Nemzetközivé vált a Szegedi Repülőnapok és Légiparádé

Negyedik alkalommal rendezték meg a Szegedi Repülőnapok és Légiparádét 2019. szeptember 13-15. között, amely 2020-tól SZIA, vagyis Szeged International Airshow néven szerepel majd a nemzetközi repülős rendezvénynaptárban.

Neves hazai és külföldi résztvevők egyaránt felkeresték a hétvégén a szegedi repülőteret, az egyes bemutatókat pedig többször is megtekinthette a közönség péntek délutántól vasárnap kora délutánig.

A külföldi résztvevőkön kezdve a sort, négy géppel is tiszteletét tette Szegeden a Flying Bulls kötelék. Eljött a B-25 Mitchell bombázó és a P-38 Lightning, valamint az F4-U Corsair és a T-28B Trojan. A négy gép négyes és páros formációkban, illetve külön is több alkalommal a levegőbe emelkedett és bemutatót tartott a rendezvény folyamán.

Ugyanígy többször is látható volt a levegőben a Belgiumból érkező Bronco OV-10 könnyű csatarepülőgép, amely típus eddig még soha nem járt Magyarországon, valamint idén másodszor is Szegedre látogatott Németországból a kardiológus műrepülő Dr. Martin Gräf, aki ezúttal egy Extra-300 típusú géppel műrepült, programját piros-fehér-zöld füstölővel színesítve. Itt volt továbbá Svédországból Johan Gustafsson, aki nappal füstölővel, este pedig pirotechnikával kiegészített vitorlázó-műrepülő programmal varázsolt felejthetetlen látványt a reptér egére.

A korábban meghirdetett nemzetközi An-2 találkozó ugyan elmaradt, ennek ellenére két külföldi An-2 is megtisztelte jelenlétével a rendezvényt. Luxemburgból a SP-AOO jelzésű Ancsa látogatott el Szegedre, amely gép nem most járt először hazánkban, néhány éve például a közeli Szatymazi Repülőnapon bukkant fel. Romániából pedig a YR-PMT lajstromjelű madár jött vendégségbe, amely Aradról repült át a rendezvényre.

Ami a hazai résztvevőket illeti: az An-2-eseknél maradva a tavalyi évhez hasonlóan idén is statikus kiállításon lehetett megtekinteni a helyi illetőségű HA-MAR jelzésű madarat, de természetesen itt volt a szatymazi utasrepültető gép, a HA-YHD is, amely ezúttal is a sétarepülési lehetőséget biztosította az érdeklődők számára. Valamint újra Szegedre érkezett a HA-MAH jelzésű madár Kunmadarasról, amely korábban már kétszer járt a szegedi repülőnapon, sőt, a legelső alkalommal, 2016-ban ő volt az utasrepültető Ancsa. Ezúttal az ugyancsak kunmadarasi illetőségű kétüléses Z-37 Cmelákkal (HA-MGP) repült páros bemutatót szombat délelőtt Darazsac András és fia, Balázs közreműködésével.

A Cmelák, amely tavaly jött először Szegedre, nem csak a páros bemutatóban remekelt, hanem vontatógépként is funkcionált valamennyi vitorlázó-műrepülő programnál, beleértve az éjszakai sötétségben tartott bemutatókat is.

Ha már vitorlázó-műrepülés, a már említett svéd Johan Gustafsson mellett Hársfalvi Pál is tartott látványos bemutatókat kétüléses MDM-Fox gépével, az egyik alkalommal alkonyi fényben, görögtűzzel színesítve.

Vitorlázó-vontatást a nagy gépek mellett kicsiben is láthattunk, a modellezők egy R-26 Góbé modellt vontattak fel motoros gép modellel, de ezen kívül hoztak más modelleket is, amelyekkel sokszor a nagy gépeket is felülmúló figurákat mutattak be a közönségnek.

Kötelékrepülésben sem volt hiány a hétvégén: a Flying Bulls gépei mellett állandó résztvevőként idén is látványos bemutatót tartott a Hajdú Apollo Fox kötelék Kreith Eduárddal, Tumbász Józseffel és Szakács Gáborral a pilótaülésekben, valamint levegőbe emelkedett a pécsi Magnus gyár háromgépes köteléke is az újjászülető magyar repülőgépgyártás hírvivőiként, amely kötelék egyik gépében a főpilóta, a MiG-29-es világbajnok Vári Gyula foglalt helyet.

