V4 Airshow – Dunakeszi, 2019. június 8.

2019-ben ismét megrendezésre került a V4 Airshow Dunakeszin, ahol a légi bemutatók mellett sétarepülési lehetőség és veterán járművek sokasága várta az érdeklődőket.

A kétnapos rendezvény első napján a légi bemutatók két blokkban kerültek megtartásra. Az első blokkot Veres Zoltán műrepülő világbajnok nyitotta meg, aki a jól ismert MSX típusú gépével mutatott be látványos figurákat.

Utána a Goldtimer Alapítvány Po-2 és Kánya repülőgépe tartott páros bemutatót, majd a modellezők mutatták be a programjukat. Nagy sikert aratott a Cmelák vontatógép által felhúzott vitorlázó-modell: pontosan úgy repült együtt a két gép, mint az igaziak.

Vári Gyula egykori vadászpilóta és MiG-29-es világbajnok az ugyancsak jól ismert Jak-52 repülőgéppel tartott füstölővel színesített műrepülő bemutatót.

Imreh Lajos „Lujó” az ország egyetlen üzemképes Mi-2 helikopterével mutatta be a típus rendkívüli mozgékonyságát, melyet füstölővel és tűzijátékkal fűszerezett meg.

A légi bemutatók második blokkját Besenyei Péter műrepülő világbajnok nyitotta meg a magyar gyártású Corvus gépével, majd a bemutatót követően leszállt és autogramot osztott a közönségnek. A műrepülést a Malév Aero Club vitorlázó-vontatási bemutatója követte, melyet a klub korai Malév-festést viselő Piper Pawnee vontatógépe és egy késői Malév-színekben pompázó vitorlázógép közreműködésével láthattunk. A légi programot Vári Gyula újabb bemutatója zárta.

Természetesen nem hiányozhatott a rendezvényről a sétarepülési lehetőség sem. Több típus közül lehetett választani, melyek közül mindenképpen kiemelésre érdemes az An-2, a PZL-101 Gawron, illetve a Zlin-143 repülőgép, de lehetett repülni a Mi-2 helikopterrel, vagy Hiller helikopterrel is.

A földön veterán járművek végeláthatatlan sora várta a közönséget.

További képek a rendezvényről:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .