízi és légi parádé” bővebben

135-777 – egy éve indult útnak a petíció az augusztus 20-i vízi és légi parádéért

135 – ennyi ember írta alá egy év alatt azt az online petíciót, amit 2015. június 12-én indítottam útnak azért, hogy több év kihagyás után legyen újra valódi vízi és légi parádé Budapesten augusztus 20-án. 777 – ennyi ember kedveli jelenleg a kapcsolódó Facebook oldalt, amelyre az indulás után fizetett hirdetéssel is próbáltam toborozni kedvelőket.

Elgondolkodtató ez a két szám annak fényében, hogy hány ezren álltunk éveken keresztül a Duna két partján és hány tízezren követték figyelemmel a parádét országszerte a televízió képernyőjén keresztül. Elgondolkodtató, hogy a két szám együtt sem éri el még az ezret sem.

Nekem személy szerint több, mint 750 ismerősöm van a Facebookon. Ennek legalább az egyharmada kötődik valamilyen módon a repüléshez, vagy a hajózáshoz, nálam jóval szorosabb szálakkal. Ez azt jelenti, hogy ha ők valamennyien aláírnák és megosztanák a petíciót a saját ismerőseik körében (akik közt vélhetően ugyancsak sokan kötődnek a repüléshez és a hajózáshoz), akkor a fent láthatóaknál lényegesen nagyobb szám jönne ki mind az aláírások, mind az oldalkedvelők esetében.

10511077_766675153396266_5935296223774591365_nFotó: Tóth Ferenc „Pamacs”

„135-777 – egy éve indult útnak a petíció az augusztus 20-i vízi és légi parádéért” bővebben

Csak elmaradt idén is az augusztus 20-i budapesti vízi és légi parádé

Ahogy azt az elmúlt két évben már megszokhattuk, az augusztus 20-i ünnepségekért felelős állami szervek ezúttal is mély hallgatásba burkolóznak a hagyományos fővárosi vízi és légi parádéval kapcsolatban. Olyannyira, hogy amikor 19-én délelőtt felhívtam telefonon az állami ünnepeket szervező Nemzeti Rendezvényszervező Hivatalt, semmilyen információval nem tudtak szolgálni az ügyben, azon kívül, hogy nyilván nem lesz, mivel nem tudnak róla semmit.

Ezzel együtt hajós és repülős körökből is megerősítették, hogy nem tudnak semmilyen szerveződésről, ezért erős bizonyossággal kijelenthetem, hogy a tavalyi évhez hasonlóan a magyar hajósok és repülősök ünnepe 2015-ben is elmarad. A korábbi vízi parádékat szervező Magyar Hajózási Országos Szövetség ezúttal a parádé helyett a tűzijáték megtekintését tudja térítésmentesen biztosítani hátrányos helyzetű gyermekek és mozgáskorlátozottak számára.

„Csak elmaradt idén is az augusztus 20-i budapesti vízi és légi parádé” bővebben