Bő évtizede volt utoljára valódi Budaörsi Repülőnap

„Jeles” évforduló köszönt ránk idén. Tíz évvel ezelőtt maradt el először a hagyományos Budaörsi Repülőnap. Az elsőt 1937. június 20-án, a repülőtér megnyitása alkalmából rendezték, majd a II. világháborút követően rendszeressé vált a Budaörsön tartott nagyszabású repülőnap, amely még a rendszerváltást is túlélte, egészen 2004-ig: akkor rendezték meg az utolsó valódi Budaörsi Repülőnapot.

„Bő évtizede volt utoljára valódi Budaörsi Repülőnap” bővebben

Motorcserére vár az utolsó Malév-festésű Zlin-142 Dunakeszin

A HA-SGK lajstromjelet viselő gép harminc évvel ezelőtt, 1984-ben kezdte a pályafutását első, máig egyetlen állomáshelyén, Dunakeszin. A Malév Repülőklub flottájának tagjaként megkapta és jelenleg is viseli az egykori nemzeti légitársaság utolsó színvilágát. 2010-ben a motor üzemidejének lejárta miatt le kellett állítani, de az addig eltelt negyed évszázad során sok-sok pilóta sajátította el a közreműködésével a repülés tudományát, illetve számtalan esetben vontatta a klub vitorlázógépeit.

HA-SGK
Fotó: Sármási Zoltán

„Motorcserére vár az utolsó Malév-festésű Zlin-142 Dunakeszin” bővebben

Elment a Malév-Ancsa

2013. augusztus 1-én az 1G224-13 gyári számú, HA-YHF lajstromjelet viselő AN-2 repülőgép utoljára felemelkedett a levegőbe Dunakeszin, majd orrát a szlovák határ irányába fordította és a kora délutáni órákban végleg elhagyta hazánk légterét. 25 éven át szolgálta a magyar repülést, ebből az utolsó kettőt már a földön töltve. Sokan reméltük, hogy ez a nap soha nem érkezik el, néhányan az utolsó napokban is azon fáradoztunk, hogy valamilyen módon elérjük, hogy köztünk maradhasson. „Elment a Malév-Ancsa” bővebben