Indul a 2017-es repülőnap-szezon

Kissé megkésve, de május utolsó hétvégéjén végre elindul a 2017-es repülőnap-szezon hazánkban. Békéscsabán másodszor rendezik meg a Kvasz András Repülőnapot, Börgöndön majálisra várja az érdeklődőket az Albatrosz Repülő Egyesület, Hajdúszoboszló pedig első alkalommal ad otthont a Legendák a Levegőben repülőnap-sorozatnak.

Az utóbbi évektől eltérően 2017-ben kicsit nehezen indul el a repülős rendezvények időszaka, mivel ezúttal több, a tavaszi szezonban már hagyományosnak mondható program is kimaradt a naptárból.
Például hiába kerestük benne az április második felében, esetleg május elején esedékes Goldtimer Napot Budaörsön (ha pontosak az információim, a Po-2 elhúzódó felújítása miatt maradt el a program), május 1-én pedig az Andrássy útra átköltöztetett Nagy Futam 2013 óta megszokott légi bemutatóit várta hiába a közönség.

Május 1-én sem a Repülő Bikák, sem más nem repült a Duna fölött

Már tavaly év végén bejelentették a szervezők, hogy idén Dunakeszin, a sorozat szülővárosában nem lesz Legendák a Levegőben Repülőnap, majd márciusban kiderült, hogy a póthelyszínül kijelölt Gödöllő sem fogadja a rendezvényt, így jelen állás szerint 2017-ben a Legendák sajnos elkerülik a főváros térségét.  A sorozat ezúttal két állomáson, az új helyszínként belépő Hajdúszoboszlón május 27-28-án, majd a már évek óta hagyományos helyszínként szolgáló Szolnokon várja a repülés szerelmeseit június 2-től 5-ig.

A Legendák a Levegőben Repülőnapokon idén is látható lesz többek közt Vári Gyula Jak-52-es műrepülő-bemutatója, a Hajdú Apollo-Fox kötelék, az L-29-es Delfin, Hársfalvi Pál vitorlázó-műrepülése, valamint Imreh Lajos páratlan bemutató-repülése a típus év eleji rendőrségi kivonását követően hazánk egyetlen üzemben lévő Mi-2-es helikopterével. Természetesen sétarepülésre is többféle típussal nyílik lehetőség, melyek közt megtalálható a közismert An-2-es, valamint a PZL-104 Wilga, amely típusból jelenleg ugyancsak egyetlen példány van üzemben az egész országban.

A Bujtor-filmből is ismert Wilga idén is várja az utasokat

A szombati napon Repülő majálist tartanak Börgöndön, ahová ellátogat a Goldtimer Alapítvány két büszkesége, az R-18 Kánya és a közelmúltban elkészült Gerle is.

A most következő hétvégén Békéscsabán is várják a szervezők a repülés kedvelőit a második Kvasz András Repülőnapra, ahol vasárnap mások mellett bemutatót tart a helyi PZL-101 Gawron, és az önálló bemutató mellett számos vontatásban is közreműködő Zlin-526 Tréner, valamint a legendás R-26 Góbé vitorlázógép és a vendégségbe érkező R-18 Kánya is.


Idén is lesz Gawron-bemutató Békéscsabán
Fotó: www.avia-info.hu

Habár Dunakeszin idén nem lesz Legendák a Levegőben Repülőnap, egy másik programnak otthont ad a repülőtér: június 10-11-én Dunakeszi Airshow név alatt kétnapos rendezvény várja az érdeklődőket. A programról még keveset lehet tudni, de a meghívott résztvevők közt szerepel Besenyei Péter és Veres Zoltán, a Goldtimer Alapítvány gépei, valamint a Honvédség egyik új Zlin kiképző repülőgépe is. Rajtuk kívül más repüléstörténeti jelentőségű típusok is feltűnhetnek a repülőtéren, mint a Gawron, vagy a néhai Malév Zlin-142 kötelék utolsó képviselője.

A HA-SGK lajstromjelet viselő gép tavaly óta újra üzemel

Végül, de nem utolsósorban szót kell ejteni egy olyan helyszínről is, ahol sokan hosszú évek óta hiába várjuk, hogy végre ismét repüléstörténeti jelentőségéhez méltó színvonalú repülőnapnak adjon otthont. Ez a repülőtér pedig nem más, mint Budaörs, amely ebben az évben június 20-án ünnepli megnyitásának 80. évfordulóját. Az egykori közforgalmi reptéren, ahol az elmúlt nyolc évtized során a repülés valamennyi ágazata otthonra talált hosszabb-rövidebb időre, pillanatnyilag sem pénz, sem ember nem áll rendelkezésre ahhoz, hogy sikerüljön méltó módon, repülőnappal megünnepelni az évfordulót. Jó lenne, ha megszületne végre az ehhez szükséges összefogás és Budaörs is képes lenne felzárkózni az utóbbi évek egyre színvonalasabb vidéki repülőnapjai mellé nem csak az évforduló, hanem a történelmi múlt, a hagyományőrzés apropóján is, meg hogy ne csak vidéken lehessen megcsodálni az ott lakó csodálatos veterán gépek bemutató-repüléseit, hanem az otthonukban is. Kívánom, hogy végre bekövetkezzen a reptér életében a régóta várt felemelkedés és újra betölthesse azt a szerepet, amely a 80 év alatt nagyon sokáig megillette.

Külön nem jelölt fotók: Sármási Zoltán

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .