9 éves a Lesz-e jövőjük? – kiöregedett kedvenc járműveink weboldal

Mintha ma lett volna, pedig lassan már egy évtized is eltelt azóta, hogy 2009. január 8-án egy ingyenes honlapszerkesztő segítségével megszületett az itt látható Lesz-e jövőjük? – kiöregedett kedvenc járműveink weboldal (2013-ban felváltotta saját tárhelyen a jelenlegi oldal, a régit ma már nem frissítem). Minden évforduló jó alkalom a visszatekintésre, az értékelésre és a továbbvezető út mérföldköveinek kijelölésére, ezért most megragadom a lehetőséget arra, hogy megosszam az olvasóimmal az egyik nagy álmomat, amelynek az elérése  rengeteg időt és energiát vett igénybe részemről az elmúlt kilenc évben, de a beteljesülése a mai napig várat magára.

HA-MAG
A HA-MAG 2009-ben Farkashegyen – ma Kaposújlakon álmodik szebb napokról.

Egy évvel ezelőtt, a nyolcéves születésnapon ebben a bejegyzésben arról írtam, hogy miért hoztam létre annak idején a weboldalt, milyen élményekből táplálkozva döntöttem úgy, hogy összeállítok egy olyan felületet, ahol szebb napokat látott járművekre, járműtípusokra hívom fel a figyelmet, remélve, hogy hozzá tudok járulni az enyészettől való megmentésükhöz, az utókor számára való megőrzésükhöz. Azóta annyi változás történt, hogy 2017 nyarán saját domain névre költöztettem a weboldalt.

“9 éves a Lesz-e jövőjük? – kiöregedett kedvenc járműveink weboldal” bővebben

8 éves a Lesz-e jövőjük? – kiöregedett kedvenc járműveink weboldal

8 évvel ezelőtt, 2009. január 8-án indítottam útnak a Lesz-e jövőjük? – kiöregedett kedvenc járműveink weboldalt. Az volt a célom az induláskor, hogy felhívjam a figyelmet a közelmúltnak azokra a járműtípusaira, amelyek száma sok esetben hosszú évtizedek aktív szolgálata után hirtelen néhány év alatt ijesztően megfogyatkozott úgy, hogy semmit sem lehetett tudni a típus jövőjéről, arról, hogy marad-e belőlük tudatosan megőrzött üzemképes, vagy legalább múzeumi példány az utókor számára.

Gyermekkorom meghatározó járműves élményei elsősorban a kilencvenes évekhez és a kétezres évek első feléhez kötődnek. Szerencsésnek mondhatom magam, mert jelen állás szerint ahhoz az utolsó generációhoz tartozom, aki még láthatta az utolsó napjait annak a kornak, amelyet leginkább az oldalamon szereplő járműtípusok határoztak meg.

“8 éves a Lesz-e jövőjük? – kiöregedett kedvenc járműveink weboldal” bővebben

Farkashegyi Repülőnap 2009

Blériot

Farkashegyi Repülőtér, 2009. szeptember 26.

Rendezvényünkkel a 100 évvel ezelőtti, 1909. október 17-i rákosmezei légi bemutatóra emlékeztünk, melyet Louis Blériot, a La Manche csatorna első átrepülője tartott a hazai közönségnek. Ez volt az első repülés Magyarországon. Egyben tisztelegtünk a 80 éves farkashegyi vitorlázórepülés előtt is. “Farkashegyi Repülőnap 2009” bővebben