Hiánycikk lett a Ka-26 helikopter a repülőnapokon

A korábbi évek kedvező fordulatát követően tavaly egyetlen repülőnapon sem lehetett Ka-26 helikoptert látni. Jó lenne, ha ez idén nem ismétlődne meg.

Amikor általánosságban a repülésről beszélünk, a legtöbb ember fejében a polgári utasszállító gépek jelennek meg, majd esetleg a sportrepülők. Persze a Malév megszűnése óta talán kicsit másképp tekintünk az utasszállító gépekre, mint korábban, de az biztos, hogy a legkevesebb szó a mezőgazdasági repülésről esik, holott az ebben dolgozók munkája legalább annyira nélkülözhetetlen, mint a repülés többi ágazatában tevékenykedőké.

HA-MRA 2012-ben

A mezőgazdasági repülés szereplőivel a hétköznapi ember ritkán találkozik, főleg akkor, ha nagyobb városokban él, vagy nincsenek a lakóhelye környékén a kártevők ellen légi úton kezelt termőföldek. Lakott területen leginkább a szúnyogirtó An-2-esekkel lehet találkozni nyaranta, a mezőgazdasági repülés másik alaptípusával, a Kamov Ka-26 helikopterrel összefutni viszont egyre inkább a szerencse kérdése, amennyiben valaki nem érdeklődik kifejezetten a típus előfordulási helyei iránt.

Így aztán a Ka-26 helikopter, illetve a mezőgazdasági repülés többi szereplője is csak akkor kerül közvetlen kapcsolatba a társadalom szélesebb rétegeivel, ha megjelenik a repülés iránt valamennyire érdeklődőket egy helyre gyűjtő repülőnapokon. Ez már csak azért is indokolt, mert a mezőgazdasági gépek, így a Ka-26 helikopter légi bemutatója a műfaj sajátosságai miatt kiválóan alkalmas a közönség elkápráztatására, ezért népszerű elemét képezheti a programnak.


Sajnos mindezen előnyök dacára a rendszerváltás után a mezőgazdasági gépek szépen apránként eltűntek a repülőnapok programjából, főleg azután, hogy előbb megszűnt a Budaörsi Repülőnap, ahol a nyolcvanas évek végén még kötelékben is repültek a Kamovok, majd később a gépek ottani ápolásával is felhagytak.

A rendszerváltást követően a kétezres évek végéig gyakorlatilag nem volt jellemző a Ka-26 helikopterek részvétele a rendezvényeken. Ez alól kivételt jelentett 2009-ben Budaörsön a Repülőgépes Növényvédő Állomás (RNÁ) megalapításának 50. évfordulója alkalmából szervezett ünnepség, valamint a 2010-es Gyúrói Repülő Majális, mindkét alkalommal a HA-MPZ lajstromjelű gép vett részt a rendezvényen és tartott bemutatót.

HA-MPZ

2012-től kezdve az időközben nyugdíjazott HA-MPZ utóda, a HA-MRA jelzésű Kamov tűnt fel több alkalommal repülőnapokon Börgöndön és Dunaújvárosban. 2013-ban nagy szenzáció volt, hogy a gépet utaskabinnal szerelték fel, ami a típus szériatartozéka volt korábban, ám az utóbbi évtizedekben a kizárólagos mezőgazdasági felhasználás miatt gyakorlatilag valamennyi gépről eltávolításra került. Az utaskabin lehetővé tette a gép sétarepülésbe, illetve ejtőernyős ugratásba való bevonását, ami elvileg új távlatokat nyithatott volna meg a típus felhasználását illetően, de a folytatás végül elmaradt.


2014-ben a HA-MRA baleset áldozata lett, utóda a HA-MCB jelzésű gép lett, amely még feltűnt egyszer-kétszer Börgöndön és Dunaújvárosban, de az utóbbi két évben már hiába várták a programját a típus szerelmesei, noha a gép ma is aktív.

Három másik Kamov is szerepelt a még repülőnapokon a 2010-es évek első felében: a HA-MCH jelzésű gép Nyíregyházán tartott látványos, tűzoltással egybekötött bemutatót azokban az években, amikor volt ott repülőnap. Sajnos idén év elején balesetben összetört, így ezt a gépet többé nem láthatja a közönség, akkor sem ha egyszer megint lesz repülőnap Nyíregyházán, legfeljebb valamelyik környéken dolgozó társát.

HA-MCH tüzet olt
Fotó: Horváth Balázs

A HA-HSF jelzésű gép Őcsényben tartott bemutatót 2015-ben, a 18. Vitorlázórepülő Európa Bajnoksággal egybekötött repülőnapon, a HA-MMT lajstromjelet viselő Kamov pedig  egy évvel később az első Szegedi Repülőnapok és Légiparádé műsorán szerepelt.

Kamov+Mi-2

A kétezer-tízes évek első felének lendülete mostanra azonban elkopni látszik, tavaly ugyanis egyetlen Ka-26 bemutatóra sem került sor hazánk területén. A HA-MCB nem volt ott sem Börgöndön, sem Dunaújvárosban, Nyíregyházán és Őcsényben nem volt repülőnap, Szegeden pedig, noha eredetileg szerepelt a Kamov a programban, a végleges változatból kikerült és csak a földön álló gépet láthatta távolról a közönség.


Jelen állás szerint könnyen előfordulhat, hogy megint nem lesz egyetlen Kamov-bemutató sem az országban, bár még előttünk áll jó néhány repülőnap a szezonból, köztük a börgöndi és a szegedi programok is. Jó lenne, ha ez a nagy múltú, látványnak sem utolsó mezőgazdasági típus nem tűnne el végleg a repülőnapok műsorából.

Külön nem jelölt fotók: Sármási Zoltán

Kiegészítés: 2018-ban végül két Kamov-bemutatóra is sor került hazánkban: szeptember első hétvégéjén a Budaörsi Airshow keretében a HA-HSF, szeptember 9-én pedig a Börgöndi Repülőnapon a HA-MCB jelzésű gépet lehetett látni bemutató-repülés közben. Sajnos a Szegedi Repülőnapok és Légiparádé idején megint a földön maradt a HA-MMT.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.