Június 9-én és 10-én Dunakeszi repülőtere adott otthont a V4 Air Show-nak, amelynek keretében neves hazai és külföldi résztvevők tartottak látványos bemutatókat, illetve biztosítottak sétarepülési lehetőséget az érdeklődőknek.
Sem motoros, sem vitorlázó műrepülő-bemutatókban nem volt hiány a hétvégén Dunakeszin, hiszen a szombati nap folyamán Besenyei Péter és Veres Zoltán is megtisztelte a jelenlétével és bemutatójával a rendezvényt, a cseh Martin Šonka pedig mindkét nap a levegőbe emelkedett egy-egy bemutató erejéig.
Ami a vitorlázó műrepülőket illeti, Tóth Ferenc szombaton mutatta be a tőle megszokott magas színvonalú programját, a lengyel Jerzy Makula mindkét nap elkápráztatta a közönséget bemutatójával, Hársfalvi Pál pedig vasárnap este zárta a programot görögtűzzel színesített műsorral.
Az egyéni műrepülő programok sorát tovább gazdagította Imreh Lajos „Lujó” ugyancsak magas színvonalú bemutatója a füstölővel és pirotechnikai elemekkel egyaránt fölszerelt Mi-2 helikopterrel, amelyet mindkét nap megtekinthetett a közönség.
Nem csak műrepülésben, hanem veterán repülőgépekben is bővelkedett a rendezvény. A szlovák Retro Sky Team An-2, Jak-52, Po-2, Zlin-226, és Zlin-526 gépekkel látogatott el Dunakeszire, ahol mindkét napon lehetett látni tőlük látványos, pirotechnikával alátámasztott légi harcot, illetve kötelékrepülést.
A Goldtimer Alapítvány ugyancsak felvonultatta a teljes gépparkját: a frissen felújított Po-2, a Kánya, a Gerle és a Cimbora vitorlázógép mellett a Li-2 is átköltözött Dunakeszire a hétvégére, hogy a vele utasként repülni vágyók rendelkezésére álljon. A vasárnap délutáni program egyik nagyszerű eleme volt a magyar és a szlovák Po-2 közös kötelékben végrehajtott bemutató-repülése. A nagyok mellett a helyi modellezők is tartottak bemutatót a műsor folyamán.
A bemutatók mellett természetesen a sétarepülés sem maradhatott el, melyhez ugyancsak legendás repülőgép-típusok álltak az utasok rendelkezésére. A Goldtimer Alapítvány már említett gépei és a Mi-2 helikopter mellett lehetett repülni An-2 géppel, PZL-101 Gawronnal, Zlin-143 géppel, Góbé vitorlázógéppel, valamint Cessna-172 géppel, Falke motoros vitorlázóval, vagy éppen Robinson R-44-es helikopterrel is. Ráadásul Dunakeszi legendás Malév-színvilága is visszaköszönt a rendezvényen, nem csak a Li-2-ról, hanem a helyi klub Piper Pawnee vontatógépéről is, amely a vitorlázó-műrepülőgépek felvontatásában segédkezett.
Veterán járművek nem csak a levegőben, hanem a földön is nagy számban voltak láthatók, főleg szombaton, de vasárnapra is maradt egy-két különlegesség.
Mindent összegezve úgy vélem, hogy hosszú évek óta ez volt a legnagyobb szabású repülős rendezvény a térségben, mind a légi bemutatók számát, mind a résztvevő gépeket tekintve. Számomra mindig külön öröm, amikor olyan legendás típusok is feltűnnek egy-egy repülőnapon, mint a Mi-2 helikopter, a Zlin gyár különböző típusai, vagy éppen a Gawron, amelyből jelen állás szerint mindössze három üzemképes példány található az országban és az sem gyakori, hogy repülőnapon utasként lehet vele repülni.
Hatalmas köszönet illeti mindazokat, akik bármilyen formában közreműködtek ennek a fővárosi térségben abszolút hiánypótló rendezvénynek a megvalósításában. Bízom benne, hogy jövőre is számíthatunk hasonló folytatásra.
Fotók: Sármási Zoltán