Választás után – változás előtt – merre tovább?

Márciusban közzétettem néhány kérdést a magyarországi repülőnapokkal kapcsolatban, remélve, hogy ezek továbbgondolásra késztetnek majd olyan embereket, akiknek nálam nagyobb befolyása van a hazai repülős világban zajló történésekre. 


Tettem ezt azért, mert úgy láttam, a tavalyi évben az előzőekhez képest leszálló ágba fordultak a hazai repülős rendezvényeink, több hagyományos program is elmaradt, elsősorban anyagi okok miatt. Azóta nagyot fordult körülöttünk a világ, április 12-én a változás irányába mutató döntés született a korábbi évekhez képest, és ez a változás biztosan nem fogja érintetlenül hagyni a repülés világát sem. Kérdés, hogy sikerül-e élni a változással járó lehetőségekkel, vagy nem.

A márciusi cikkem óta a szezon április végén, május elején elindult, először Makláron, aztán Szentkirályszabadján, majd Bőnyben elkezdődtek a Legendák a Levegőben sorozat rendezvényei, jövő hétvégén pedig mennek tovább Kalocsa-Foktőre, aztán Gödöllőre, majd Szolnok-Szandaszőlősre, később további helyszínekre is.

Fotó: Legendák a Levegőben Facebook-oldala

Továbbá Kadarkúton május elején kétnapos repülős majálist tartottak nagy sikerrel, ahol egyebek mellett olyan szenzációval várták a szervezők a repülés szerelmeseit, mint az utaskabinnal felszerelt Ka-26 helikopterrel tartott bemutató, illetve sétarepülési lehetőség. Ugyanebben a szervezésben várható június 20-án a 8. Budaörsi Airshow, ahol remélhetőleg azok is láthatják majd a Kadarkúton bemutatott programokat, akik a nagy távolság miatt az ország más részeiből nem tudtak oda eljutni.

Helikopter-kotelek-1

Azonban ezeken a programokon kívül más egyelőre nincs a naptárban. Bár január elején beharangozták, azóta csend van Fertőszentmiklóson. a korábban ugyancsak május elején megtartott Skyview Airshow várhatóan mégsem lesz idén megrendezve.

A Légi rendészet szokás szerint megint nem kapott szerepet az áprilisi budapesti rendőrnapon. Régebben még előfordult, hogy kommandós bemutatót tartottak helikopterrel, később aztán három gép kötelékben áthúzott néhányszor a Városliget fölött, vagy egy gépet kiállítottak a földön megtekintésre. Az utóbbi években azonban teljesen eltűntek a helikopterek a rendezvényről és ez idén sem volt másképp.

Dunakeszin, ahol június elején szokott lenni a hagyományos repülőnap, a tavalyi évhez hasonlóan ugyancsak némaság honol.


Szegeden pedig a napokban megírták a helyi lapok, hogy idén sorozatban harmadszor is elmarad a Szeged International Airshow, az ok pedig ugyanaz, mint tavaly: a szegedi önkormányzat a tömegközlekedést érintő kormányzati elvonások miatt nem tudja a szükséges százmillió forint nagyságú támogatást  beletenni a rendezvény megvalósításába.

Ezen a ponton, mielőtt egy fájdalmas sóhaj kíséretében elengedjük a 2026-os évet is az előző kettő után, érdemes egy kicsit megállni. A SZIA nemcsak Szeged város helyi rendezvénye a helyiek számára, hanem országosan, sőt, nemzetközi szinten jegyzett rendezvénynek számít. Ebből kifolyólag meglátásom szerint nem csak a város ügye kellene, hogy legyen a SZIA, amit egyedül kell finanszírozniuk, aztán vagy sikerül, vagy nem. A veszteség, amit a rendezvény elmaradása okoz, nem csak Szegedé, hanem az országé is. Kérdés, hogy turisztikai szempontból lehetséges-e állami szerepvállalással, esetleg környékbeli nagyvállalkozók bevonásával kisegíteni az önkormányzatot a rendezvény hátterének a biztosításában. Vajon lesznek-e tárgyalások erről a városvezetés és az új kormány illetékesei között?

Ez a kérdés túlmutat a szegedi repülőnap keretein. A változás hogyan érinti a mostanáig talpon maradó rendezvényeket? Mi lesz Börgönddel, Budaörssel és Kadarkúttal? Vajon megmarad mögöttük az eddig működő támogatói háttér a továbbiakban is? Mi lesz augusztus 20-án? Visszatérhetnek a polgári gépek és a hajók a katonák mellé az ünnepi parádé programjába, vagy akár a katonák is eltűnnek és újra elcsendesül a Duna az ünnepen, ahogy az oly sokszor megtörtént már az elmúlt évek során. Lesz-e újra Kecskeméten Nemzetközi Repülőnap? Sikerül-e visszaállni a kétévente esedékes kiszámítható rendezésre?


Úgy gondolom, hogy a változás mindig lehetőségeket hordoz magával, kérdés, hogy sikerül-e élni vele, vagy továbbra is csendes beletörődéssel mennek el értékes évek, ahogy Dunakeszin, Fertőszentmiklóson, Szegeden történik tavaly óta, vagy a rendőrnapon, augusztus 20-án, valamint Kecskeméten már hosszú évek óta.

Ha nem ragadjuk meg a lehetőséget a repülőnapok ügyének a stabilizálására, illetve a többi, akár évtizedes távlatokban égető probléma megoldására, nagy kérdés, hogy mikor lesz erre megint hasonló lehetőség.  Bízom benne, hogy tudunk élni a változás lehetőségével  és lesz jövője repülőnapjainknak csak úgy, mint a kiöregedett kedvenc járműveinknek, amelyek még léteznek és nem lettek az enyészet martalékai, vagy éppen külföldi tulajdonosaik kedvencei helyettünk.

Külön nem jelölt fotók: Dr. Sármási Zoltán

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Lesz-e jövőjük? - kiöregedett kedvenc járműveink
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.