Újabb augusztus 20. van mögöttünk, amelyen a 2019-től megszokott módon ezúttal is remek légi parádét láthattunk a Magyar Honvédség részéről.
Katonáink valamennyi hadrendben lévő merevszárnyú és forgószárnyas típust felvonultatták a rendezvényen. Az egyedül és kötelékben áthúzó gépek mellett két egyéni helikopteres bemutatóra is sor került, a bő félórás parádé pedig a nemzeti lobogó helikopteres vontatásával ért véget. Köszönet illet minden résztvevőt, szervezőt, bármilyen formában közreműködőt, akik lehetővé tették a program megvalósulását.
Külön elismerés illeti a Magyar Honvédséget azért is, hogy több év szünet után idén visszatértek Szolnokra is és ott is megtartották a Tisza fölött az ott ilyenkor szokásos látványos programjukat a helyi bázis helikopterei.
Viszont ahogy 2019 óta minden évben, úgy ezúttal sem tudok szó nélkül elmenni amellett a szomorú tény mellett, hogy zsinórban nyolcadik alkalommal vártuk hiába a fővárosban a dunai hajósok és a polgári repülés képviselőinek részvételét az ünnepi programban. Ők utoljára 2018-ban vettek részt a parádén, azóta csak az Aeroexpress repülőgépei kaptak egy-egy alkalommal lehetőséget a részvételre. Ezúttal azonban a tavalyi évhez hasonlóan ők sem jelentek meg a főváros szívében.
Azt, hogy miért tűntek el már lassan egy évtizede a hajók és a polgári gépek az augusztus 20-i budapesti vízi és légi parádé programjából, évek óta próbálom megfejteni. A negatív kormányzati döntésektől a pénzhiányon át az érdektelenségig több lehetséges indokot igyekeztem azonosítani és végül arra jutottam, hogy a nyolcéves szünet legfőbb magyarázata az lehet, hogy mostanra gazdátlanná vált a rendezvénynek ez a része, magyarul nincs, aki megszervezze a hajósok és a polgári gépek részvételét a parádén, hiába lenne iránta igény a fővárosba látogató és a tévéképernyők előtt ülő közönség részéről.
A hajósoknak van ugyan egy másik rendezvénye, a tavaszi kirajzás, amit az utóbbi években saját határkörben és költségen szerveznek meg. Azonban ebből egyrészt a hajók felvonulásán kívül hiányoznak a régi parádék megszokott látványelemei, mint a hajókeringő, a zászlódíszek, vagy a fecskendőből vizet spriccelő tűzoltóhajó, másrészt rendszerint üres rakpartok előtt tartják meg, mert az ünnephez kapcsolódó országos hírverés hiányában nem tudnak akkora tömeget megmozgatni, mint augusztus 20-án. Így néhány lelkes rajongón és a véletlenül arra járókon kívül más ezt a programot nem látja.
A polgári repülés valamennyi ágazatát összefogó szervezet, amely a légi rendészettől a légi mentőkön és az utasszállítókon át a mezőgazdasági repülőkig és a sportrepülőkig mindenkit képviselne, tudomásom szerint nem létezik hazánkban. Az egykori Magyar Repülő Szövetség utódszerveként a sportrepülés ügyeit intéző Magyar Repülő és Légisport Szövetségtől azt az információt kaptam, hogy még nem alakult ki a kapcsolat az új kormányzattal a repülés más kérdéseiben sem, nemhogy ebben. Kérdés, hogy az érdekelt felek részéről jövőre lesz-e szándék arra, hogy ez a téma egyáltalán az asztalra kerüljön.
Mert a nyolc év alatt egy ideig biztos voltam benne, hogy minden évben kemény küzdelem zajlik azért, hogy a hajósok és a polgári repülők ott lehessenek a parádén. Aztán kiderült, hogy van, aki korábban sokat dolgozott ezért, már visszavonult és nem lépett a helyére más. Bár konkrétumok sajnos nincsenek a birtokomban, a jelek abba az irányba mutatnak, hogy idén nem azért maradtak ki a programból a hajók és a civil gépek, mert leültek ugyan tárgyalni az érintett felek, csak valamin nem tudtak megegyezni, hanem minden valószínűség szerint senki nem ült le senkivel tárgyalni az ügyről. Talán már tavaly, vagy tavaly előtt sem….
Nyolc év hosszú idő. Lassan felnő egy generáció, akik már nem tudják, hogy valaha hajók és polgári gépek is részei voltak a parádénak. A múlt század legendás parádéit én a koromból adódóan még nem láthattam, de a kétezres évek programjaira jól emlékszem, amikor a személyszállító hajókon kívül ott volt a fellobogózott Sopron vontató, a Szent Flórián tűzoltó hajó vizet permetezett, sőt, még a jelenleg Újpesten rozsdásodó Inota vontató is tiszteletét tette a keringőző hajók mellett. Emlékszem a polgári gépek kötelékeire, a Goldtimer Alapítvány veterán repülőgépeire, műrepülő bajnokaink bemutatóira, az ejtőernyősökre, a lufivadászatra, és arra, hogy legutóbb 2018-ban Lujó átrepült a Mi-2 helikopterrel a Lánchíd alatt. Nem rajta és nem a vízszinten múlt, hogy idén nem ismételhette meg a produkciót.
Változnak az idők. A Dunán a kikötőkben veszteglő, enyészet által fenyegetett történelmi magyar hajók helyett külföldről importált hajók viszik a hozzánk látogató turistákat az amúgy hajóhiányban szenvedő Balatonról kiebrudalt történelmi replikák mellett sétahajózni.
Tavaly óta zuhanórepülésben vannak a hazai repülőnapjaink: idén Kadarkút, Budaörs és egy csökkentett tartalmú Fertőszentmiklós után már csak Tökölön várható egy rendhagyó, részben repülős rendezvény, a Végső Összecsapás – ALFA, valamint Börgöndön a hagyományos repülőnap. Valamint az ínséges kétezertízes évek első feléhez hasonlóan a Legendák a Levegőben csapata tartja a frontot országszerte, mivel Dunakeszi és Szeged mellett Szatymaz sem rendez repülőnapot idén.
Az oldalamon egyszer már végigkísértem egy olyan korszakot, ami most kibontakozni látszik. Ne menjünk tovább ezen az úton!
A katonai légi parádé végén egy idős hölgy megkérdezte: hajók nem lesznek? Nem tudom, megéri-e, hogy újra legyenek. Nem tudom, megérjük-e…
Fotók: Dr. Sármási Zoltán