A PZL-104 Wilgák magyarországi története 1970-ben kezdődött, amikor a Rendőrség elsőként szerzett be két példányt a típusból. Az R-06 és R-07 jelzést viselő gépek közül az előbbi egy szűk évtized szolgálat után a Szolnoki Repülőmúzeum lakója lett az ezredfordulóig, ahonnan máig tisztázatlan körülmények közt kidobták, majd egy rövid budaörsi tartózkodást követően Budapesten az Árkád Üzletház egyik üzletében tűnt fel, ahol 2003-ban látták utoljára. További sorsa nem ismert. Társa, az R-07 mostanáig többé-kevésbé sikeresen átvészelte az idők viharait és jelenleg a típus egyetlen üzemképes állapotban lévő példányaként állomásozik Budaörsön HA-SEF lajstromjel alatt.
Noha az elmúlt 48 év alatt összesen 24 Wilga repült magyar lajstromjellel, napjainkra mindössze 4 példány maradt meg közülük hazánkban viszonylag épségben, meg egy-két maradvány lelhető még fel itt-ott. Jelen állás szerint egyedül a már említett HA-SEF alkalmas arra, hogy a levegőbe emelkedjen, noha néhányan kitartóan fáradoznak azon, hogy a típus utolsó hírmondója is végleg a földön rekedjen. A Bujtor István „Zsaruvér és Csigavér 3. – A szerencse fia” című filmből is ismert Wilga korábban kedvelt célpontja volt nyaranta Balatonfüreden a tó fölötti sétarepülésre vágyóknak, míg ezt a szolgáltatást sikeresen el nem lehetetlenítették. Az utóbbi években leginkább a Legendák a Levegőben Repülőnapokon lehetett látni, illetve utasként repülni a géppel, a rendezvénysorozat állandó résztvevőjeként a HA-SEF többször felbukkant Dunakeszin és Szolnok-Szandaszőlősön, valamint egy-egy alkalommal Budaörsön és Hajdúszoboszlón.
A másik három egyben lévő Wilga közül Dunakeszin található a HA-SEP, amely korábban az Opitz Nándor Repülőklub vontatógépeként szolgált. 2015-ben repült utoljára, azóta a hangárban pihen üzemen kívül.
Lassan egy évtizede már, hogy utoljára repült a HA-SED Kiskunfélegyházán. A gép a helyi reptéren kialakult anomáliák miatt a hangárban rekedt, a jövője erősen kérdéses.
Végül, de nem utolsósorban a HA-SEJ is megvan még Dunavarsányban, a 2014-ben repülőbalesetben elhunyt Komócsi Zoltán magángyűjteményében. Azonban itt érdemes megemlíteni, hogy az R-06 szolnoki gyűjteményből való kikerülése óta nincs hivatalosan múzeumi célra megőrzött és kiállított példány a típusból. Az említett gépeken kívül a 2002-ben Békéscsabán összetört HA-SEC a szolnoki Életjel Mentőcsoport gyakorlatait segíti, a 2009-ben Gyöngyös-Pipishegyen összetört HA-SEO roncsai egy telepen várják, hogy valaki hasznosítsa belőlük, amit esetleg még lehet, illetve Dunakeszin a néhai HA-SET-ből is maradt még néhány darab.
A kérdés az, hogy milyen sors vár a megmaradt Wilgákra. Sikerül-e megoldani és hosszú távra biztosítani, hogy a HA-SEF mint utolsó mohikán rendezett körülmények közt üzemelhessen, esetleg nyaranta visszatérhessen a Balatonhoz? Fog-e még valaha repülni a HA-SED és a HA-SEP, megtekinthető lesz-e valamikor kiállítva a HA-SEJ, vagy bármelyik másik gép?
Meglátásom szerint valahol az utolsó pillanatok egyikében vagyunk, amikor a feltett kérdések még akár megnyugtató módokon is megválaszolhatók. Fontos, hogy ez a magyar repüléstörténetet több évtizeden át meghatározó típus ne tűnjön el nyom nélkül a magyar légtérből, maradjon belőle lehetőség szerint üzemképes és múzeumban megőrzött példány is az utókor számára. Ahogy a Legendák a Levegőben Repülőnapok is bizonyítják, a közönség szereti a típust, szívesen repülnek utasként a Wilgával. Jó lenne, ha erre minél több alkalommal nyílna lehetőség idén és a következő években, évtizedekben is.
Akit bővebben is érdekel a 24 magyar Wilga története, részletes információkat itt olvashat róluk.
Külön nem jelölt fotók: Sármási Zoltán
