Nem telt el két hónap sem azóta, hogy búcsúznunk kellett az utolsó 3011-es típusú, váci gyártású balatoni vízibusztól, az Arács motorostól. Az elmúlt három évet a Beach Boat Kft. üzemeltetésében Balatonakali bázisról közlekedő hajó felépítményét Siófokon elbontották, majd a hajótestet közúton az Ohridi tóra, Észak-Macedóniába szállították. Júniusban pontosan ugyanez történt az utolsó 301-es típusú, szintén váci gyártású balatoni vízibusszal, a hat éve Siófokon üzemen kívül tárolt Akali motorossal is.
Történt mindez annak ellenére, hogy többen többször felhívtuk rá a figyelmet, hogy a váci gyártású balatoni vízibuszok utolsó példányainak az elmúlt hat évtizedes szolgálatuk elismeréseként a balatoni hajózás történetének meghatározó típusaiként a nosztalgia flottában lenne a helyük. Aki az 1950-es évek közepe óta bármikor hajózott a Balatonon, jó eséllyel volt szerencséje a típus valamelyik példányának a fedélzetén átélni a balatoni hajózás élményét.
A Balatoni Hajózási Zrt. azonban nem látott fantáziát a vízibuszok nosztalgia hajóként történő megőrzésében. Érdeklődésemre 2021. január 25-én azt a tájékoztatást kaptam, hogy ezek a hajók elavultak és már jelentős átalakítással és költséggel sem felelnek meg a kor utazási követelményeinek, ezért aztán eltekintettek a hajók felújításától és menetrendben tartásától. Ezen döntésük fenntartásának egyenes következménye lett a mai szomorú helyzet, annak ellenére, hogy az Arács motoros kapott még egy második esélyt a túlélésre a Balatonon.
Mivel nem értettem egyet a fenti döntéssel, megkerestem a Közlekedési Múzeumot, hogy terveznek-e lépéseket tenni a két hajózástörténeti jelentőségű vízibusz Balatonon és üzemben tartása érdekében. A második megkeresésre reagálva 2021. február 22-i válaszlevelükben arról tájékoztattak, hogy bár mindkét hajó jelentős értéket képvisel, különösen az Arács, amely az idén áprilisi szétbontásáig megőrizte átépítés nélkül az eredeti formáját, a múzeumnak nincs lehetősége aktív hajók megvásárlására, üzemben tartására. Ugyanakkor ígérték, hogy figyelemmel kísérik a fejleményeket, mivel az erőforráshiány ellenére céljuk a magyar közlekedés- és ipartörténet lehető legtöbb műszaki és nem műszaki emlékének megőrzése.
Miután idén áprilisban hírét vettem az Arács szomorú esetének, újra megkerestem a múzeumot az Akali motoros megvédése miatt, hogy ne juthasson hasonló sorsra, de többszöri érdeklődésre sem kaptam semmilyen visszajelzést. Mostanra kiderült, hogy az Akaliról is sikerült lecsúsznunk. Most a két 303-as vízibusz van soron: a Héviz motoros tavaly befejezte az aktív szolgálatot és már eladásra vár, a Keszthely motoros pedig idén tölti az utolsó évét menetrendben, aztán feltehetően tőle is meg akarnak majd szabadulni, hogy írmagja se maradjon a váci gyártású vízibuszoknak a Balatonon.
A múzeummal párhuzamosan válasz hiányában ez év májusában megkerestem az Építési és Közlekedési Minisztérium Kulturális Javak Főosztályát a három hajó védett műszaki emlékké nyilvánítása érdekében, hogy ne lehessen őket külföldre vinni, szétbontani. Válaszukban 2025. május 26-án jelezték, hogy megkeresik a Közlekedési Múzeumot, mert csak az ő előzetes állásfoglalásuk ismeretében tudnak lépéseket tenni. Egyúttal tájékoztatást ígértek az esetleges intézkedésekről.
2025. június 12-én rákérdeztem, hogy történt-e bármilyen előrelépés a szóban forgó hajók ügyében, mivel sürget minket az idő, a Bahart bármikor találhat vevőt az Akali és a Héviz motorosra. Akkor még nem tudtam, hogy az Akalira már talált, a jelek szerint ugyanazt, aki korábban az Arácsot elvitte. Erre a kérdésemre azonban nem kaptam választ.
2025. június 25-én, értesülve az Akali eladásáról és szétbontásáról, némiképp felháborodva újfent érdeklődtem, hogy mi lesz a másik két hajó védettségével. Erre azt a választ kaptam, hogy megkeresik a közlekedési múzeumot, az állásfoglalásukra várnak. Most itt tartunk.
Jelen állás szerint háborítatlanul lehet széthordani a magyar hajózástörténet ikonikus hajóit, miközben soha el nem készülő állásfoglalásokra várunk az illetékesek részéről. A balatoni hajózás olyan döntéshozók kezében van, akik nem tekintik megőrzendő értéknek az elmúlt évtizedeket hosszú időn keresztül alapvetően meghatározó hajótípusokat. Ha ebbe belenyugszunk, akkor további értékeket fogunk ugyanígy elveszíteni és feltehetően nem csak a hajózás területén (ahol a fővárosban éppen sorra bontják el a Vöcsök szárnyashajókat) hanem a közlekedés más ágazataiban is.
De szerencsére van megoldás. Először is a jelen helyzetért felelős döntéshozók felváltása olyan emberekkel, akik felismerik az értékeket és azok megőrzésének fontosságát és képesek is érdemben tenni érte. Ezen túl szerencsére van még balatoni eredetű 301-es és 3011-es vízibusz is Magyarországon: a később Jégmadár nevet viselő korábbi Akali motoros ma a Tisza tavon pihen üzemen kívül, a Györök motoros pedig Sóskúton a szárazföldön álmodik szebb napokról.
A két hajó visszavásárlása, rendbe tétele és nosztalgia hajóként történő forgalomba állítása révén valamelyest orvosolható a fennálló méltatlan és szomorú helyzet. De erre reális esély nyilván csak az azt előidézőknek az élet más területeire történő továbbállása után nyílik, kívánatos, hogy erre mielőbb sor kerüljön, mielőtt újabb hajók kerülnek pótolhatatlan módon a veszteséglistára. Szemléletváltás nélkül ugyanis nincs lehetőség a változásra, nekünk meg nincsenek újabb éveink arra, hogy elvesztegessük az értékeinket. Reméljük, ezzel nem kell megvárni azt a pillanatot, amikor hajók helyett már csak az új katamaránokhoz hasonló zárt dobozokból lehet élvezni a hajózást, amelyekben képernyőkön keresztül adják át a korábban a korlát mellől közvetlenül élvezhető élményt.
Fotók: Dr. Sármási Zoltán