Az elmúlt két évben az állam helyett nekem jutott az a szerep, hogy tájékoztassam az érdeklődőket az augusztus 20-i vízi és légi parádéval kapcsolatos fejleményekről. A honlapom látogatói számában nagyon szép eredményeket sikerült elérni, amely meghaladta az összes többi járművekkel kapcsolatos rendezvény hírértékét. Ízelítőül álljon itt néhány statisztikai adat, amely bizonyítja a parádé iránti érdeklődés meglétét.
A 2013 és 2014 augusztusát is tartalmazó adatokból egyértelműen látszik, hogy az augusztus kiugróan jól teljesített mindkét évben, kizárólag a parádénak és annak köszönhetően, hogy én voltam az egyetlen forrás, ahol tájékozódni lehetett az ügyben. 2013-ban különösen nagy volt az érdeklődés, mivel a 2012-es állami szervezésű parádé után derült égből villámcsapásként ért mindenkit, hogy az állam szó nélkül kiszállt az ügyből és csak a hajófelvonulást rendezték meg. 2014-ben már hamarabb lehetett sejteni, hogy sok jóra nem lehet számítani, ezért időben jobban megoszlott az érdeklődés. Ennek ellenére szépen jöttek az érdeklődők, amivel ugyan az előző évi rekord nem dőlt meg, de így is kiugró látogatottságot jelentett a honlapom számára.
Ha megnézzük 2014 augusztusát napi bontásban, egyértelműen látszik, hogy az ünnephez közeledve hirtelen sokszorozódott meg a látogatók száma, majd 20-a elmúltával azonnal visszaesett a korábbi szintre, ami fényesen bizonyítja, hogy mi okozta a növekedést.
Kereső kulcsszavak 2014. augusztus hónapban
A keresett kulcsszavak adatait böngészve nem kérdés, hogy augusztusban mi érdekelte leginkább a honlapom látogatóit. Az itt látható ábra csak egy részlet a teljes statisztikából, amely 18 másik hasonló részlettel alkot teljes képet.
Végül nézzük a 2015-ös adatokat. Nem kérdés, hogy ezúttal is elsősorban a parádé iránt érdeklődnek a honlapom látogatói.
Mivel ezúttal sincsen még semmiféle hivatalos információ a témával kapcsolatban, úgy tűnik, az érdeklődőknek megint velem kell beérniük, ha arra a kérdésre keresik a választ, hol és hogyan ünnepeljenek augusztus 20-án, a budapesti programok közt számíthatnak-e kedvenceikre a Duna-parton.
Jó lenne, ha a felelős döntéshozók is tudomásul vennék végre, hogy egy jelentős érdeklődésre számot tartó rendezvényről van szó, amit nem lehet egyik pillanatról a másikra kitörölni a köztudatból.