Vári Gyula idén először vett részt a szegedi repülőnap programjában és természetesen nem csak a Magnus, hanem a jól ismert Jak-52 (HA-JAV) pilótaülésébe is beült, hogy több alkalommal is elkápráztassa a közönséget látványos bemutatójával. Szombaton délután Szegeden járt továbbá Veres Zoltán műrepülő Európa-bajnok is, aki a közismert MXS típusú géppel mutatta be a különleges műrepülő figurákat.

A rendezvény különlegességeként kiemelésre érdemes a már visszatérő vendégnek számító L-29 Delfin (HA-DLF), amellyel Rohács Tamás és Szakács Gábor többször is repült, valamint a Goldtimer Alapítvány legendás Li-2-es gépe (HA-LIX), amely a nappali és éjszakai utasrepültetés mellett szombaton látványos bemutatót is tartott.

Nem szabad kifelejteni a felsorolásból a helikoptereket sem. Elsősorban Imreh Lajos „Lujót”, aki ma már állandó résztvevője szinte valamennyi hazai repülőnapnak az ország egyetlen üzemképes Mi-2 helikopterével (HA-BCL) és aki a tőle megszokott magas színvonalú füstölővel és pirotechnikával gazdagított program mellett péntek este egy különleges, eddig még nem látott tűzijátékkal kedveskedett a nézőknek.

A szombati napon Szegedre látogatott továbbá a keceli Pintér Művek Agusta A119 Koala (HA-PMK) helikoptere, a szentesi EC-135 mentőhelikopter (HA-HBO), valamint a légi rendészet MD-902 helikoptere (R907) és a Magyar Honvédség 705-ös oldalszámú Mi-17-es helikoptere is. Utóbbit elkísérte a 22-es oldalszámú Zlin-242-es kiképzőgép is, egy Zlin-142-es gép (HA-SFR) pedig hátul a statikus soron parkolt a nap folyamán. Az említett helikoptereken kívül a szokásos állóhelyén pihent még a helyi Kamov Ka-26 gép (HA-MMT) is.

Végül, de nem utolsósorban érdemes megemlíteni a könnyebb műfajok képviselőit is.  A Blue Angels ejtőernyős formaugró csapatot, akik nemzeti színű ernyőkkel és zászlóval többször is ugrottak egy Cessna-182-es (D-ELRP) gépből, a motoros siklóernyőket, valamint a forráskúti és szegedi illetőségű motoros sárkányrepülőket, no és persze a hőlégballonokat, amelyek egy egész héten át többféle verseny keretében is telepöttyözték a város egét és a repülőnapon is tiszteletüket tették. Az érdeklődők az esti órákban maguk is kipróbálhatták a függeszkedést egy hőlégballon kosarában.

Noha a szerb Soko G-2 Galeb és a Magyar Honvédség Gripen köteléke végül távol maradt a rendezvénytől, így is bőven volt látnivaló a három nap során. Vasárnap mások mellett a Smartwings Boeing 737-800 repülőgépe (HA-LKG) és a mellé felzárkózott L-29 Delfin és P-38 Lightning áthúzásával, valamint három An-2 (HA-MAH, SP-AOO, YR-PMT) közös repülésével zárult a rendezvény.

Ami a földi látnivalókat illeti, több alkalommal sor került egy An-2 motor látványos (és igen hangos) beindítására, meg lehetett nézni kiállított repülőgépeket, köztük az Ég Katonái Hagyományőrző Egyesület és a keceli haditechnikai múzeum közreműködésével kiállított 061-es oldalszámú, Magyar Sándor vadászpilótáról elnevezett MiG-15-ös vadászgépet, autókat, az Aeropark Ikarus buszait (és a figyelmes szemlélők felfedezhették azt a két szép Mercedes teherautót is, amelyek a reptér állandó felszereléséhez tartoznak és a hátsó részen szoktak parkolni, ahogy most is).

A korábbi évekhez hasonlóan idén is hatalmas köszönet illeti az összes résztvevőt, szervezőt, közreműködőt a repülőnap létrehozásáért, a műsorvezetőket a szakértő kommentálásért és mindenkit, akinek bármilyen köze volt ahhoz, hogy ez a program idén is megvalósulhasson. Várjuk a jövő évi folytatást!

Fotók: Sármási Zoltán

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .