Kedvező fejlemények kiöregedett kedvenc járműveink életében

Két kiemelkedő jelentőségű hír került napvilágra az elmúlt hónapban, két hányatott sorsú jármű indult el a megújulás, a méltó körülmények közt történő megőrzés felé az utókor számára.

Az M63-003-as pályaszámú mozdony a típus utolsó képviselőjeként maradt ránk, miután az eredetileg tízdarabos magyar dízelmozdonyflotta többi tagját selejtezték. 2000-ben az akkor megnyíló Magyar Vasúttörténeti Parkban helyezték el, majd a felújítása érdekében a szombathelyi járműjavítóba került, ahonnan azonban érdemi munkálatok elvégzése nélkül került vissza a parkba 2009-ben. A szabadtéri kiállításon elhelyezett jármű évről évre egyre rosszabb állapotba került, a rozsda egyre nagyobb és nagyobb lyukakat vágott a testébe. Különböző fórumokon folyamatosan téma volt, hogy valamit tenni kell a mozdonnyal, mielőtt a rozsda végleg megeszi, de úgy tűnt, még arra sincs esély a teljes felújításig, hogy legalább fedett helyre kerüljön.

M63 003 1Az M63-003 2013-ban a Vasúttörténeti Park kiállításán

2015. október 22-én megtört a jég, a mozdony megmentésén fáradozó csapatnak sikerült elérnie, hogy az M63-003 a körfűtőház egyik fedett állásában új otthonra találjon. A leharcolt állapotú gépet az A26-040 számú kis mozdony a fűtőház 30-as állásába vontatta, ahol a továbbiakban nem lesz kitéve az időjárás viszontagságainak. Ez az első és legfontosabb lépés volt azon az úton, hogy a mozdony egyszer újjászületve önerőből is közlekedhessen, bízunk benne, hogy egyszer ennek is eljön az ideje.

A mozdony átköltöztetéséről videó készült, amit itt lehet megtekinteni.

Október végén újabb jó hír érkezett, ezúttal az utolsó magyar Duna-tengerjáró hajóról, a Debrecen ex Kassáról. A szebb napokat látott öreg hajó tíz évvel ezelőtt egyszer már újjászületett haló poraiból, a 2006. augusztus 20-án történt ünnepélyes avatását követően 2008-tól 2010-ig a budai rakpart mellett lehetett megtekinteni. Akkor hivatalosan újabb felújítási céllal eltávozott a budai rakparton található kikötőjéből, azonban a munkálatok megrekedtek és a Debrecen ex Kassa évekig az újpesti téli kikötőben vesztegelt. Modern kori hányattatásairól magam is hírt adtam ez év márciusában, akkor még a befejezés reménye nélkül. A hajó a közelmúltban Újpestről a Neszmélyi Hajóskanzenbe távozott, majd október utolsó napjaiban végre visszatért régi helyére a budai rakpart mellé. Ahogy az RTL Klub tudósításából kiderül, további munkálatok elvégzése vár a hajóra, de ha minden jól alakul, jövőre teljesen megújult formában várhatja az érdeklődőket.

Debrecen ex Kassa1A Debrecen ex Kassa 2009-ben a budai rakpart mellett

Fotók: Sármási Zoltán

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .