Indul a 2017-es repülőnap-szezon

Kissé megkésve, de május utolsó hétvégéjén végre elindul a 2017-es repülőnap-szezon hazánkban. Békéscsabán másodszor rendezik meg a Kvasz András Repülőnapot, Börgöndön majálisra várja az érdeklődőket az Albatrosz Repülő Egyesület, Hajdúszoboszló pedig első alkalommal ad otthont a Legendák a Levegőben repülőnap-sorozatnak.

Az utóbbi évektől eltérően 2017-ben kicsit nehezen indul el a repülős rendezvények időszaka, mivel ezúttal több, a tavaszi szezonban már hagyományosnak mondható program is kimaradt a naptárból.
Például hiába kerestük benne az április második felében, esetleg május elején esedékes Goldtimer Napot Budaörsön (ha pontosak az információim, a Po-2 elhúzódó felújítása miatt maradt el a program), május 1-én pedig az Andrássy útra átköltöztetett Nagy Futam 2013 óta megszokott légi bemutatóit várta hiába a közönség.

„Indul a 2017-es repülőnap-szezon” bővebben

Gawronok a szabad ég alatt

Amikor hét éve létrehoztam ezt az oldalt, azzal a céllal tettem, hogy azoknak a jármű-típusoknak a bemutatása mellett, amelyeket sok-sok évtized aktív szolgálat után napjainkban az eltűnés veszélye fenyeget, külön is felhívjam a figyelmet azokra a példányokra, amelyeknek különböző okokból sajnos már az enyészettel kell szembenézniük.

Ennek az utóbbi, önként vállalt szomorú feladatomnak teszek eleget, amikor három, az ország két különböző pontján pusztuló, jobb sorsa érdemes repülőgépre hívom fel a figyelmet. A PZL-101 Gawront nem kell külön bemutatnom az oldal látogatóinak, mivel sokat foglalkoztam velük az elmúlt évek során. Számuk jelentősen megfogyatkozott az elmúlt tíz év alatt, sok gép került külföldre, több gépet pedig idehaza állítottak le gazdáik és tették őket félre jobb időkre.

„Gawronok a szabad ég alatt” bővebben