Lesz-e jövőjük? – kiöregedett kedvenc járműveink Kaposújlakon

Tizenegy év hosszú idő – pontosan ennyi telt el azóta, hogy 2009. január 8-án útnak indítottam a Lesz-e jövőjük? – kiöregedett kedvenc járműveink oldalt, melynek célja azóta is változatlan: a figyelem felkeltése az enyészet és a mindennapjainkból való eltűnés által veszélyeztetett közlekedési eszközök iránt.

Jelen alkalommal a kaposújlaki repülőtéren állomásozó, szebb napokat látott repülőgépekre szeretném felhívni a figyelmet, amelyek sok-sok éve várják a sorsuk jobbra fordulását, többségükben a szabad ég alatt.  Kaposújlakon működik az ország egyik legjelentősebb repülőgép-javító bázisa, ahol az évek során rengeteg oda kerülő gép kapta és kapja meg az újjászületés lehetőségét. Azonban jelentős számban vannak ott olyan madarak is, amelyek számára ez egyelőre nem adatott meg. Elsősorban An-2-esekről van szó, amelyek a magas üzemeltetési költségek, valamint az ejtőernyőzésben és a mezőgazdasági repülésben megváltozott viszonyok miatt a földön rekedtek és kérdésessé vált a jövőjük. Velük kezdem a sort.

HA-ABC

1990-ben kezdődött a pályafutása. Leginkább a különleges, az egyik oldalán piros, a másikon zöld festéséről lehet ismerős azok számára, akik láthatták egykor ejtőernyősöket ugratni, majd később mezőgazdasági munkát végezni. Hosszú évek óta nem repül már, egy ideig Bőnyben állomásozott üzemen kívül, majd átkerült Kaposújlakra, ahol jelenleg is szebb napokról álmodik.

A HA-ABC motor nélkül 2019. december 31-én

Fotó: Ambrusics István “Lesz-e jövőjük? – kiöregedett kedvenc járműveink Kaposújlakon” bővebben