Nem éppen a tervek szerint alakult a mögöttünk álló hétvége, mivel az időjárás nem kímélte a Red Bull Air Race résztvevőit, szervezőit és közönségét. Az eső és a kedvezőtlen légköri viszonyok miatt elmaradt a teljes szombati program és vasárnap is csak arra nyílt lehetőség, hogy a pilóták egy-egy kört repüljenek a Parlament előtt kijelölt pályán, ami alapján legalább eredményt lehetett hirdetni.
Azonban nem csak az időjárás kavart vihart a rendezvény körül, hanem a tavalyi évhez hasonlóan maguk a résztvevők is, akik a versenyre való felkészülésükkel együtt járó motorzúgással borzolták a bázisként használt budaörsi repülőtér környékén lakók idegeit, majd pénteken már a fővárosi lakosokét is, jó néhány ellenséget szerezve a repülés ügyének. Több cikk is megjelent a témával kapcsolatban, nem éppen pozitív színezetet adva a versenynek, és paradox módon éppen az időjárásnak köszönhető, hogy a felháborodás nem lett még nagyobb, mivel a hétvégén elmaradt a verseny nagy részével együtt a folyamatos zajterhelés is.
Persze jól tudjuk, hogy nem lehet mindenkinek a kedvére tenni, de a jövőre nézve talán érdemes lenne végiggondolni, hogy van-e más alkalmas helyszín az országban a verseny számára, ahol a programok kevésbé terhelik meg a környéken lakókat, illetve a gyakorlásra használt légtér kijelölése esetén is jobban kellene figyelni arra, hogy a pilóták a sűrűn lakott területektől távolabb készüljenek fel a hétvégi futamra.
Minderről azért kell beszélni, mert a magyar repülés jelenlegi állapotát tekintve mindennél fontosabb lenne, hogy támogatókat nyerjünk a repülés ügyének és ne ellenségeket. De ha már itt tartunk, haladok tovább szokásos vesszőparipám, az augusztus 20-i vízi és légi parádé felé, amelynek a 2004-től 2009-ig tartó időszakhoz képest végre semmi köze nem kellene, hogy legyen a Red Bull Air Race-hez, a gyakorlatban azonban mégis van.
„Égi Kígyó” 2008. augusztus 20-án
Június 20-án végre kaptam választ az augusztus 20-i programokért felelős Nemzeti Rendezvényszervező Hivataltól, amelyben közölték, hogy ebben az évben a Red Bull Air Race miatt nem lesz augusztus 20-án vízi és légi parádé. Megdöbbenve olvastam a tájékoztatást, hiszen a verseny egy külföldről szponzorált magánrendezvény, ráadásul bő egy hónappal korábban, a parádé pedig egy fél évszázados múltú hagyomány, a magyar hajósok és pilóták közös ünnepe. A parádé elmaradásának indoklása tehát igen különös, bár nem meglepő annak fényében, hogy az elmúlt három évben is ugyanez történt, miközben Red Bull Air Race csak tavaly óta van megint Budapesten.
Kíváncsi voltam, hogy mégis mi köze lehet az államnak a repülőversenyhez, amely semmiképpen nem tekinthető állami ünnepnek. Kutakodás közben ráakadtam a Magyar Közlönyben az 1464/2014. (VIII. 15.) számú kormányhatározatra, amelyből kiderül, hogy az állam igen komoly összeget, évente 6 millió eurót szán a költségvetésből a Red Bull Air Race budapesti futamának a megrendezésére. Majd néhány nappal a verseny előtt megjelent a hír, hogy a fővárosi önkormányzat elengedte a rendezvényhez használt közterület használati díjának a 90%-át, így a szervezőknek az eredeti 7 584 624 Ft-os díj helyett mindössze 752 446 Ft-ot kellett fizetniük azért, hogy közel három napig igénybe vehessék a város szívét, jelentős forgalmi változásokat és a lezárások révén torlódásokat okozva ezzel.
Mindez azért szomorú, mert közben a magyar hajósok és pilóták egyetlen fillért sem kapnak az államtól az augusztus 20-i hagyományos ünnepük megtartásához. A Honvédség, a Légi Rendészet, a Légimentők, a mezőgazdasági pilóták és a magyar sportrepülők, akik számos világversenyen népszerűsítik hazánkat, nem repülhetnek a Duna fölött augusztus 20-án, mert nincs rá pénz és nincs aki hivatalból megszervezze a programot. Hiába van néhány lelkes önkéntes pilóta, aki akár a saját költségén is vállalna bemutatót az ünnep alkalmából (nekik természetesen hatalmas köszönet jár ezért), ha nem kap rá engedélyt, nem kapja meg a szükséges légteret, a közterület használatáról már nem is beszélve. Aki ért hozzá, kiszámolhatja, hogy hány parádét lehetne rendezni abból a pénzből, amit jelenleg a Red Bull Air Race szervezői kapnak az államtól a magyar hajósok és pilóták helyett.
Feldíszített hajó és a tömeg 2011. augusztus 20-án
Most már elég régóta képviselem a nyilvánosság előtt egyedül az augusztus 20-i parádé ügyét és végtelenül szomorú vagyok, hogy nem találunk sem rövid, sem hosszú távú megoldást a problémára. Volt rá példa, hogy sikerült változást elérnem a témában a vonatkozó írásommal, de az elmúlt három év teljes kudarcot jelentett. Elsősorban nem nekem, hanem a hajósoknak, a pilótáknak és mindazoknak, akik hiába várták a parádét.
Persze lehet, hogy ez így rendben van, a közönségnek jobban kell a Red Bull Air Race, mint a parádé, inkább választjuk a három napig tartó zajterhelést a két órás töredéknyi zaj helyett és nem bánjuk, ha a költségvetés forintjait elviszik az országból, inkább otthon maradunk augusztus 20-án.
Az ünnepig már csak egy hónap van hátra. Ha ebben a szűk időkeretben megtörténik az a csoda, ami 2011-ben, akkor végre megint lesz mit ünnepelnünk. Ha nem, akkor ismét együtt sírhatunk és elmélkedhetünk tovább, hogy milyen sors vár a magyar hajózásra és a magyar repülésre, ha már egy évben egyszer sem tudunk közösen ünnepelni. Egyedül nem tudom megoldani, hogy legyen valódi vízi és légi parádé Budapesten augusztus 20-án, de töretlenül bízom benne, hogy előbb-utóbb helyre fogjuk állítani ezt a kedves hagyományt.
Nekem is e cikk olvasása előtt már eszembe jutott, hogy mennyivel értelmesebb volna e pénzt, vagy akár csak a töredékét a saját repülésre hajózásra fordítani.
(Vajh kinek és miért áll érdekében – nem ezt tenni???)
Az élmény sem volna kisebb. – Csak a zajterhelés, amiért tényleg sokan káromkodnak.
Az én füleimnek akár ez is zene volna, meg érdekes is a verseny. (bár nem annyira, mint a régi légi parádék…)
De kevesen vannak ezzel így. Jónéhányan csak azért jönnek ki, mert nosztalgiáznak a régi 20.-i légi (vízi) parádén …
Figyeljétek meg, hogy 20.-án de. is sokan kimennek majd és – oktalanul bár – de még mindég reménykednek.