Repülős programokban gazdag szezonkezdés Budaörsön

Két hétvége, két program – és a harmadikra sem kell sokat várni Budaörsön, ahol a korábbi, évtizedes hosszúságú szünet után most egymást követik a repülést népszerűsítő, sétarepülési lehetőséget kínáló rendezvények az idén 85 éves repülőtéren.

2022. április 30-án és május 1-én a több, mint tízéves múltra visszatekintő Legendák a Levegőben sorozat látogatott el Budaörsre, ahol Cessnákkal, Robinson R44-es helikopterrel, motoros sárkánnyal, autogyroval lehetett kipróbálni a repülés élményét. Sőt, a műrepüléssel való ismerkedésre is lehetőség nyílt egy Bulldog fedélzetén, ezúttal Szabó “Topi” Zoltán egykori vadászpilótával.

A gyerekeket cukorkaszórás és Süsü sárkány várta a repülőtéren más egyéb látnivalók mellett, mint például a háttérben Jak-52-es kísérettel felszálló Li-2, de a Po-2 és a Gerle is többször felszállt a nézőközönség nagy örömére.

Szombaton meg lehetett nézni földön és a levegőben is a Magnus Fusion 212 bemutatógépet Fazekas István pilótával. A látnivalók szakértő kommentálásáról Nagy Jenő “Zsenya” egykori vadászpilóta gondoskodott.

Május 7-én a Goldtimer Alapítvány szintén hagyományos nyílt napja került megrendezésre, ahol az alapítvány mind a négy oldtimer motoros gépe a levegőbe emelkedett utasokkal a fedélzetén. A Li-2, a Po-2 és a Kánya mellett hosszabb szünet után a Gerle is csatlakozott a flottához a levegőben. A rendezvényen képviseltette magát az Aeropark repülőszimulátorral és egy Malév-arculatot viselő Volvóval. valamint a Közlekedési Múzeum a körépület aulájában fotókiállítással, gyermekfoglalkozásokkal.

Mindkét alkalommal meg lehetett tekinteni a néhány éve a repülőtéren tárolt kiszuperált katonai repülőeszközök közül az egyik Mi-8 helikoptert és mellette az egyik MiG-21-es vadászgépet. Továbbá lehetőség nyílt a harckocsival történő utazás kipróbálására is. Valamint az első hétvégén lapátok nélkül, a másodikon már lapátokkal, üzemkész állapotban parkolt egy Kamov Ka-26-os helikopter a rendezvényen közreműködő gépek közelében.

Földi látnivalókban ugyancsak egyik hétvégén sem volt hiány.

Az elmúlt két tartalmas hétvége után a harmadik rendezvényre sem kell sokat várni, mivel május 29-én Gyereknapra várják majd az érdeklődőket a repülőtéren. Aztán, noha erről ilyenkor még nincsenek információk, remélhetőleg augusztus végén negyedszerre is megtartják majd a régi hagyományokon feltámasztott Budaörsi Airshowt.

Fotók: Sármási Zoltán

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .